Ebben az időszakban kézműves vásárok és különböző programok már javában várják az ajándék után kutatókat országszerte. Mint sok megyeszékhelyen, így Pécsett is ünnepi köntösbe öltöztették a belvárost, a Széchenyi téren és a Kossuth téren már egy hete állnak a karácsonyi ajándéktárgyakkal és finomságokkal megrakott pavilonok. A kürtös kalácsok és forralt borok fahéjas-narancsos illatfelhőjében szemlélődve azonban ne feledkezzünk el a keresztény hagyományokról sem, hiszen a vallásosság elmaradhatatlan része a szeretet ünnepének. A lelki harmónia jegyében ilyenkor azoknak is érdemes meglátogatni a Dómmúzeumban és a Bazilikában megrendezett műsorokat, akik vallásukat nem gyakorolják napi szinten, vagy egyáltalán nem is vallásosak.
A Pécsi Advent rendezvénysorozat keretein belül a Pécsi Püspökség által szervezett műsorszámok idén kilencedik alkalommal várják az érdeklődőket. Az ingyenes programok között mindenki megtalálja a szívéhez legközelebb állót: a számos hangszeres együttes mellett helyet kap több iskolai énekkórus és táncegyesület is. A kéthetes előadássorozat során Dergez Zoltán, Köcsky Tibor és Tobias Horn orgonakoncerttel örvendezteti a nagyérdeműt. Fellép Szabó Ferenc SJ költő, a Canticum Női Kamarakórus és a horvát KUD I. K. Adamović folklóregyüttes. A műsorszámok között lesz hagyományos betlehemi pásztorjáték, és nem igazán hagyományos musical operett. A december 18-i zárónapon többek közt koncertet adnak Gy. Vass Ágnessel a Pécsi Vonósok, valamint a Hírës Pannónia Régizenei Együttes. A változatos produkciók mellett a Bazilikában minden reggel 6 órakor, illetve hétfőtől szombatig 18 órakor, vasárnap pedig több időpontban szentmisét tartanak.
Fontos, hogy az ajándékok utáni rohangálás közben olykor lassítsunk a tempón, nehogy pont az ünnepekre merüljünk ki. Próbáljunk kicsit kilépni a vásárlási forgatagból, hallgassunk végig egy karácsonyi koncertet, adjuk át magunkat a melódiának. Higgyük el, ez az apróság igazi lelki feltöltődést jelent.
Kommentek