Kultography

Városi kulturális napok Pozsonyban

Városi kulturális napok Pozsonyban

Kultography írása itt: - 2012-10-04 07:30

Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya titkára és a rendezvény egyik főszervezője elmondta, hogy a programsorozat hagyományosan október első hétvégéjén kezdődik és advent első vasárnapjáig tart. Az idei program megemlékezésekkel indul, szombaton az aradi vértanúkra és a pozsonyi Kecske-kapui temető vértanúira, vasárnap a második világháború után Csehországba kitelepített magyarokra emlékeznek egy-egy programmal.

Október 15-én az idén 60 éves Komáromi Jókai Színház vendégszerepel Móricz Zsigmond: Sári bíró című darabjával. "Felváltva szoktuk meghívni a kassai Thália Színházat és a Komáromi Jókai Színházat" - magyarázta Jégh Izabella.

A főszervező hozzátette, a külföldi és hazai magyar kulturális szervezetekkel is szorosan együttműködnek a kulturális napok során, így a Pozsonyi Magyar Intézettel, a pozsonyi egyetemistákat tömörítő József Attila Ifjúsági Klubbal, a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetségével, illetve a Bécsi Európa Klubbal.

E két utóbbi szervezettel kirándulások keretében kölcsönösen látogatják egymás programjait: így a brünni Spilberg vár falán elhelyezett Kazinczy emléktáblánál és az osztrák Németóváron (Bad Deutsch-Altenburg) is közösen emlékeznek meg az 1956-os forradalomról.

A rendezvénysorozatot hagyományosan az adventi hangverseny zárja december 2-án, ahol a Csemadok vendége lesz a komáromi Condordia vegyeskar.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása