Kultography

"Tudományos felhajtással" indul a Mobilis új évadja Győrben

"Tudományos felhajtással" indul a Mobilis új évadja Győrben

Kultography írása itt: - 2012-09-09 11:31

A szezonnyitó helyszíne a Győr Plaza, ahol a repülés, a felhajtóerő, a közegellenállás témaköréhez kapcsolódó eszközöket próbálhatják ki a látogatók.

Fontos ráébredni arra, hogy a tudomány "körbevesz bennünket, része a mindennapjainknak, s nem olyan elvont dolog, amihez nincs semmi közünk". Ezzel indokolta a formálódó együttműködést a bevásárlóközponttal, amelynek első megnyilvánulásaként a vásárlók a hétvégén különleges kísérleteket, fizikashow-kat láthatnak egyebek között gázturbinával és rakétával.

A program része a Győr Plaza Premiair Szimulátor Központja nyílt napjának, amelyen az érdeklődők ingyenesen "vezethetik" a Boeing 737-es utasszállító repülőgépet. A szimulátor majdnem tökéletes mása az eredeti pilótafülkének, s a vállalkozó kedvűek nemcsak szélcsendes időben, hanem akár extrém körülmények között is tesztelhetik rátermettségüket.

A győri tudományos játszótér 2012/13-as évadja tematikus hónapokkal kínál szórakoztató betekintést a műszaki tudományok egyes területeibe diákoknak és felnőtteknek egyaránt.

Szeptemberben a vázszerkezetet állítják fókuszba, s azt vizsgálják, mi a közös az alvázban és a csontvázban. Választ keresnek ezzel összefüggésben arra is, hogy lehet-e teherbíró egy könnyű jármű. Az októbert az érdekes anyagoknak szentelik, s a zöldségektől a gyümölcsökön át eljutnak az autós anyagok kémiájáig. A továbbiakban szó lesz egyebek között a közlekedés területén megvalósult magyar találmányokról, továbbá a navigációról, s felvillantják azt is, ami mögötte van.

A téli hónapokban áttekintik a járművek kerekére tapadt jég hatását a közlekedésre, majd kísérleteznek tükrökkel, lencsékkel, lézerrel, azaz fényt visznek a sötétbe.

Tavasszal a "felszabadult vidámságról" és az "elszabadult lóerőkről" lesz szó, s ezzel kapcsolatban arról is, hogy ütközéskor mi történik. Koranyáron a művészet és a műszaki tudományok kapcsolatát veszik górcső alá.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása