A Women’s Wine World egy olyan kezdeményezés és összefogás a női borászok részéről, mely csak most indult útjára, de rendszeresen 2 hetente kerül majd megrendezésre a Budapest Funzine magazinnal együttműködésben a Budapest szívében található Egykettőben. Mindig más-más női borász mutathatja be gyermekeit.
Milyen is a női bor? A bor, ha női, akkor egyszerűen más energiái vannak, megjelenik benne egy feminin felhang és van benne némi szexepil. A borász pedig, ha nő, másként prezentálja a saját borát, mint egy férfi. Erre mutat rá január 23-án 19 órakor két csodálatos hölgy, Bárdosi Sarolta, tokaji és Csetvei Krisztina, móri borászok, akik a Women’s Wine Word esemény keretében mutatják be saját boraikat. Az első kóstoló további különlegessége, hogy a résztvevők először kóstolhatják meg Szász Kinga egyedi csokoládéját is, mely Csetvei Kriszti tramini törköly pálinkájával van töltve.
Az Egykettőben emellett a héten folytatódik a Borkóstoló (nem csak) anyukáknak elnevezésű rendezvénysorozat is, mely azoknak a nőknek szól, akiknek kell egy kis szabadidő, kell egy kis pihenés a hosszú napi teendők után, mikor barátnőikkel, barátaikkal vagy párjukkal egyszerűen csak leülnek egy hangulatos helyre és finom borokat, ínycsiklandó falatokat kóstolnak, miközben egy hozzáértő szakember útmutatást nyújt nekik a borok világában. Az eseménysorozat kitalálója Gyalog-Szőke Zsófi, maga is anyuka, de imádja a borokat is.
Két izgalmas, nőknek szóló boros esemény, mely arról szól, hogy a hölgyek megünnepelhessék nőiességüket, a férfi vendégek pedig csodálják azokat a nőket, akik finomságot, egy kis pimaszságot és lendületet visznek abba a szakmába, mely eddig a férfiak területe volt.
Részletek és helyfoglalás a www.egyketto.eu oldalon.
Kommentek