Nagy Szilvia és Szabó Anna Eszter munkájának témaválasztása kétségkívül méltányolandó. Témakezelése azonban aligha. Noha előszóként, illetve ahelyett, gondosan közlik, hogy a tanulmányaik finanszírozása és a jövőjük megalapozása érdekében testüket és szexuális szolgáltatásaikat értékesítő lányok bemutatásával nem kívánnak ítélkezni, vagy minősíteni – ami egyébként szintén dicséretes, bár maradéktalanul teljesíthetetlen szerzői szándék -, arról gyanúsan hallgatnak, hogy mit is szeretnének elérni a közel 300 oldalas anyaggal.

Az ember ugyanis nem kezd feltűnően hangsúlyozott, éjszakákba nyúló, több hónapig tartó kutatómunkába, ha azzal nincs konkrét és egyedülálló, vagy egyáltalán bármiféle célja. (S most tekintsünk el a könyvforgalmazásból származó anyagi haszontól.) Fokozódik, sőt, gyanúval telítődik a szándék iránti érdeklődés, ha a szerzők már a mű megismertetése előtt a befektetett idő és energia mennyiségét részletezik, bizonyítandó munkájuk jelentőségét. Az pedig végtelenül kínos, ha kiderül, hiába mindez, mert a tartalom nem igazol releváns törekvéseket, ahogyan nem legitimálja saját létezésének szükségét sem.

Ez a riportkötet pontosan az, ami. Nem több, de legalább nem is kevesebb: bemutatás. Végtére is alig lenne baj ezzel, ha nem olyan témát állítana a középpontba, melynél a bemutatásnak csak akkor van értéke, ha valami pluszt ad mindahhoz, amit már eddig is tudunk, vagy egy egyszerű google-kereséssel mi is megtudhatunk róla. A munka a mögöttes kutatás lelkiismeretessége ellenére is inkább leíró, mint feltáró: nem közöl olyasmit, amit mások - szerzőtársak, vagy akár maguk az érintettek - nem tettek meg korábban, legyen az akár megbotránkoztató polgárpukkasztás, megbocsáthatóan emberi esendőség, vagy emészthetetlenül fájdalmas realitás.

A kissé közhelyes borítókép alatt felsejlik négy apaszomorítóan fiatal lány erotikus masszőrré, majd önállóan dolgozó prostituálttá válásának története, melyhez „kis színesként” kapcsolódnak a helyzettől elvárható kétségek és bizonyosságok, a szereplőkre természetes módon jellemző elbizonytalanodások és meggyőződések, a körülményekhez képest rendkívülinek nem nevezhető tapasztalatok és érzések. Mindez szigorúan elkülönített egymásutániságban, változó alapossággal és ingadozó, de legmagasabb pontján sem elég élvezetes stílusban.

Jól érzékelhető a két szerző különböző, még a közös munka egységessé formálása érdekében sem (eléggé) összehangolt tudása és gyakorlata, eltérő íráskészsége és tehetsége. Amíg az első két lány története olyan szemléletes részletességgel tárul fel, amilyet talán csak a fantáziadús írói elme tud kitalálni, fikciós ponyvává minősítve a dokumentarista hitelességet, addig az utolsó két szereplő sztorijának kidolgozatlan csapongása erőteljes hiányérzetet hagy maga után.

Az egyetlen maradandó emlék a Zsófi álnévvel illetett lány anyjához kötődik, aki nem csak elfogadja, de helyesli is a tevékenységet, amiből gyermeke eltartja magát és alkalmanként segíti szüleit. Minden egyéb teljesen hétköznapi: átlagos anyagi helyzetű családok átlagos külsejű és intelligenciájú lányai robotolnak a szexipar taposómalmában az átlagosnál néhány fokkal jobb megélhetésért. S akárcsak az átlagos foglalkozások esetében, élvezik, hogy van munkájuk, vágynak a szakmai elismerésre és büszkék a tapasztalható fejlődésre.

Olyannyira átlagos miliő ez, hogy már-már azt sugallja, mindegyikünkben rejtőzködik egy Pretty Woman, de nem az a Julia Roberts-féle széles mosolyú, megzabolázhatatlanul szépséges hercegnő, hanem a fanyar-magyar, akit egyszerre hajt a racionális anyagi érdek és a teljességgel irracionális testi ösztön. Az a fajta akárki, aki nem csak sikerélményként könyveli el a férfi kielégítését és az általa szerzett gazdagságot, de olykor valódi szexuális élvezetet talál az idegen testtel átélt „instant szerelemben”, vágyakat és érzelmeket sző az abszurd körülmények valótlan kötelékei közé.

Természetesen méltányolandó a riportalanyok őszintesége, valamint a szerzők légkörteremtő képessége, aminek köszönhetően a forrásaik inkognitóban is nyíltan és bizalommal telve vallottak. Elismerést érdemel az a szemtelen merészség is, amellyel a téma emberközeli és hiteles feldolgozását segítő szókészlet elemeit válogatták össze, vállalva ezzel, hogy a könyv kiérdemli a piros 18-as karikát. Kár, hogy nem tudtak jobban gazdálkodni a megadatott munícióval, ugyanis értékesebb és érdekesebb ez a téma attól, mint ami és ahogyan végül kirajzolódott belőle a két fiatal újságírónő tolla alatt.