Kultography

Design őrület az Erzsébet téren (Képgaléria!)

Design őrület az Erzsébet téren (Képgaléria!)

Kultography írása itt: - 2013-07-19 19:48

A Design Terminál előtti füves rész egy este erejéig kreatív laborrá változott, ahol nemcsak izgalmas kiegészítőket, ruhákat és táskákat vásárolhattak az arra járók, hanem kipróbálhatták kézügyességüket is. A wonderLAB csapatából több designer is workshopot tartott, így a bátor jelentkezők 1mind1 kulcstartót készíthettek bicikligumi belsőből, gombokat festhettek, amelyből Koria nyaklánc vagy épp fülbevaló készült, az Infinitynél pedig megleshették, hogyan lesz a Pöttyös Túró Rudi vagy a Chio Chips csomagolópapírjából táska.

Az ötletes kiegészítők és ékszerek mellett az esemény másik apropója egy fotókiállítás volt, amelynek keretén belül bemutatkoztak a labor tervezői és alkotásaik. A két fotográfus, Dóra Tünde és Weber Áron nem épp a szokásos módon dolgozott együtt. Tünde egy stúdióban készített fotókat a modellekről, majd Áron fogta az így kapott képeket és belehelyezte őket egy teljesen új szituációba. A végeredmény pedig mind stílusában, mind hangulatában megegyezik azzal a szellemiséggel, amit a wonderLAB képvisel. Fiatalos, vagány, kreatív és magával ragadó. A kiállítás július 25-ig ingyenesen megtekinthető a Design Terminálban.

A wonderLAB alapítói Marillai Évi és Ildi eredetileg egy műhelyt kerestek maguknak, amelyből végül egy teljes dizájnlabor nőtte ki magát több tervezővel kiegészülve. Jelenleg 30 designer alkotja a csapatot, amely az V. kerületben, a Veres Pálné utca 3-ban talált otthonra. Bár a labor valójában inkább boltként funkcionál, azért emellett a vásárlók egy-egy munkafázisba is betekintést nyerhetnek. A bolt lehetőséget biztosít a személyes találkozásra a tervezőkkel, akik részben itt készítik és főként árulják egyedi tervezésű alkotásaikat. Így aki nem volt ott tegnap este az Erzsébet téren, bátran keresse fel a wonderLAB-et, nézzen körül, és lessen bele az alkotók munkájába.

[caption id="attachment_57177" align="aligncenter" width="603" caption="A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!"][/caption]

[gallery link="file"]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása