Az a tapasztalatom, hogy általában az idős színészekre építő vígjátékok mindig jól sülnek el, talán azért, mert csak azokat jegyzik már ebben a korban, akik valóban nagy színészek. Az egyik ilyen, idősebb színészekkel a főszerepben bemutatott alkotás volt a Keleti nyugalom – Marigold Hotel, most pedig itt van az újabb kitűnő mozi, az Amit még mindig tudni akarsz a szexről.
Kay (Meryl Streep) és Arnold (Tommy Lee Jones) 31 éves házasok, de csupán látszatra boldogok: az évek folyamán elhidegültek egymástól, külön szobában alszanak, bevett rutin szerint élnek, nem nagyon foglalkoznak már azzal, hogy meglepjék a másikat, ajándékba úgymond hasznos dolgokat vesznek egymásnak (leginkább a férj) – például mosógép, tévéelőfizetés –, nem igazán érnek már egymáshoz, de még csak nem is beszélgetnek.
Egy idő után Kay rájön, hogy magányos ebben a kapcsolatban, ezért eldönti: párterápiára ráncigálja férjét, hátha tudnak változtatni az életükön. Arnold természetesen nem boldog az ötlettől, sőt elsőre azt gondolja, hogy a kedves nejének elment a józan esze. A házaspár nagy nehezen végül elmegy a specialista „rendelőjébe”, de a terápia nem kezdődik túl jól, Arnold utálja az egészet. A jó dokinak (Steve Carell) furcsa a stílusa, érdekes ötletekkel áll elő és olyan témákat feszeget, amelyekről sem a férj, sem a feleség nem beszél szívesen. Ilyen például a szenvedély és a szex...
Az Amit még mindig tudni akarsz a szexről remekül felépített, jó poénokkal teli (még magyarul is ülnek a viccek), három zseniális színésszel leforgatott alkotás, amelybe nem igazán lehet belekötni, talán itt-ott egy kicsit lehetett volna vágni belőle. A film azonban nem csupán egy egyszerű nyári limonádé: könnyed formában, több olyan témát is feszeget (tényleg „el kell-e temetni” magunkat ötven után, biztos, hogy az első problémánál oda kell-e dobni egy kapcsolatot), amelyekkel igenis foglalkozni kell, és amelyek biztos, hogy mindannyiunk életében előkerültek már, vagy idővel elő fognak kerülni.
Ez a remek film 25 év házasság után mindenkinek kötelezően ajánlott. Azt azonban nem tagadjuk: az intim jelenetek a fiatalabbakat zavarba hozhatjá, hiszen az ember nem akarja tudni, hogy a szülei vajon mit csinálnak. Az egyes jelenetekből azonban egyenesen következik az asszociáció...
Kommentek