Közhelyszámba megy, hogy csaknem 25 évvel a rendszerváltás után még mindig homályos kép él bennünk az államszervezet, és különösen a belső elhárítás működéséről. A rettegett III/III. így aztán a Kádár-rendszertől való elhatárolódás és kényszerű megtisztulás terepe helyett továbbra is a pletykák és gyanúsítgatások melegágya. Az egykori pártvezetés valószínűleg elégedetten dörzsölné össze a tenyerét látva azt, hogy a rendszerváltók milyen sikeresen örökítették át fő céljukat: a bomlasztást.

Tabajdi Gábor nem könnyű feladatot vállalt magára, amikor nekilátott A III/III. krónikája című könyv megírásának. A cél az volt, hogy igazán közérthető formában, a széles olvasóközönséggel is megismertesse a titkosszolgálat működését. El kell azonban ismernünk, a fiatal történész ügyes megoldást választott: egy rövid felvezetés után időrendben, enciklopédiaszerű szócikkek segítségével írja le az 1956 után felállított szervezet működését. Összefoglaló szintézis helyett látszólag különálló történeteket és morzsákat kapunk – hasonlóan Tabajdi Ungváry Krisztiánnal közösen írt, a fővárosban található önkényuralmi emlékhelyeket útikönyvszerűen bemutató Budapest a diktatúrák árnyékában című könyvéhez –, de nincs is ezzel baj. Nem csak azért, mert a forma segíti a keresést, de azért is, mert így mi magunk vonhatjuk le a következtetéseket. A mi fejünkben áll össze a kádári konszolidáció világa, a felvállalt erkölcsi értékeiben sem hívő, emiatt is kényszeresen paranoid vezetők által irányított, és saját kis életüket féltő, teljesen alkalmatlan ügynökök által működtetett rendszerről.

Ehhez persze az is kell, hogy a szerző látszólag szenvtelenül, tényszerűen és szűkszavúan írjon az 1956 és 1990 közötti időszakról.
Nem kell azonban attól tartani, hogy a könyv unalmas felsorolásba fullad, sőt. Mindenképpen dicséret illeti a történészt azért, ahogy olyan ma is vitatott történeteket idéz fel, mint Paskai László jelentései, Csurka István beszervezése, Krassó György megfigyelése, a Beatrice feloszlatása, párban az aktatologató és poloskaszerelő apparátus mindennapi életét befolyásoló olyan eseményekkel, mint a BM-üdülő térítési díjainak megemelése. A hozzáférhető adatokkal és képekkel is gazdagon illusztrált könyvben ugyanakkor elférnek olyan látszólag, pimfli, ám a III/III.-t és az egész Kádár-rendszert remekül bemutató történetek is, mint a Jutasi-ügy.

„1978. május 2. Rendőrhatósági figyelmeztetésben részesítik Szánási Károly nyugdíjas számviteli tiszthelyettest, aki ellen a „Jutasi” fedőnevű ügyben 1976 decembere óta gyűjtenek adatokat.

A magyar királyi honvédségben […] szolgáló nyugdíjas nótagyűjtő szenvedélye miatt széles körű levelezést folytatott az országban. Az állambiztonság gépezete egy K-ellenőrzés során elfogott levél miatt indult meg, mivel abban szovjetellenes, nacionalista és rendszerkritikus (az erkölcsi romlást kárhoztató) megjegyzéseket találtak. A magyarnóta-esteket szervező és más gyűjtőkkel évente (a BNV idején Budapesten) találkozókat szervező Szénási tevékenységéről elsősorban ügynökök révén szereztek információkat. Ennek során tárták fel azt is, hogy Szénási elvbarátaival rendszeresen beadványokat intézett különböző helyekre, azt panaszolva, hogy a magyar nóta visszaszorulását tapasztalják a rádióban (pl. a Jó ebédhez szól a nóta című műsor megszüntetésekor.) Mivel ebből izgatási ügyet képtelenség lett volna kreálni, az elhárítók – élve a szignalizáció, ezáltal a háttérben maradás lehetőségével – a találkozók, nótaestek engedély nélküli szervezése miatt figyelmeztetésben részesítették a gyűjtőt, illetve „kiszorítása” céljából az őt befogadó intézményeket.”

Mindenki vonja le a megfelelő következtetéseket.

A könyv a Jaffa Kiadó gondozásában jelent meg.