Kultography

Egy másik királynő

Egy másik királynő

Bender Krisztina írása itt: - 2012-09-14 12:55

Az 1500-as évek közepén járunk, amikor is Stuart Mária, a skótok királynője éppen a skótok felkelése elől menekül otthonából, és unokatestvéréhez, I. Erzsébet királynőhöz fordul segítségért Angliában. Ott azonban nem egészen azt kapja, amire várt: jóindulat helyett házi őrizetet, mégpedig Shrewsbury grófja, George Talbot és felesége, Bess grófné „vendégségében”. A pár először úgy gondolja, a feladat egyszerű, megtisztelő, nem mellesleg a Tudorok királysága alatt még a jutalmuk is meglesz érte. Ám ők sem azt kapják, amire számítottak. A másik királynő megjelenésével otthont adnak egy Erzsébet királynő elleni összeesküvésnek, amely magával sodorja őket is, és hirtelen túlontúl nagy figyelem kíséri életüket. A vendégség pedig tovább tart, mint gondolták...

Philippa regénye nemcsak elmeséli, hanem bele is von minket a történetbe. A főbb érintettek nézőpontjából láttatja a történéseket, az ő elbeszéléseik alapján érzékeljük az eseményeket. Talán pont ettől az írói fogástól érezzük úgy, hogy még jobban belelátunk a karakterek lelkébe, és még jobban megismerhetjük őket. A belső monológok sokkal közelebb visznek minket hozzájuk – láthatóvá teszik az egyébként valós karakterek dilemmáit, a tudatos döntéseket vagy éppen a sodródást, miközben a maga szempontjából mindenkinek igazsága is van, ám mégiscsak egy igazság létezik.

George-ot, aki a becsület mintaképe, aki mindig is büszke volt erre, és mindig eszerint cselekedett, egyre inkább elborítják az érzelmek, és a józan, megfontolt ember fejét egyszerűen csak elcsavarja egy királynő. Bess, a felesége, akinek mindig csak a vagyon, a társadalmi megbecsültség számított, mégis küzd, mégis keserűen érinti, ahogy látja férjét egy másik nő felé fordulni. Stuart Mária, a királynő, akinek egyetlen célja a királynői cím birtoklása, aki mindent ennek rendel alá. Az írónő zseniálisan érzékelteti, ahogy egyre inkább egymásba fonódik életük, ahogy az érzelmek és a materiális előnyök kavalkádjában egyre bonyolódnak a szálak. Maga, a történelem ábrázolása nem sodró, nem magával ragadó, inkább csak hömpölyög, amit azonban ellensúlyoznak a mély karakterábrázolások - ezektől nm válik unalmassá a könyv. Gregory Philippa regénye újfent nem okoz csalódást. A másik királynő mély, tartalmas regény egy korról, és benne az emberről, akinek alkalmazkodnia kell annak törvényeihez.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása