Az Április út története két idősíkon tárul az olvasó elé, de a szerző óvatosan távol tartja őket egymástól. Míg a könyv első felében, a tizenöt évvel ezelőtti események, addig a második részben a jelen elevenedik meg a lapokon. Főhősünk Vera, aki a kilencvenes évek elején, tizenöt évesen senyved a lakhelyéül szolgáló kisvárosban, és mint minden kortársa, többre, jobbra, másra vágyik, miközben neki tényleg semmi oka nincs rá. Ő a város legnépszerűbb, legszebb, legkörülrajongottabb lánya, sőt, még a szerelem is hip-hop rátalál. Aztán egy szép nyári estén kettős fordulatot vesz a tündérmese, aminek eredményeként Vera harminc évesen magányos pizzafutárként tengeti életét a fővárosban. Ezt az önként vállalt remete-létet először rég nem látott húga, majd a kamaszkori nagy szerelmet megtestesítő férfi bolygatja fel. Vera lassan, de biztosan visszatér az életbe, és egyszer csak a múlt titkaira is fény derül.

Hidasi Judit egyáltalán nincs híján a tehetségnek, sőt, hiszen a regény két harmada remekül sikerült. A jelenben játszódó, a felnőtt Vera szemszögéből írott részek nem is lehetnének életszerűbbek, az írónő megkapóan őszinte és izgalmas stílust használ, ami nagyon is előnyére van a könyvnek. Ezzel szemben a múltba kalauzoló fejezet már több sebből vérzik. Nehéz dolog felnőtt fejjel gyerekszemszögből írni, de mégis, a kislány Vera elbeszélésében rettentően zavaró időugrásokkal találkozhatunk (néha jelen időben mesél, néha múltban hivatkozik egy történésre, és ezek között minden előzetes jel nélkül vált) illetve a nyelvezet sem tűnik valódinak. Valahogy olyan érzetet kelt, mint amikor a Barátok köztbe megpróbálnak szleng kifejezéseket írni: életidegen és megmosolyogtató.

Emellett a főhős karakteréről lerí az a tipikus elsőkönyves hiba, hogy az író megpróbálja ugyan nem beleírni önmagát, de ezt ilyen közeli viszonynál nagyon nehéz elkerülni, itt sem sikerült. Ennek folyományaként túlzsúfolt lett a szereplő, annyi különböző tulajdonságát ismerjük meg alig kétszáz oldal alatt, amihez egy élet is kevés lenne. És értem én, hogy itt egy egyes szám, első személyű elbeszélés tanúi vagyunk. De éppen ezért nem lenne szükség ilyen gyakran az orrunk alá dörgölni, hogy Vera amellett, hogy írni szeret, filmrajongó, ex-drogos, kibukott az egyetemről, de mély érzésű, szőke, nem hízott tíz éve, stb., hiszen önmagunkra sem így gondolunk nap, mint nap. Ha ennyire együtt mozgunk egy karakterrel, akkor ezekre az ismétlésekre nincs szükség. Így viszont csak visszásnak hatnak, tekintve, hogy inkább tűnnek az írónő önmagáról dédelgetett vágyálmainak (mármint a pozitív tulajdonságok persze), mint a tőle független szereplő életének.

Minden negatívuma ellenére valamiért mégis képes berántani a sztori, ami nagyrészt Hidasi, a kezdeti nyögvenyelős próbálkozás után beinduló stílusának, és az erős mellékszereplőknek köszönhető. Miután Vera karaktere levetkőzte a kamaszkori ellenszenvességét igazán az olvasó szívéhez tud nőni, együtt lehet vele érezni és érdekelni kezd a sorsa is. De ez nem érne semmit az őt segítő fura figurák nélkül. Ami a karakterábrázolás terén hibádzik a főhősnél, az ezerszeresen térül meg a szomszéd rocker, a hatalmas lelkű bolgár szakács vagy a szeretnivaló primadonna személyében. Ők azok, akik miatt gördülékeny a történet ott is, ahol akadozni kezd, és ezekből a pontokból van néhány. Első könyvesként nagy tanulság lehet az, hogy aki nem tud monológot vagy szexjelenetet írni, az inkább ne is próbáljon, mert ezek olyan komponensek, amiknek a hiánya sokkal kevésbé feltűnő, mint ha vannak, de hiteltelenek.

Mégis, minden kritika ellenére továbbra is tartom, hogy akinek felkeltette az érdeklődését a történet, az tegyen vele egy próbát. Mert rengeteg olyan hibája van, ami miatt más könyvet rövid úton abbahagynék, de valami megmagyarázhatatlan erő mégis a tovább olvasására sarkallt, és a végén, legyen akármilyen negédes is a befejezés, jó érzéssel tettem le a kötetet. (Aminek a borítójára aplikált két piros Cupido egyébként teljesen félrevezető és indokolatlan, lévén ez nem egy romantikus regény.) Nem hiába szeszélyes hónap az április, úgy látszik a tőle címet kölcsönző könyv is hasonul hozzá és még a mindenre elszánt kritikust is összezavarja. Annyi biztos, Hidasi Judit érdekes író, de hogy pozitív vagy negatív előjellel, arról döntsön majd a következő regénye!