Bíró Szabolcs könyvére nem lehet azt mondani, hogy nem jó, sőt aki a kezébe veszi szívesen olvassa, a könyv lendülete magával ragadja, mégis hiányérzetet hagy maga után a mű. Sokáig gondolkodtam, hogy mi az, amit hiányolok. Végül rájöttem: a feszültség. A könyv szépen, pergő egymásutánban leírja az eseményeket, azonban az írónak nem igazán sikerült megteremtenie azt a feszült légkört, amelyet egy ilyen történet megkíván. Nem izgulok, nem szorongok még egy gyilkosságnál sem, nem aggódom azért, hogy vajon ki lehetett a tettes, nem igazán érdekel, hogy mi lesz a főhős sorsa, nem akarom én magam is megfejteni a templomosok titkát. Csak sodor magával a lendület és a kíváncsiság, hogy vajon valahol azért izgulhatok-e majd valamiért. Több helyen úgy éreztem, hogy össze van csapva az alkotás, hogy ha egy kicsit jobban kifejtette volna az író a szálakat, az ügyeket, akkor sokkal jobb lehetett volna az egész.

A regény főhőse egy fiatal antikvárius, akit egy nap különleges idegen keres fel és egy cetlit ad át neki, rajta a kódolt üzenettel. A fiatalembernek sikerült megfejtenie a feladványt, így méltóvá válik arra, hogy megkapja a megbízást, amely a Templomos lovagok egyik titka, a Sub Rosa utáni nyomozás. Ahhoz, hogy megfejtse a templomosok titkát utazásra indul. Az úton számos furcsa dolog történik vele,  és – mily meglepő – rá kell jönnie, hogy nem minden az, aminek látszik.

A könyv végén extra olvasmányként Bíró Szabolcs egy kutatási naplót is mellékelt: ebben azt írja le, hogy ő hogyan fedezte fel azokat a területeket, amelyeket a kötetben az utazónk érint, illetve, hogyan állt össze a történet.