1988-ban három szürke bálnát meglepett a korán érkező hideg, és a jég fogságába estek. A nyílt óceántól ötmérföldnyi egybefüggő jég és egy hatalmas jégtorlasz választotta el őket. Sorsuk megpecsételődött volna, azonban egy fiatal híradós (John Krasinski) felfedezte azt az apró léket, ahová a bálnák feljártak levegőért, a róluk készített riport pedig bejárta, és felrázta egész Amerikát. S hogyan lett ebből világra szóló bálnamentő akció? Roppant egyszerű: Rachel Kramer, Greenpeace aktivista (Drew Barrymore) jött, felbolygatott mindent, megzsarolt mindenkit, s lám az óriás emlősök máris vígan úsztak dél felé.

Ken Kwapis ötvözte filmjében a dokumentarista jelleget a családi mozival, az eredmény pedig magáért beszél. Az archív híradós felvételek beemelése nem csak hitelessé, de rendkívül érdekessé is teszi a bálnamentésről szóló mozit. S bár a film csak úgy hemzseg a kliséktől, egy igaztörténet esetében hajlandóak vagyunk ezeken felülemelkedni. Frédi, Vilma és Bam-Bam, a Flinstone család főhőseiről elnevezett óriás emlősök küzdelme az életben maradásért megindító. Azonban ez a film sokkal inkább az emberekről, és nem a bálnákról szól. Kwapis kendőzetlenül mutatja meg, hogy kik, miért csatlakoznak az akcióhoz. Az olajmágnás (Ted Danson) a jobb megítélés és egy zsíros üzlet megkötésének érdekében. Az Amerikai Egyesült Államok alelnöke (Bruce Altman), a választási kampányt reméli megerősíteni a támogatás által. A szöszke, Barbie típusú újságíró (Kristen Bell) számára ez a kiugrást jelentő nagy sztori. Sőt még az alaszkai falu lakói sem puszta önzetlenségből törik a jeget napokig, a szovjet segítségről már nem is beszélve. Az érdekek különböznek, de a cél egy, és jelen esetben csak ez számít Rachel Kramernek, aki nem átall még az elnököt sem megzsarolni a film végén, annak érdekében, hogy a nemzetközi összefogást elősegítse.

A történet erőssége azonban sajnos nem fedi el a film apró hibáit. A bálnák borzalmasak. Csak kellő mértékű képzelőerő és fantázia segítségével lehet elhinni, a leginkább rozsdás olajoshordókra emlékeztető fejekről, hogy ezek bizony élő bálnák lennének. A víz alatti jelenetek pedig nem hogy segítenék, hanem rontják az összképet. Szintén érthetetlen a „fázás” hiánya is a filmben. A szereplők gyakran hangoztatják, hogy éppen mínusz ötven vagy mínusz harminc fok van, ehhez képest, mellkas középig lehúzott dzsekikben álldogálnak a jégen, és valamiért a hideg sem csípi ki az arcukat.

A hibák ellenére, azonban összességében jó filmről van szó. Aki szereti az igaztörténeteket, a megható jeleneteket, a jó kis családi mozikat, na és persze nem utolsó sorban a bálnákat, annak ez a film kötelező.