A Zsidai csoport vezetője ezúttal egy olyan, régi korok kávéházait és a francia brasserie-ket ötvöző új koncepciót álmodott meg Emile Bootsmával, a Kempinski Hotel Corvinus igazgatójával közösen, ami már nagyon hiányzott Budapestnek. Bisztróból mára minden sarokra jut kettő, de nagyon kevés akad a városban, vagy talán nincs is, ami ennyire sokszínű. Vendéglő és pecsenyesütöde, borozó és söröző, terasz és bisztró egyben.
[caption id="attachment_49352" align="alignright" width="300" caption="Fotó: Fender Csaba"][/caption]
Bár az ÉS a Kempinski Hotel épületében található, ez nem jelenti azt, hogy öltönyös úriemberek között kellene feszengenünk. A cél éppen ez volt: egy kötöttségek nélküli, laza hely kialakítása, ahova bárki, bármikor betérhet, formai követelmények nincsenek. A bisztró kialakítása is híven igazodik ehhez a célhoz, a fesztelenség és kényelem igényes design-nal, kellemes terekkel és vicces grafikákkal párosul.
Ami az étlapot illeti, hasonlóan sokszínű, mint a bisztrónak szánt szerep, a klasszikus osztrák-magyar monarchia konyhájának remekműveit éppúgy megtaláljuk, mint a különleges előételeket vagy éppen a fantasztikus steakeket. Friss hal is szerepel majd a kínálatban a szárazon érlelt húsok mellett, és hát hogy is létezhetne pecsenyesütő házi kolbászok nélkül? Ezek szintén különlegesek és tradícionálisak egyszerre: tokajis sertéskolbászt és pikáns báránykolbászt is választhatunk. A kezdő étlapot Litauszki Zsolt, a Zsidai-éttermek kreatív séfje és Roland Holzer, a Kempinski executive séfje közösen alkotta meg, és bár kisebb módosítások még elképzelhetőek, nagyon ígéretes az első „Szárnypróbálgatás”. Az ételekhez természtesen megfelelő italkínálat is dukál, a legjobb borokat és kézműves söröket is megtaláljuk az itallapon.
[caption id="attachment_49355" align="alignleft" width="300" caption="Fotó: Fender Csaba"][/caption]
Nem véletlen, hogy egy pillanatra sem kételkedünk az ÉS sikerében – a hétfői nagyszabású megnyitón is bizonyították, hogy a kellemes lazaság szigorúan csak a hangulatra vonatkozik, a konyhában továbbra is a tökéletesség a cél. A szalontüdőtől ódzkodókat is levette volna a lábáról a nyelvvel, zsemlegombóccal készült fogás, tökéletesebb borjúpaprikást pedig aligha kaphatunk a városban. Kóstoltunk ropogós, aranyszínű panírba burkolt fogast és csirke szárnytőt is, mindkettő kifogástalan volt, ahogy a steakek is. A „Somlói” torta pedig olyan kiváló újragondolása a klasszikus verziónak, hogy mindenkinek receptre írnánk fel, aki valaha az elcsépelt szót egy mondatban használta a Somlói galuskával.
Az árak miatt sem kell aggódnunk, a kedvező ár-érték arány is külön szempont volt az étlap kialakításakor, így vegyes kencéket kóstolhatunk házi kenyérrel már 1140 Ft-ért, leveseket 1240, salátákat 1740 Ft-tól találunk a menüben, a szalontüdő 2460, a klasszikus cheeseburger 2980 Ft-ba kerül, desszerteket pedig 1240 Ft-tól válogathatunk.
Régi ÉS új, tradicionális ÉS újragondolt, laza ÉS tökéletes egyszerre, egy olyan új színfolt Budapest gasztro-térképén, amit kár lenne kihagyni.
Kommentek