Jilly Cooper könyveivel kapcsolatban két fő jellemzőt érdemes kiemelni. Az egyik, melynek elsőre talán nincs jelentősége, ám egy jó könyvnél igenis van, hogy hosszúak, kb. 700 oldalasak. Az olvasók nagy része pedig szeret beleolvadni egy történetbe, minden kis részletébe, napokat, heteket töltve együtt vele – inkább, mintsem, hogy gyorsan elolvasson 100 oldalt, melybe éppen csak beleéli magát, éppen csak otthonosan kezd mozogni a szereplők között, és már vége is a történetnek. Így ezek a regények megadják az élményt, hogy sok időt tölthessünk vele, hogy egy történet részesei lehessünk mi magunk is. A másik jellemző, mely talán néhány olvasónak eleinte zavaró lehet, az a tengernyi szereplő (jelen könyvben kb. 120), akivel percenként történik valami, és néha ember legyen a talpán, aki követni tudja, ki kinek a kije is éppen és milyen előzménnyel érkezik az adott szituációba. Arról nem is beszélve, hogy Jilly Cooper könyvei egytől egyig utalnak egymásra, a szereplők közül sokan feltűnnek mindegyikben, vagy valaki az egyik regényében éppen központi alak, míg a másikban csak mellékszereplő. Olyan, mint egy óriási család-barát-ismerős regény, számos egybefonódó vagy különálló szállal. Nehéz azonban évek távlatából, az előző regényekből részletesen emlékezni arra, hogy kinek mi volt a pontos története. Ez azonban az adott könyv egyikénél sem hátráltatja a megértést, a könyvek külön-külön is megállnak a lábukon, így az Alma Mater is. Persze, aki olvasta az írónő korábbi írásait, már a legelején ismerős nevekbe botlik, ezáltal pedig úgy érezheti, mintha újra felvette volna a fonalat egy hosszú történetben.

Az angol vidéki kisváros anyagi és erkölcsi csőd szélén álló középiskolájának igazgatói állását a fiatal, jólelkű Janna Curtis pályázza és kapja is meg. Nem véletlenül, mivel nem tobzódnak a jelentkezők – a társadalom perifériáján mozgó, a környéket folyamatosan feldúló, hírhedt fiatalokat szinte senki nem akarja tanítani. Bagley Hall a másik véglet – a kisváros exkluzív magániskolájában elkényeztetett milliomos csemeték keserítik meg mások hétköznapjait. Hengist Brett-Taylor, az enyhén arrogáns igazgató büszkén irányítja iskoláját.  Janna munkáját ettől függetlenül mégis segíteni kezdi, és a két világ szépen lassan közeledni kezd egymáshoz. Legyen szó tanárokról, diákokról…

… és értékrendekről. A könyv lényege valójában a számos egyéni szál, sors mellett éppen az, hogy milyen értékrendek is léteznek, hogyan lehet őket közelíteni egymáshoz, vagy lehet-e egyáltalán. Hogy mit tud elérni az, akinek a körülményei kevesebbet engednek, mint másoknak…és a másik oldal hogyan él vissza azzal, hogy tizenéves korában azt csinálhat, ami csak jólesik. Néha megdöbbentő és rémisztő is egyben, ahogy az írónő a fiatalok gondolkozásmódját, életstílusát ábrázolja. Mintha csak „minifelnőttek” volnának. Mert túl korán fel kellett nőniük, vagy túl korán engedték őket felnőni.

A szövevényes, pörgő cselekmény ellenére kiváló karakter kidolgozásokat is láthatunk, az írás nem lép át a felületes esemény felsorolásba, amitől érdekes, tartalmas, elgondolkoztató regényt kapunk.