A Lélektolvajok több gyermekbetegségtől is szenved. Az első százhúsz oldalt átitató tinédzser hiszti például tökéletesen felesleges. A folyamatos szenvedés helyett az írónő inkább a karakterek kidolgozására koncentrálhatott volna, ugyanis ennél sablonosabb szereplőgárdát nehezen tudnék elképzelni. Önbizalom hiányos lány, aki persze a gimi legmenőbb pasijába szerelmes, de el se tudja képzelni, hogy a fiú valaha is ránézzen. Csodálatos, szexi legjobb barátnő, fogyókúra bolond nagynéni, szemét unokahúg, meghalt anyuka, nemtörődöm apuka. Túlzottan sok mindent a regény vége felé sem tudunk meg róluk, a felszínes karakterek végig a szépség vagy a szenvedés síkján mozognak.

Sajnos azonban nem csak a karakterek, de a történet is hasonlóan semmitmondóra sikerült. Kaylee Cavanaugh majdnem olyan, mint a többi lány a gimiben, de csak majdnem. Tanul, dolgozik, legjobb barátnőjével, Emmával bulikba lógnak be, csakhogy olykor-olykor elkezd velőt rázóan sikoltozni. Főhősnőnk ugyanis megérzi, ha a közelében valaki meg fog halni és ilyenkor nem bírja megállni, hogy ne kezdjen el sikítani. Nem csoda, hogy a családja őrültnek hiszi, és pszichiátriáról pszichiátriára járnak vele, és otthon is mindig akad egy-egy doboz jó erős nyugtató. Az egyik buliban is hasonló történik Kaylee-val, miközben épp a gimi szívtiprója Nash Hudson fűzi. Hirtelen meglát egy fiatal, csinos lányt, akire a halál árnyéka vetül, és kezdődik a pánikroham. Bár barátnője és újsütetű barátja megnyugtatják, azonban másnap, sőt harmadnap is meghal egy lány, és Kaylee már arról képzeleg, hogy agyrákja van, és biztosan az váltja ki furcsa megérzéseit. Ekkor fedi fel előtte Nash az igazat, és ekkor válik végre olvashatóbbá a történet is. Mint kiderül sem ő, sem Nash nem igazi emberek, hanem lúdvércek, így a halállátás és a sikítozás is teljesen normális az esetükben. Egy kis ír történelem óra, valamint az egyik kaszással való elbeszélgetés után felpörögnek az események és ripsz-ropsz máris a végkifejletnél járunk. Megtörténik a nagy családi kibékülés, a gonosz léleklopó kaszást eltüntetik az útból, és sablonos szereplőink a nagy tini szerelem közepette megállapítják, hogy igencsak kalandos élet vár még rájuk.

S ha maga a karakterek felszínessége, a történet sablonos egyszerűsége nem lenne elég, muszáj megjegyezni a magyar fordítást is, mint hibaforrást. Többször magyartalan, értelmetlen mondatokba fut az ember, ami egyáltalán nem könnyíti meg az olvasást. Bár csupán egy rövidke sikoltozós tini regényről van szó, a fordítás így is kifejezetten zavaró.

Összességében a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent Lélektolvajokat csak azoknak ajánlanám, akik mindenféle igényesség nélküli, sablon mesére vágynak, amiben az önbizalom hiányos lányról kiderül, hogy különleges, és megkapja a szuper pasit.