Azt hihetnénk, hogy a több szempontból is elemzett, ízekre szedett, majd morzsákra csépelt témák újbóli reflektorfénybe állítása nem kínálhat mást, csak a spanyolviasz sokadszori felfedezését és az unásig ismételt közhelyek átmenetileg megnyugvást adó mantrázását. A férfi és a nő egymáshoz fűződő viszonya az egyik legbanálisabb tárgyköre az emberi létezésnek, mely frázisok és parafrázisok kimeríthetetlen forrásaként szolgál. Mégis izgalmas kihívásnak ígérkezik minden egyes próbálkozás, mely a feltárására irányul, mert annak reményét rejti, hogy fény derülhet végre az évezredes feszültséget hordozó titokra: képes-e megismerni és megérteni az egyik nem a másikat?

A Magvető Kiadó gondozásában megjelent, ízlésesre szerkesztett interjúkötetben Scherter Judit a kortárs magyar irodalom kilenc meghatározó férfi írójával – Darvasi László, Forgách András, Grecsó Krisztián, Háy János, Kukorelly Endre, Márton László, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György – beszélgetve próbál az irodalmi nőábrázolás rejtekeibe hatolni. Metszően éles problémafelvetésével kiváltképp érdekes szeletet hasít ki a gender-tanulmányokból. Azt kutatja, hogy milyen forrásokból táplálkoznak a férfi írók, ha női alakot formálnak, mennyiben tapasztalati és mennyiben irodalmi a nőélményük valósága , s hogy nővé kell, vagy lehet-e lényegülniük ahhoz, hogy a fiziológiai és érzelmi működés minden, a férfiak számára eredendően ismeretlen és átélhetetlen mozzanatát megkapó hitelességgel ábrázolhassák.

Scherter érdeklődése a témakör iránt túlmutat a nemek közti különbségek hétköznapi feszültségein. Munkájával szembeni felelősségtudatát és –vállalását az a rendkívül elmélyült ismeretanyag és kiterjedt, értő olvasmányélmény igazolja, melynek birtokában hozzákezd egy-egy interjúhoz. Nem csak az aktuális beszélgetőpartner életművét tanulmányozta a női alakokra kiélezett, következetes műgonddal, de a magyar- és világirodalom kanonizált, klasszikus fő- és méltatlanul elhanyagolt melléksodorbeli lányait és asszonyait is alapos vizsgálat alá vetette. Felkészültsége olyan lehengerlő erővel vezérli, hogy szinte úgy tűnik, mintha csak a saját, kellően aprólékosra formált meggyőződéseit szeretné igazoltatni a megkérdezett írókkal.

Előre kidolgozott menetrend alapján, tántoríthatatlan vehemenciával szövi a beszélgetések fonalát és pedáns szigorral terelgeti vissza interjúalanyait, ha azok akár csak csekély mértékben is lekanyarodnak a megválaszolhatatlan kérdések megválaszolása felé vezető illuzórikus útról. A beszélgetéseket olvasva ugyanis egyre inkább azt érezzük, hogy a válaszok, melyeket Scherter Judit a kétségbeesés növekvő hevével keres, nem is léteznek. Legalábbis nem akadémikus értelemben, egyetemesen belátható definitív jelleggel. Csak Scherter ébred rá az olvasónál is lassabban arra, hogy az elméletei nem általánosíthatóak, sőt egyetlen megkérdezett, vagy meg nem kérdezett szerző – lényegében senki – sem képes megalkotni a kizárólagos érvényű képletet, vagy szabályrendszert, miszerint a nő alakoknak a férfi író tolla alatt formálódniuk kell.

A Hősnők és írók mégis gazdag és értékes olvasmányanyag, mind a magánéleti és irodalmi aspektusú férfi-nő kérdés boncolgatása, mind pedig a kortárs írók műhelymunkájának feltáruló rejtelmei tekintetében. Az interjúalanyok ugyanis nyitottan és készséges mesélőkedvvel merülnek el saját alkotásaik és szereplőik, írói, férfiúi és emberi indíttatásaik, érzelmeik, létélményeik elemzésében, minek köszönhetően páratlanul tartalmas kor- és szociorajzot készítenek önmagukról, világukról, világunkról. Az egyszeri pillanatok megörökítésének felbecsülhetetlen értéke rejlik abban, hogy – mint azt sok esetben jelzik – maguk is először szűrik át a Scherter által felvetett szempontokon a műveiket, írói- és férfitudatukat. Sajátos érdeme a kötetnek, hogy a meginterjúvolt szerzők műveiből is közöl részleteket, melyek illusztratívan támasztják alá a női alakokkal szembeni attitűdöt, a nőhöz való viszony sokrétűségét.

Amennyire tudatos azonban a problémafelvetés és a vizsgálat igényessége, annyira elnagyolt, s szinte hiányos az összegzés. Jelzésértékűek az utolsó beszélgetőpartner, Parti Nagy Lajos zárógondolatai, miszerint a férfi írók nőalakjai mögött húzódó tudás titka csak az interjúk könyvvé formálását követően derülhet ki. Scherter mégis kihagyja annak lehetőségét, hogy a beszélgetések tapasztalatait összefoglalva és kiinduló álláspontját újragondolva megfogalmazza a maga igazságát. Bár a kilenc író kilenc különböző és önmagában is rétegzett tudással és tapasztalattal rendelkező irodalmi nőélménye bőségesen kárpótol minden hiányosság miatt.