Nem tartozom egyik együttes rajongói táborába se, de míg a QOTSA eddig csak egy név volt a számomra, addig a tegnapi már a harmadik 30 Seconds-koncertem volt, és legalább egy lemezüket hallgatni is szoktam. Éppen ezért volt csalódás, hogy mennyire műanyag másfél órát hoztak össze Jared Leto-ék. Bár a tendencia eléggé érezhető volt: tisztán emlékszem, hogy az első szigetes koncertjük volt az a pillanat, amivel engem "megvettek", hatalmas lelkesedés áradt a zenekar tagjaiból, jó hangulatot teremtettek,  a közönséggel pedig közvetlenek voltak.

Ezzel szemben a múltkori fellépés már egy jókora lépéssel a sztárság felé mutatott, rutinból lejátszott koncert érzetét keltette, és nem volt ez másképp tegnap sem. Tagadhatatlan, hogy látványos show-t adnak, Leto még mindig profin kommunikál a rajongókkal, a dalok szépen szólnak, az artisták és az egy ponton kidobált óriáslufik is a helyükön vannak - mégis, a lélek hiányzott belőle. Legalább is nekem, a fanatikus rajongók rendületlenül énekeltek és sikítoztak, ők legalább élvezték. Ám aki, hozzám hasonlóan, csak kíváncsi volt rájuk, az ettől a koncerttől kevéssé érezhette úgy, hogy érti a zenekart körülvevő rajongást. E mellé pedig az olyan, véleményem szerint teljesen felesleges sztráallűrök, mint a Youtube-os közvetítés utolsó pillanatos letiltása, csak rontanak a helyzeten.

Ezzel szemben a Queens Of The Stone Age meglepően és sajnálatosan rövid koncertje végén azzal az érzéssel ültem le a fűbe, hogy legyek bármilyen fáradt, ezt hallgattam volna még. És néztem volna, hála a gyönyörű kivetítéseknek és a zenészekkel sűrűn megtöltött színpadképnek. Semmi felesleges manír, semmi cirkusz, csak a remek zene - és a legtöbb műfajban ez több, mint elég. Minden előzetes tudás nélkül is elvarázsoltak, és a rajongóikat is maximálisan kielégítették - ennél többet nem is lehet várni egy koncerttől. Mindezt úgy mondom, hogy ők az általam kedvelt zenéktől kissé keményebb vonalat képviselnek, az ilyen "sötét oldalra csábítás" pedig ritkán szokott sikeres lenni. De itt semmiféle meggyőzésre nem volt szükség, a zenekar önmagáért beszélt. Persze nem is a frontember szépségébe szerelemes lányokból áll a QOTSA-rajongói tábor magja, de az, hogy közel tudod-e hozni a zenédet azokhoz is, akik nincsenek érte oda feltétlenül, az csakis tőled, vagyis a fellépőtől függ. Az épphogy egy órás, zúzós és lágyabb dallamokat felvonultató koncerttel ez maradéktalanul sikerült.

Magyar fronton kevésbé volt nagy a szórás: a meglátogatott koncertek mindegyike hozta az elvárható színvonalat, ugyanolyan remek szórakozást nyújtott a Magashegyi Underground mint Szabó Balázs Bandája, az Akkezdet Phiai vagy a Turbo, és még az igazából csak kamaszkorunkra való nosztalgiázásból megnézett Ganxsta Zolee és a Kartel sem hazudtolta meg önmagát. Egyedöl a hatalmas tömegre lehetett panasz, tényleg minden eddigi rekordot megdöntött tegnap az estefelé hömpölygő fesztiválozó-áradat, legalábbis innen nézve kissé rémisztő méreteket öltött az egyik helyről a másikra vonuló "csorda".

A mai nagyszínpados line-up is lenyűgözőnek ígérkezik, reméljük nem is kell csalódnunk egyik előadóban sem. A délutáni Subscribe után a Parkway Drive-val kedveznek a keményebb zene szerelmeseinek, majd a Quimby és a Hurts a lágyabb dallamokra mozgatja meg a közönséget, hogy a záró Knife Party-nak legyen honnan felpörgetni őket, mielőtt bevetnék magukat az éjszakába.