Személy szerint nagyon szeretem Meryl Streepet, éppen ezért a lehető legkritikusabb hangulatban indultam el a moziba, szorgalmasan gyűjtögetve az ellenérveimet az Oscar-esélyeivel kapcsolatban. Ezekkel az életrajzi filmekkel amúgy is mindig csak a baj van, főleg ha politikusokról van szó, pláne ha olyanról, akiről ma se tudjuk, hogy szeretjük-e vagy nem. Ezek után az történt, hogy egy nem tökéletes filmben láttam egy tökéletes alakítást, és ez azzal az érzéssel tölt el, mint ha Jack és Rose fogta volna magát, és elhúzta volna a léket kapott Titanicot a kikötőbe.

A Vaslady mint film nem fog bevonulni a filmtörténelem klasszikusai közé, de erről nem is tehet senki. Egy életrajz ugyanis, méghozzá egy vitatott személyiségé. Az operarendezőként híressé vált Phyllida Lloyd által megkomponált film ügyesen elkerüli a lehetséges kliséket, és egyszerűen a nézőre bízza Margaret Thatcher megítélését. Anglia egyik leghíresebb miniszterelnökét néha megölelnénk, néha felpofoznánk, és még a film végén is vívódunk, hogy most akkor mit is érzünk legbelül. Az operatőri munkára egy szavunk nem lehet, habár a nagyon ötletes látványképek mellett (Thatcher első napja képviselőként), bekerült pár enyhén giccsbe hajló is (a miniszterelnök lemondása után elhagyja a Downing street 10-et a rózsaszirmokkal felszórt kövezeten át). Tehát összességében elmondhatjuk, hogy a maga kereteit kitölti a film, az Oscar-díj kategóriába azért nehezen férne be (bezzeg ha Thatcher amerikainak születik...).

A Vaslady mint alakítás már egészen más tészta. Az általában szimpatikus figurákat alakító Meryl Streep ugyanis egyszerűen zseniálisan alakítja minden britek miniszter asszonyát. Ebben pedig nem csak a Thatcher személyisége miatt bravúros, hanem azért is, mert eközben nem ül rá a színész filmbeli karakterére. A produkció sminkesének és fodrászának itt adnánk egy csillagos ötöst, de amivel a színésznő megtölti a mázat, az nem mindennapi. Az angol akcentus, a merev szájtartás és az a kisugárzás, ami mellett mindenki tökéletesen idiótának érzi magát. Valószínűleg pontosan ezekért is volt ennyire kettős megítélése egykoron a miniszterelnöknek, mellette senki nem érezhette elég jónak magát. "„Vigyázz a gondolataidra, mert szavakká formálódnak, vigyázz a szavaidra, mert tettekké válnak, vigyázz a tetteidre, mert szokásoddá lesznek, vigyázz a szokásaidra, mert formálják a jellemed, és végül vigyázz a jellemedre, mert az határozza meg a sorsod.” -idézi apját a filmben Thatcher, és a politikus azóta is ezt tartja élete legfontosabb mottójának.

Itt el is érkeztünk oda, hogy miért illene Meryl Streep kezébe adni végre azt a bizonyos Oscar-t: mert sok színész van, aki kiválóan tud embereket eljátszani, de nagyon kevés, aki az emberek mögött szavak nélkül megmutatja a jellemüket is. Meryl Streepnek ez nagyon jól megy, és talán a már említett kikötőbe vontatott Titanic végre megérhetne egy elismerést.

Amikor Margaret Thatcher szobrát leleplezték az angol parlamentben, az egykoron vasakaratú politikus csak annyit mondott: "én talán vasat választottam volna, de azért a bronz is megteszi." Remélhetőleg az akadémia is szoborral jutalmazza majd Streep teljesítményét, de a bronznál nemesebb fajtával.