[caption id="attachment_52873" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Boldizsár Márk"][/caption]

Milyen érzés öt bolond bűnözővel osztozni a színpadon?

Jó érzés, bár az én karakterem sem nevezhető teljesen normálisnak. A Betörő az albérlőm tipikusan az a fajta darab, amelyen a közönség változtatni fog egy picit. Bár már teljes mértékben kész vagyunk, mégis a nézők reakciói nagyban befolyásolják majd az előadás sorsát, ami körülbelül a tizedik alkalomra érik be teljesen. Amikor meghalljuk, melyik poénokon hol harsan fel a nevetés, az tovább alakítja majd a játékunkat.

Most először játszik a körúton a Madách Színházban. Örült a felkérésnek?

Persze, mindig jó egy kis változatosság. Olyan ez, mint amikor az ember régóta él egy házban, amit nagyon szeret, de azért időnként nem árt kicsit utazgatni, világot látni. Jó érzés a Vígszínház mellett a Madách színpadán is játszani. Rengeteg meglepetés várt itt rám. A szereplők közül idáig csak Hajdú Steve-vel dolgoztam együtt. A közönség is újdonság számomra, mert mások a nézők, mint a Vígben, és ennek megfelelően mások az elvárások is.

A felkérés után megnézte a darab alapjául szolgáló filmeket?

Miután átolvastam a szövegkönyvet, megnéztem a két filmet is, az 1955-ben készült angol verziót és a 2004-es amerikait is, és elkeseredtem. A humor és a film nagyon gyorsan öregszik. A brit filmakadémiától rengeteg díjat kapott az Alec Guinness és Peter Sellers nevével fémjelzett alkotás, az amerikai változatban pedig Tom Hanks alakítja a professzort, mégsem találtam őket szórakoztatónak. Többször átolvastam ezután a szövegkönyvet, és arra jutottam, hogy sokkal érdekesebb és szellemesebb a mi darabunk, mint a filmek mai szemmel nézve.

Miben változtattak az előadáson a jól ismert mozifilmekhez képest?

Mondatról mondatra, vagy jelenetről jelenetre nem tudnám megmondani, csak összességében érződik, hogy itt valami más jött létre. A fiúk mind profi színészek a humor terén, a játékuk egy csepp kívánnivalót sem hagy maga után. Míg a régi filmeken nem tudtam nevetni, most a próbák folyamán azt vettem észre magamon, hogy rendkívül jól mulatok. Az öt jó humorú rabló végig csiklandozza az ember nevethetnékjét. Ez okozza számomra a legnagyobb problémát is, félek, hogy valami olyasmi történik egyszer csak a színpadon, amit nem bírok majd megállni nevetés nélkül.

[caption id="attachment_52875" align="alignleft" width="300" caption="Fotó: Boldizsár Márk"][/caption]

Hogyan építette fel Mrs. Wilbeforce karakterét?

Bevallom, nagy zavarban voltam először. Bár benne vagyok a karakternek megfelelő korban, de nem vagyok egy öregasszony típus. Ha színpadra állok, akkor a közönségnek nem az jut eszébe, hogy egy szegény néni játszik nekik, most pedig pont erre volt szükség. Ahogy haladtunk a próbák során, lassan eljutottam odáig, hogy ne foglalkozzak ezzel, ne akarjak nénivé válni. Engem nem azért kértek fel erre a szerepre, mert egy idős hölgyre volt szükségük, más miatt gondoltak rám. A szerep belső tulajdonságaira fókuszáltam, a naiv tisztaságra, a hiszékenységre, az erkölcsösségre és az etikára, így a rablók képviselik az egyik végletet a darabban, én pedig a másikat. Persze öregasszonyos frizurát csináltattam magamnak, és a sminknél is odafigyelek arra, hogy ne tűnjek fiatalabbnak a koromnál, de mégsem az "öregasszonyságon" van a hangsúly a játékomban.

Milyen volt együtt dolgozni Szente Vajkkal, jó hangulatban zajlottak a próbák?

Élveztem a közös munkát, és mondhatom keményen megdolgoztunk a reménybeli sikerért. A vígjáték nagyon nehéz műfaj. Az emberek azt hiszik, hogy a tragédia a legkomolyabb, mert ott a lelkét is kiteszi a színész, de azt kell mondjam, hogy a komédia legalább ilyen nehéz. Ha ma megnézünk egy régi vígjátékot, akkor azt látjuk, hogy az a fajta „pofavágós” humor, ami akkor működött, mára teljesen kiment a divatból. Most csak az él meg, aki halálosan komolyan játssza a szerepét, és ugyanúgy elemzi a figurát, mint egy dráma esetében. Ezeket a karaktereket nem lehet csak úgy odarakni, "ilyet már csináltam máskor is, majd megcsinálom most is" alapon. Ugyanúgy fel kell építeni a szerepeket, mint bármi másban, csak még jobban figyelni kell. Egy vígjáték esetében, ha az ember akár csak egy picit is elcsúszik, akkor már nem ül a poén. A néző nem nevet, elkezd ásítozni, unatkozni, és innentől kezdve az előadás megbukott. Végig koncentrálni kell, és rendkívül precíznek kell lenni.

Kinek ajánlja a Betörő az albérlőmet?

Ha valaki szeretne kikapcsolódni, mert fáradt és rossz a kedve, vagy csak szórakozni akar, akkor üljön be az előadásra és el fogja felejteni a gondjait és a bánatát, a jó hangulatot garantáljuk.

Fotók: Ebolty Photography