Peter Jackson nem elégedett meg J. R.R. Tolkien A hobbit című regényének megfilmesítésével, ő valami többet akart, egy Gyűrűk Ura felvezetést, egy trilógiát, ami által minden titokra fény derül. A vélemények megoszlanak a filmmel kapcsolatban. Van, aki isteníti A hobbit: Váratlan utazást, mások hozzám hasonlóan elégedetlenül távoztak a moziból.

A történet hatvan évvel Frodo viszontagságos utazása előtt veszi kezdetét. Zsákos Bilbó (Martin Freeman) békésen éldegél a Megyében, mikor egy napon beállít hozzá Szürke Gandalf (Ian McKellen), és a hobbit akaratlanul is belekeveredik egy kalandba. Aprócska hobbitunk betörőnek szegődik tizenhárom törp és a legendás Tölgypajzsos Thorin (Richard Armitage) mellé. Útjuk hemzseg a különböző veszélyektől, orkok, vargok, koboldok, trollok támadnak rájuk és ejtik őket csapdába, miközben megpróbálnak eljutni Erebortba, a Magányos Hegyhez, hogy visszaszerezzék a rettegett sárkánytól, Smaugtól a törpök kincsét. Bilbó ekkor találkozik Gollammal is, akitől egy találós kérdés versenyben elnyer egy gyűrűt. Ez az arany gyűrű a későbbiekben hatással lesz egész Középfölde sorsára, de erről Bilbó ekkor még semmit sem tud.

A három órás film a regény első hat fejezetét dolgozza fel, amit további szereplőkkel és történetekkel dúsítottak fel. Peter Jackson azonban túlzásba esett, az ember azt hinné, hogy nehezére esett számára engedélyt adni a jelenetetek megvágására, ezért inkább úgy döntött minden egyes felvett képkocka méltó arra, hogy bekerüljön a filmbe. Ettől válik A hobbit első része kicsit unalmassá és vontatottá. Szinte várja a néző egy-egy jelenet végét, sőt volt olyan jelenet (annyit elárulunk, hogy dalolós), ami nélkül végképp meglettünk volna, hisz ez mégsem Disney-film.

A látvány mellett sem lehet elmenni szó nélkül. A képek élességéhez és tisztaságához sokat hozzáad a most először használt HFR felvételtechnika (48 képkocka/másodperc), aminek viszont mi a hátrányait is láttuk. Tény és való, hogy ilyen szép esőt még sosem láttunk a vásznon, és aranykincs sem ragyogott soha még jobban, sőt a Völgyzugolyt teljes egészében megmutató képsorok alatt az ember pislogni sem mert, nehogy lemaradjon valamiről. A probléma azonban a közeli képkockáknál és a számítógépes szörnyeknél jelenik meg. Bár csodás érzés Gandalf minden egyes hajszálát és ráncát közelről és kristály tisztán látni, azonban a koboldkirály, pont a tökéletesen éles kép miatt, úgy néz ki, mint egy számítógépes játék kövér figurája. A karakterek mozgása sokszor esetlen, a törpök közelről inkább túlmaszkírozott szappanopera szereplőknek tűnnek, sem mint fantasy hősöknek. Márpedig itt egy csodálatos mesevilágot kellene látnunk. Nincs szüksége sem a történetnek, sem a filmnek arra, hogy ennyire valóságos, hétköznapi embereknek ábrázolja a szereplőket, sem arra, hogy a Play Station játékok világát idéző szörnyecskék ugráljanak az orrunk előtt 3D-ben. Így csak az próbálkozzon meg az új technológiás 3D-s Hobbittal, akit mindez nem zavar, akik hozzám hasonlóan ódzkodnak a fantasy-k realizálásától, azoknak inkább a sima, két dimenziós változatot ajánlom.

Érdemes egy-két szót ejteni még a szinkronról is. Bár alapvetően egész jól sikerült a fordítás, azonban a film elején elhangzó törpdal lefordítása hatalmas hiba volt. Bárki, aki megnézte az angol előzetest beleborzongott a dal szépségébe, s bár a borzongás a magyar verziónál is meg maradt, de itt nem a kellemes érzések miatt lúdbőrzik a hátunk.

Noha a látvánnyal, a történet feszességével és a szinkronnal nem voltam teljes mértékben kibékülve, azonban a színészek játéka elvarázsolt. Martin Freemannél keresve sem találhattak volna jobb Bilbót, habár az első részben leginkább csak statisztaszerep jutott a számára. A törpök között nem könnyű eligazodni, azonban a Richard Armitage, Ken Stott, Dean O'Gorman és Aidan Turner által alakított karakterek kimagaslanak a többi közül. Érdemes kiemelni Gollam figuráját is, Andy Serkisnek és a számítógépes technológiának hála, Gollam még sosem volt ennyire szerethető és félelmetes egyszerre.

Nagy elvárásokkal ültem be a filmre, de ezeket A hobbit első részének nem sikerült beváltani, azonban lebeszélni mégsem szeretnék róla senkit. Érdemes rááldozni azt a három órát az életünkből, mert igaz, hogy Peter Jacksonnak nem sikerült megugornia A Gyűrűk Ura szintjét, mégis egy élvezhető, kellemes filmet alkotott.