Kultography

Ádámok és Évák ünnepe a szolnoki Szigligeti Színházban

Ádámok és Évák ünnepe a szolnoki Szigligeti Színházban

Kultography írása itt: - 2012-01-29 08:00

Kiss József művészeti vezető az elmondta, hogy a 2009-ben útjára indult kezdeményezés célja nem változott, a vetélkedés jó szolgálatot tehet azért, hogy a diákok játékos formában megismerjék a színház belső miliőjét. 2012-ben immár harmadik alkalommal ünneplik az Ádámokat és Évákat, 2010-ben Madách Imre drámáját, Az ember tragédiáját, míg tavaly a Biblia jeleneteit mutatták be a fiatalok.

Az idén a két nap alatt 14 csoport lép a színpadra, és általuk láthatók és hallhatók lesznek egyebek mellett Hunorhoz és Magorhoz, Attila királyhoz, Álmos fejedelemhez, Lehel kürtjéhez, Botondhoz, a Szent Koronához, Szent Istvánhoz, Szent Erzsébethez valamint Mátyás királyhoz köthető regék és mondák.

A zsűriben többek között helyet kap Jókai Anna Kossuth-díjas író, Jankovics Marcell Kossuth-díjas filmrendező és Valkó Mihály tanár, közíró.

Kiss József kitért arra, hogy a Szigligeti Színház kezdeményezéséhez egyre több színház és város, így Sopron, Debrecen, Zalaegerszeg, Keszthely, Békéscsaba és Veszprém csatlakozott. A teátrum vezetőségének reményei szerint az Ádámok és Évák ünnepe hamarosan országos, majd a határokon is átívelő nemzeti mozgalommá válik, és követheti a táncházi mozgalom vagy a busójárás sikereit.

Amennyiben az Ádámok és Évák nemzeti mozgalommá válik, megpályázzák, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezetének illetékes kormányközi bizottsága az úgynevezett „legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe” felvegye a módszert, mint a szellemi kulturális örökség átörökítésének harmadik magyar modelljét.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása