Kultography

Nem áll meg a plágiumvád - versenyezhet Radics Gigi

Nem áll meg a plágiumvád - versenyezhet Radics Gigi

Kultography írása itt: - 2013-02-28 19:09

A Dal című verseny döntőjét szombaton tartják, Radics Gigi egyike annak a nyolc előadónak, aki bejutott a fináléba. Sokak szerint Kállay-Saunders András mellett Gigi az egyik legesélyesbb arra, hogy kijusson a nemzetközi megmérettetésre.  Az énekesnő által előadott dallal kapcsolatban sajtóhírekben felmerült, hogy egy román énekesnő, Paula Seling Timpul című számáról koppinthatták. Az MTVA az elmúlt 48 órában szakértő bevonásával alaposan kivizsgálta az ügyet és mindezek alapján döntött Radics Gigi további versenyzése mellett.

"Az MTVA által felkért zenei szakértő, Victor Máté állásfoglalása és a román énekesnő menedzsmentjének véleménye alapján az MTVA és A Dal zsűrije azt a döntést hozta, hogy a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című dal továbbra is versenyben marad" - tudatta közleményben az MTVA.

Victor Máté szakmai véleménye: „ilyenek könnyen megszülethetnek bárkinek az agyában, anélkül, hogy a szerzők ismernék egymás munkásságát. S mivel a hasonlóság mindössze két ütemben (s annak ismétlésében) érezhető, és mivel azon belül is vannak azért eltérések, a dolgot a véletlennek tulajdonítom".

A Dal című showműsor szombati döntőjében nyolc produkciót láthat a közönség: előadja dalát Kállay-Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura, Keresztes Ildikó, Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, valamint az Agárdi Szilvia-Pál Dénes duó. A Dal győztese képviseli Magyarországot az idei, 58. Eurovíziós Dalfesztiválon május 14. és 18. között a svédországi Malmőben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása