Los Angelesben nem egyszerű tinédzsernek lenni. Marc (Israel Broussard) első percei az új suliban a megaláztatás jegyében telnek, a divatos ruhákban pompázó elkényeztetett tinik hamar ráragasztják a lúzer bélyeget. Így mikor Rebecca (Katie Chang), a suli egyik legmenőbb csaja a pártfogásába veszi, Marc mindenbe beleegyezik és minden balhéban benne van, ami csak a lány eszébe jut. Egy buli után felvetődik bennük, hogy meglátogathatnák Paris Hiltont, mikor a celeb épp nincs otthon. A Google segítségével játszi könnyedén kinyomozzák a címét, a lábtörlő alatt pedig megtalálják a bejárati ajtó kulcsát, és a két unatkozó tini máris a luxuslakás rejtett vagy kevésbé rejtett kincseit keresi. Miután mindenféle retorzió nélkül megússzák a betörést, barátaikkal, Nickivel (Emma Watson), Sammel (Taissa Farmiga) és Chloe-val (Claire Julien) nem csak Paris Hilton lakását fosztják ki újra és újra, de Orlando Bloom, Lindsay Lohan, Paul Oakenfold valamint Rachel Bilson háza is felkerül a listára.

Miért teszik Rebecca-ék mindezt, és a  szülőknek, hogy nem tűnik fel? Ezekre a kérdésekre kiábrándító válaszokkal szolgál Sofia Coppola.  A tinik egyszerűen jó heccnek tartják az egészet, unatkoznak. Az iskola nem érdekli őket, csak a sztárok, és úgy gondolják, ha már egy klubban buliznak Paris Hiltonékkal, akkor miért ne nyúlhatnák le a holmijaikat, hiszen az a pár táska, cipő, ruha, ékszer úgy sem tűnik fel nekik. Nem tartják igazi bűnnek a tetteiket, csupán szórakoznak. Kergetik az amerikai álmot sajátos elveik és nemlétező morális törvényeik alapján. S hogy mit csinálnak eközben a szülők? Leginkább nem foglalkoznak a gyerekeikkel. Úgy gondolják, az iskola majd felneveli őket, nekik csupán annyi feladatuk van, hogy ruházzák, etessék és ellássák a tiniket kellő mennyiségű költőpénzzel. A nevelés gondolata meg sem fordul a fejükben, hiszen Los Angelesben mindenki dolgozik, mindenki elfoglalt, nem érnek rá ilyen lényegtelen dologokra.

A nemtörődöm szülők ellenpéldája Nicki anyja (Leslie Mann), aki ellenben spirituális tanaival próbálja lányát és annak barátnőjét, Samet tiszta lelkű lénnyé változtatni. S hogy mindez miből áll? Ostoba közhelyek mantrázásából, a sztárok majmolásából valamint a valós élet és a valódi problémák teljes semmibevételéről. A Lopom a sztáromban minden a külsőségekről szól.  Az igaz történet alapján rendezett filmnél azonban nem a cselekmény az, ami kiveri a nézőknél a biztosítékot, hanem a társadalom reakciója. A bűnöző tinikből sztárok lesznek. A média csak rájuk figyel, interjúk garmadát készítik velük, a nép falja a történetet.

Sofia Coppola szociográfiája a gazdag, elkényeztetett tinikről mondhatni tökéletes. A rendezőnő nem mond ítéletet sem a társadalom, sem a fiatalok felett, pusztán bemutatja a valóságot. A színészi játékra sem panaszkodhatunk, a karakterek hitelesek, olyannyira, hogy a film végén kedvünk lenne párat felpofozni közülük. A Lopom a sztárom méltó folytatása lett a rendezőnő eddigi filmjeinek: elgondolkoztató, kiábrándító, felkavaró. Csak ajánlani tudjuk!