A balatonfüredi képviselőtestület április 1-jei hatállyal a veszprémi Petőfi Színház színművészét, rendezőt nevezte ki a Kisfaludy Sándor Kulturális- és Színházfenntartó Nonprofit Kft. élére. A művész pénteken az MTI-nek elmondta: az önkormányzat a Nonprofit Kft.-t azzal a céllal alapította, hogy Balatonfüred színházi életét fellendítse. A saját épülettel és színi társulattal nem rendelkező intézmény eddig befogadó színházként működött.
Kéri Kitty célja, színesíteni a város programjait és a fiatalok felé nyitni, megtartva ugyanakkor azokat a tradíciókat, amelyekre Füreden élve már ő is büszke. „Fantasztikus érzés, hogy olyan épületek között sétálunk, olyan köveken járunk, amelyeken egykor Jókai Mór, Kisfaludy Sándor, Blaha Lujza, Kazinczy és Ady Endre is. Erre a múltra a város lakói joggal büszkék. Ebben a füredi szellemben szeretném végezni a munkámat” - mondta.
A színésznő leszögezte: tervei alapja a gazdag, tradicionális múlt, amellyel a város rendelkezik, a Kisfaludy színház jövője pedig összművészeti (balett, film, tánc) kulturális centrummá válni. A régi játszóhelyek (a balatonfüredi szabadidőközpont csarnoka és szabadtéri színpada, a Vaszary villa és az Anna Grand hotel díszterme) mellé Kéri Kitty alternatív helyszíneket is keres.
Balatonfüreden 1831-ben nyitotta meg kapuit a Magyar Játékszín, az ország harmadik magyar nyelvű színházaként, Kisfaludy segítségével - idézte fel Kéri Kitty, kifejezve reményét, hogy egyszer lesz Balatonfüreden egy épület is, amelyet Kisfaludy Színháznak neveznek.
A konkrét szakmai programról és az önkormányzat által biztosított támogatásról jövő héten számolnak be.
Forrás: MTI
Kommentek