Korunk egyik legnépszerűbb televíziós történésze szemmel látható kínnal vergődik az értelmiségi lét 22-es csapdájában. Egyfelől sosem ismert filmes és dokumentációs anyagok vizsgálatába kezd, hogy alapos feltáró munkával hozzájáruljon a történelemtudomány fejlődéséhez, ezen belül is hangsúlyozottan a náci rezsim mozgatórugóinak pontosabb megértéséhez. Másfelől azonban sorra puffogtatja az elbulvárosodott és infantilizált celebkultúra által kitermelt frázisokat, hogy a lenyűgözőnél is elképesztőbb és a hihetetlennél is döbbenetesebb kutatási eredményeivel minél szélesebb rétegek figyelmét ragadja meg.

E kurta-furcsa egyvelegben az a legszomorúbb, hogy a szakszerűséget szinte bűntudat nélkül áldozza fel az olvasmányosság, a hitelességet pedig a szenzációhajhászat oltárán, posztumusz megalkotva a hitleri Németország tizenkét évének vaskos kötetbe fűzött elitista pletykamagazinját. Noha Knopp még kissé esetlenül mozog e műfajban, a hatfejű sárkánnyá formált tartalom, akárcsak a nyakukba kötött talányosan tömör szalagcímek - Hitler családja; Rommel, a legenda; Hitler pénze; Himmler mániája, Himmler bűne; Nők Hitler körül; Speer csalása – már jelzik, hogy a történelmi dokubulvár több mint két össze nem illő terület találkozásának és egyéjszakás románcának tünékeny fattya.

A Harmadik Birodalom titkai komolyan veszi mindazt, amit a „nagy közhelykönyv” a titok szócikk alatt, annak használati utasításaként jegyez: ha nem mondhatja el senkinek, mondja el mindenkinek! A szerző a családiasan szűkre szabott tudományos érdeklődés és a megfoghatatlanul tágan értelmezett tömegízlés egyszerre történő kielégítésének túlbuzgó igyekezetében ugyanis elfelejtette kijelölni a célcsoportot. Ez a hanyagság, amivel az evidencia fogalmát is kezeli pedig zavaróan egyensúlytalanná teszi a befogadói élvezetet és értelmezhetőséget.

Olykor hosszú oldalakon keresztül, és önmagát többször ismételve magyaráz egy-egy új terminust, vagy mutat be személyeket, akár generációkra visszamenőleg is, máskor szinte a semmiből ránt elő és használ, mintha bárki számára kézenfekvő lenne, olyan ismereteket, amelyeknek értéséhez önmagában és a kontextusban egyaránt többre van szükség a történelem érettséginél, vagy a hobbi szintű második világháborús érdeklődésnél. Hasonlóan jár el munkája újszerűségének és jelentőségének igazolása során is: helyenként szaktudományos gyűjteményeket is megszégyenítő szikársággal hivatkozik a forrásaira vagy a szerzőtársak kutatásaira, másutt viszont szinte regényes stílusban, gördülékenyen mesél, mintha csak eszébe jutna, hogy olvasóinak jelentős tömegét teszi érdektelenné, ha munkája a tankönyvek keserű szájízét hagyja maga után.

Nem káprázat a dokumentumfilmes áthallás sem, hiszen a könyv hat fejezetéből hat különálló mozgóképes epizód is készült, melyek októbertől (újra) megtekinthetőek a National Geographic Channel műsorán. A televíziós dokumentumábrázolás tipikus eszközei, melyeket napjainkban egyre inkább a hollywoodi hatásgyakorlás formanyelve fűszerez, visszaköszönnek a nyomtatott változatban is. Így válik a mű igazán modern, intermediális élménnyé, mely persze nem nélkülözi azoknak a titkoknak a leleplezését sem - Hitlerről, Eva Braunról, Rommelről, Himmlerről és Speerről –, melyek a műfaj- és stílusidegen textúra ellenére is érdekesek, sőt, értékesek.