Kultography

GoodBar GoodBurger – Közel az igazsághoz

GoodBar GoodBurger – Közel az igazsághoz

Kultography írása itt: - 2013-05-21 09:45

Igazi cunamiként söpör végig Budapesten a burgerezők nyitás-hulláma, a belvárosban lassan számon tartani is nehéz őket, de a dömping szerencsére nem megy a minőség rovására, sőt. A legújabb – vagy talán már le is maradtunk egy újabb nyitásról? – még nem egészen két hete nyitott meg, és a GoodBar névre hallgat.

A főváros új főutcájának sok, gourmet közönséget célzó étterem köszönheti népszerűségét. Ahogy kialakításra került a megfelelő környezet, egyre-másra nyitnak a jobbnál jobb helyek a Kecskeméti utcában. A GoodBar nem csak nevében jó. Leteszteltük, és jelentjük: a kezdő étlap átment a vizsgán, néhány hibaponttal. De ne szaladjunk ennyire előre.

A külső környezethez illően a belső is impozáns, letisztult, egyszerű vonalakkal és felületekkel, de hogy ne legyen túlságosan hideg-rideg minden, a fa asztallapok és háromlábú székek barátságos természetességet is csempésznek az összképbe. A kiszolgálásra sem lehetett egy rossz szavunk sem, gyors, pontos és kedves volt a személyzet.

A menü kecsegtető különlegességekkel és – amiért az első piros pontot adtuk – miniburgerekkel is felkészült az éhes ínyencekre. Ez utóbbi koncepció nem csak azért dicsérendő, mert a kisétkűek egy teljes adaggal esetenként nem boldogulnának, hanem azért is, mert így többet is kóstolhatunk a felhozatalból. Ehhez mi a tripla kóstolót választottuk, ami egy marha-, egy kacsa- és egy bárány-burger kombinációja, némi salátával és a szokásos sültkrumplival. (A felsoroltakon kívül természetesen csirke- és sertéshúsból készült burger is szerepel a kínálatban.)

Nos, a kép az első piros pont után a következő: A burgerek összhatásukban kiválóak, de... A kacsa száraz és kissé sós volt, a bárány elviselt volna még egy darálást, a marha viszont majdnem hibátlan – és ez a hiba már csak ízlés kérdése. Az egyébként így is szaftos és jól fűszerezett húspogácsa talán kicsit tovább sült a kelleténél, legalábbis, ha valaki nem a jól átsütött verzióra szavaz – ahogy én sem. A krumpli saját gyártmány, viszont némileg megszívta magát az olajban – a türelmetlenség itt a végeredmény rovására ment.

Az apró bucik frissek-könnyűek, kellemesen édeskések és tökéletesen pirultak, a szószok és zöldségek pedig további remek ízekkel teljesítették ki a burgereket. Az ajvar és a tzatziki kifejezetten elnyerte a tetszésünket, nem is beszélve a marhaburger hagymalekvárjáról.

Összességében tehát apró hibákról beszélünk egy „pilot-étlap” esetében. Reményeink szerint ezekről sem sokáig.

A burgereken kívül egyébként érdemes kipróbálni a konyhát a korai órákban is, reggel 8-tól már reggelivel várják a vendégeket. Részünkről ez sem maradhat ki!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása