Azoknak, akik a címben leírtak miatt kezdenének aggódni hozzátesszük: egy majdnem teljesen pucér hölgy azért jutott az évadnyitó epizódra. Tegnap este moziszékben hátradőlve, az HBO premier előtti vetítésén volt lehetőségünk megnézni a visszatérést, ez alapján mondhatjuk: megérte a várakozás.
[caption id="attachment_48081" align="alignright" width="200" caption="A Falon túli Király - Ciarán Hinds Fotó: http://www.hbo.hu"][/caption]
A harmadik évadban új szereplők és új helyszínek is fokozzák az izgalmakat. Trónkövetelők most is akadnak majd (a már ismerteken kívül), így nem kell senkinek attól tartania, hogy nem tartogat meglepetéseket a sorozat.
A George R. R. Martin regényciklusából készülő, közpékori környezetben játszódó fantasy közvetlen folytatása a második évad végének, ott folytatódik, ahol az utolsó rész véget ért: Mások támadják meg az Éjszakai Őrség felderítőit, akik közül sokan elhullanak, akik pedig megmaradnak, azok menekülőre fogják. Eközben Királyvárban Lannisterék a Stannis Baratheon fölötti győzelmet ünneplik és teljhatalmat gyakorolnak Királyvár felett. Robb Stark, Észak királya dél nagy részét is uralja, és még mindig nem veszített csatát. Daenerys Targaryen pedig – újra egyesülve három sárkányával – sereget gyűjt, hogy visszatérjen hazájába és visszaszerezze az őt megillető hatalmat.
Az új szereplőkre nem kell sokáig várni, már az első alkalommal találkozhattok friss hússal. Így például a Falon Túli Királlyal, akit Ciarán Hinds kelt életre a képernyőn.
Azoknak, akik esetleg nem követték figyelemmel eddig a sorozatot eláruljuk: a történet középpontjában Westeros Hét Királysága áll, melynek egyetlen trónjáért, a Vastrónért folyik a harc királyok és királynők, szövetségesek és árulók között. Mindez megfűszerezve izgalommal, ármánnyal, szexuálitással és jó adag erőszakkal.
A Trónok harca harmadik évadának első részét a világpremier napján, április elsején láthatjátok az HBO-n, valamint regisztráció nélkül és díjmentesen az HBO GO videótárában.
Kommentek