Kultography

Jadviga és Sabine egy személyben - interjú Ónodi Eszterrel

Jadviga és Sabine egy személyben - interjú Ónodi Eszterrel

Tóth Marianna írása itt: - 2012-10-22 19:30

A nézők párhuzamosan láthatnak új produkcióban filmvásznon és színházban is: nemrég volt film és színházi premiered is. Mennyiben kíván más színészi játékot egy film- és egy színházi szerep?

Teljesen más a két műfaj, ezért mások a technikai részletek is. Az Aglaját 3 évvel ezelőtt 40 napig forgattuk, nekem még nem volt ilyen nagyívű filmszerepem. A jeleneteket nem kronológiai sorrendben vettük fel, így nem volt kis feladat váltogatni az időszakok között: az egyik nap 20 éves voltam és sikeres, másnap 40 és nyomorék. Volt, hogy egy jelenetnek felvettük az elejét, de a végét két héttel később, egy másik helyszínen. Egy színdarabnál ez nem így van: ott minden mindig akkor történik, a premiert megelőzi egy 6 hetes előkészítési fázis, amikor lépésről lépésre építjük fel a karaktert. A Jadviga párnája nem a szó klasszikus értelmében vett színdarab, elképesztően mozaikszerű, szinte pillanatok alatt kell váltania a színésznek a karakter összetett személyiségéből adódóan. Mindvégig arra törekedtem – Hargitai Iván rendező ebben támogatott –, hogy egy hús-vér nőtt láttassak, akit ugyanúgy lehet szeretni a hibái ellenére is, bármennyire is borzasztóan viselkedik időnként. Fontos volt, hogy ember legyen, ne pedig egy fantom vagy egy idea. A Jadviga csak egy rögeszme, ahogy ezt el is mondom a darabban.

Tériszonyod van.  Az Aglaja című filmben azonban egy artista anyukát játszol, akit már rögtön a film legelején a trapézon látunk. Azt a bizonyos jelenetet 15 méter magasságban veled vették fel vagy kaszkadőrrel?

A legutolsó piruettet leszámítva mindent magam hajtottam végre, nem a kaszkadőröm. A szaltót természetesen nem, de az összes többi végrehajtott elem valóban mind az én munkám. Korábban soha nem gondoltam volna, hogy képes leszek erre, de ezért csodálatos az emberi szervezet és psziché. Amikor Deák Krisztina (a rendező – a szerk.) elmondta, hogy mivel jár ez a szerep, hosszasan próbáltam meggyőzni arról, miért nem szabad engem választania rá. Azzal szembesítettem, hogy ha ezt a jelenetet nekem kell csinálnom folyamatos görcs és félelem lesz bennem, és nyilván ő is jobban szeretné, ha inkább élvezném a forgatást ahelyett, hogy azon izgulok, mikor fogok leesni a trapézról.

Mikor fordult ez át nálad? Hiszen a filmben, a félelemérzet legkisebb jele nélkül, láthatóan szépen sikerült megoldanod ezt a feladatot.

Szép lassan alakult, igazi csapatmunka volt. A forgatást három hónapos cirkuszi felkészülés előzte meg, ami nem volt könnyű, ráadásul az 50 fokos cirkuszi sátor sem könnyített a dolgon. De egy remek csapat – Bodor Johanna koreográfus, cirkuszi szakértők, kaszkadőrök – segítségével szépen fokozatosan megtanultam a számomat.  Először álló karikán kezdtem, amely csupán 30 centiméterre volt a földtől, majd amikor ezen biztonságban éreztem magam, akkor egy kicsit belengették. Amikor már ettől sem tartottam, emeltek a magasságon. Ezt a folyamatot ismételtük, egészn addig, amíg már biztos voltam a mozdulatsorban, bíztam magamban és a csapatban is. Augusztus végén a forgatáson már annyira jól ment, hogy mindenki csodálkozott, aki látta és sokan azt gondolták, hogy biztos szertornász voltam gyerekkoromban. A nagy számom azonban sokkal inkább a „hajon lógás” volt. A film igaztörténet alapján készült, nem volt könnyű, annak tudatában részt vállalni a produkcióban, hogy a valóságban a nőt tényleg ilyen baleset érte és tényleg eltörött a csigolyája. Minden egyes nap, úgy keltem fel, hogy arra gondoltam, mikor leszünk már túl azon a bizonyos jeleneten. De csak a forgatás végén vettük fel, így végig izgulhattam, nehogy egy pici baki is történjen. Emlékszem, ahogy a konstancai forgatáson a Fekete-tenger fölött egy hídon állt a stáb. Amikor a filmben a baleset történik, akkor a stégnek az elején és a végén én vagyok, a nagy lógást azonban egy kaszkadőr hajtotta végre. Ennek ellenére engem is fel kellett húzni 4-5 méterre a tenger fölé. Az sem volt túl kellemes, főleg, hogy folyamatosan fújt a szél.

Mondhatjuk, hogy ez volt a legpokolibb jeleneted?

Nem, a legeslegpokolibb jelenet az az volt, amikor a kakasfejet kellett megennem, mert annál szörnyűségesebb, gusztustalanabb, és émejítőbb dolog számomra nem létezik. Egész pontosan nem is a fejnek a megevése az undorító, hanem az agyvelő kiszívása a fejből. Az a színészi pályafutásom legnehezebb pillanata volt.

Melyik filmes szerepedet szeretted a leginkább?

Filmben nagyon ritka, hogy olyan jó szerepet írjanak, mint mondjuk az Aglajában Sabináé, így azt hiszem ez az egyik kedvencem. Nagyon szerettem emellett a Boldog születésnapot is, amiben kifejezetten jó szerepet írt számomra Fazekas Csaba.

Színpadon a legújabb előadás, amiben láthatunk a Jadviga párnája, amely Závada Pál regényéből készült. Mikor találkoztál először a regénnyel?

Kétszer olvastam, először akkor, amikor a regényből készülő film szereplőválogatására mentem. Eleinte csak bele akartam szagolni, de emlékszem, annyira lebilincselt, hogy nem bírtam letenni. A színházi szerep előtt újraolvastam, kifejezetten Jadviga karakterére koncentrálva, csak hogy legyen egy második benyomásom a regényről, hisz tudtam, hogy egész más lesz a színpadi változat, mint a film volt.

Alapvetően prózai színész vagy, nehézséget jelentett a zeneisége a darabnak, Ladányi Andrea tánckoreográfiájainak elsajátítása?

Furcsa módon a tavalyi évadban két zenés produkcióban is részt vettem. Az egyik a Musik, Musikk, Musique volt, a másik pedig a Virágos Magyarország. Az, hogy zene szól egy színdarabban nem idegen számomra, bár itt semmiféleképpen sem olyan zenére kell gondolnunk, mint, ami egy musicalben hallható.  A mozdulatok sem olyanok, mint egy szokványos táncban, maga a mozgás sem úgy mozgás, hogy tánclépéseket hajtunk végre zenére, hanem egyfajta eszköze a sűrítésnek, vagy például a nehezen visszaadható szexjelenetek intimitásának. A három síkban történő esemény megértésében is sokat segít a mozgás. A kar - mely a falut és a családot szimbolizálja - intenzív, megkoreografált jelenléte a színpadon egy nagyon sűrű, ugyanakkor nagyon különleges világot tár a néző elé. A darab leginkább a magánéleti szálra fókuszál, noha a politikai mondanivaló is hangsúlyos.

Mi vár rád a közeljövőben?

Két új darabban leszek látható. Január végén a Katonában egy Goldoni-darab premierjét tartjuk, az évad végén pedig a Kamarában lesz egy kortárs német darab ősbemutatója. Mindemellett pedig a Katona József Színház 30. születésnapja alkalmából az évadban több meglepetéssel is kedveskedünk a nézőknek, többek között november közepétől a Notóriusok sorozattal, melyben én is játszom majd.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása