A Majd újra lesz nyár című könyv - a belőle készült filmmel ellentétben - sallangmentes elbeszélés egy, a harmadik világháború mellett szárba szökő szerelemről. A regény erőssége éppen a szenvtelenségében rejlik, ami mind a tragédiákat, mind a boldog pillanatokat a maguk természetességében mutatja meg, a főszereplő Daisy szemén keresztül.

Hiszen Daisy nem egy mindentudó elbeszélő, nem egy, a bonyolult politikai vagy éppen érzelmi kapcsolatokat értő, átlátó felnőtt. Ő egy tizenöt éves lány, aki mind a háborúba, mind a szerelmbe tudatlanul és öntudatlanul csöppen. A regény pedig nagyon jó munkát végez abban, ahogy ezt a természetes folyamatot leírja. Naplószerű elbeszélés a Majd újra lesz nyár, végig Daisy szemszögében maradunk, aki nem rest önmagának is bevallani, hogy gyakran fogalmas sincs a körülötte zajló dolgokról. Edmonddal való kapcsolatuk kibontakozása, majd a szétszakításuk után csupán egyetlen dologban biztos: vissza akar jutni a fiúhoz. Nem azért, mert ő élete szerelme, nem azért, mert fél egyedül, csak azért, mert együtt akar vele lenni. A többi majd kialakul utána. Ez pedig végtelenül szimpatikus karakterré, sőt, hőssé emeli Daisyt, akire a könyvből készült filmben egyik sem volt igaz.

Nem véletlenül hasonlítom a filmhez a könyvet, és fordítva, mert ebben a konkrét esetben határozottan állítom: a könyv sokkal jobb, mint a film. Főleg, hogy a film önmagában nézve is rossz, így ha összevetjük a könyvvel, csak méginkább alulmarad. A kihasználatlan lehetőség érzése pedig csak mégjobban erősödik, hiszen a regényt olvasva beigazolódott az, amit a film után még csak sejtettem, hogy ebből a történetből egy kifejezetten izgalmas és  érdekes filmet lehetett volna készíteni. Daisy kalandjai ugyanis messze nem olyan sematikusak és elnagyoltak, mint ahogy a vásznon bemutatták őket.

A háború az egyén számára, aki kézzel fogható közelségből tapasztalja azt meg, nem azért borzasztó, mert tudja, hány százezer ember hal meg óránként, vagy hogy milyen pletykákat hall, hanem azokért a kisebb-nagyobb tragédiákért, rémisztő helyzetekért, amelyek vele történnek. Így lehet egy szeretett kisállat kényszerű megölése például sokkal szívbemarkolóbb dráma, mint egy vadidegen nő megerőszakolásának látványa. Többek között ez utóbbival próbálta meg a film elérni, hogy nézőként is átéljük Daisy drámáját, sikertelenül, míg a könyvben igenis szíven üt, mikor kénytelen fegyvert emelni a kedvencére. Ugyanígy a veszteségnek sem kell feltétlen halálhoz kapcsolódnia, sőt, az életben maradottak tragédiái sokkal mélyebben érintik meg az embert. A háború átformáló erejéről, szörnyűségéről sokkal erősebben beszél egy olyan család, ahol elvileg szerencsésnek mondhatják magukat, hiszen mind túlélték a harcokat, mégis évek múltával is keményen dolgoznak a sebek gyógyítgatásán. A két tizenötéves közötti szerelem pedig bevallottan fizikai vonzalmon alapuló, a kamaszkori szexuális ébredést tettekre váltó, kvázi függőségi állapot, nem valamiféle éteri, tiszta érzelmi kötés. Ám míg az őszinte és gyermeki sutasággal megélt kapcsolatból tényleg hihető, hogy szerelem lesz, addig a felszínes és álságosan szűzies (a háború torkában és a hormonok fojtogatásában mégis ki ne ugrana fejest egy viszonyba, még ha tiltott is) hollywoodi románctól csak a vércukrunk lesz magasabb.

A rengeteg változtatásban talán a két női szereplő karakterének átírása a legdühítőbb. Piperből, a könyv kissé koraérett, végtelenül kedves kilencéves karakteréből egy nyavajgó, hisztis, idegesítő kislányt csináltak a film kedvéért, aki nem tesz mást, csak aggatja főhősünket. Ezzel is alátámasztva Daisy eltökéltségét, hiszen még arra is hajlandó, hogy ezt az irritáló gyereket magával vonszolja, csakhogy szeretett férfija karjaiba omolhasson. Daisyből pedig, aki a könyvben először egy zárkózott, de szeretetéhes, összezavarodott kamasz volt, aki a jó környezetbe kerülve ráébred saját képességeire, kibontakozik a személyisége, az önbizalma és az érzelmei, a film egy elkényeztetett nebáncsvirágot csinált. A film Daisy-je minden téren inkompetens, és ezt sulykolja is önmagába, túlélésének és életének egyetlen célja és eredménye az, hogy a szerelmével lehet. A film Daisy-je nem tud Edmond nélkül élni, míg a könyv Daisy-je tud, csak nem akar. És ez hatalmas különbség.

Mivel a könyv megjelenése - valószínűleg nem véletlenül - ennyire egybevág a film mozikba kerülésével biztos sokan először a filmmel talákoznak. Csak annyit mondhatok, hogy akinek tetszett, amit a vásznon látott, az olvassa el a regényt is, más megvilágításba fogja helyezni a sztorit, ami mindig  jó. Akinek pedig nem volt az ínyére az adaptáció, de maga a sztori felkeltette az érdeklődését, az mindenképpen olvassa el Meg Rosoff könyvét, hogy méltó helyre kerüljön a fejében Daisy története. Aki pedig nem látta a filmet és nem is érdekli a téma, az már ennek a kritikának az elolvasásával is csak az idejét vesztegette.

A kötet az Európa Kiadó gondozásában jelent meg.