Kultography

Tizenkilencedik századi panorámaképek Budapestről

Tizenkilencedik századi panorámaképek Budapestről

Kultography írása itt: - 2012-09-20 11:30

A Buda-Pesti Horizont című kiállításon a tizenhat eredeti vintázs kópia mellett számítógépen tekinthetnek meg az érdeklődők nyolc panoráma-felvételt és nagyjából száz városképet.

A kiállítás elsősorban a 19. században készült, fotótörténeti kuriózumnak számító fotográfiák közül válogat, 20. századi felvétel csak néhány lesz látható. A válogatás az 1860-as évektől, a városfényképezés korai szakaszától - amikor még a fényképezéshez nedves lemezt használtak - egészen 1985-ig terjed.

"A mai technikai lehetőségek segítségével már bármilyen szögben megcsodálhatjuk a települések panorámáját, de mintegy 150 évvel ezelőtt, a városfényképezés korai szakaszában a panorámakép elkészítése komoly szakmai tudást és felkészültséget igényelt" - hangsúlyozta a kurátor.

Hagyományos látószögű kamerával legtöbbször egy magaslati pontról rögzítették a 19. századi panoráma-felvételeket. A fényképész a gépet megfelelő szögben elfordította és egymás után több felvételt készített, majd ezeket leporellószerűen illesztette össze. A speciális panoráma-fényképezőgépek csak a 20. században terjedtek el Magyarországon. Annak idején fénynyomatokat és ezüst zselatin képeket készítettek - magyarázta a gyűjteményvezető.

Kifejtette, hogy a múzeum fényképgyűjteménye nagyjából 200 ezer felvételt őriz. Pest-Budát és Budapestet ábrázoló panorámaképből 30 darab van, ez a gyűjtemény egyedülálló az országban.

Demeter Zsuzsanna arról is beszélt, hogy a kiállítás elsősorban fotótörténeti, de egyben várostörténeti tárlat is, mivel a képek Budapest nagyvárossá fejlődésének szakaszait mutatják be. "A látogató szeme előtt válik Budapest európai nagyvárossá, változik az épített környezet, alakulnak át a rakpartok, épülnek fel a hidak és a főváros emblematikus épületei" - összegezte a gyűjteményvezető.

A tárlat december 2-ig tart nyitva.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása