A két színház vezetésére július végén tették közzé a pályázatokat a kormányzati portálon. Az Új Színház vezetésére Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott.
A kiíró az Új Színházban elsősorban klasszikus és kortárs magyar művek bemutatását, színvonalas világirodalmi művek és gyermekeknek szóló előadások műsorra tűzését várja a repertoár műfaji sokszínűségének megőrzésével. Elvárás valamennyi korosztály megszólítása, különösen a fiatalok színházi nevelése, valamint az, hogy a színház helyet adjon kísérletező jellegű előadásoknak, dolgozzon határon túli rendezőkkel és anyanyelvünk ápolása is szerepeljen a művészeti programban.
Dörner György - aki korábban a Pécsi Nemzeti Színház igazgatói posztjára is pályázott - mostani kinevezésével kapcsolatban úgy nyilatkozott: mivel megbízatása februártól szól, csak az év végén beszél terveiről, pályázatát sem hozza nyilvánosságra. Dörner György (aki 1953. december 9-én született) pályafutását 1972-ben az Egyetemi Színpadon kezdte. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1979-ben végzett Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként. 1979-től a Nemzeti Színház, 1983-tól a Katona József Színház, 1987-től a Radnóti Miklós Színház társulatának tagja, 1989-től szabadfoglalkozású színművész.
A Madách Színház esetében világszerte sikeres, igényes musicalek bemutatását, valamint magyar szerzők zenés darabjainak színpadra állítását és igényes szórakoztató prózai művek bemutatását várják. Feladat helyet adni egyedi hangvételű kamaraesteknek, lehetőséget biztosítani fiatal tehetségek bemutatkozására és gondoskodni a zenei színjátszás utánpótlásáról.
Szirtes Tamás (aki 1945. január 7-én született) a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett, 1968 és 1972 között a József Attila Színház, 1972 és 1973 között a Miskolci Nemzeti Színház, 1973-tól a Madách Színház rendezője, 1977-2005-ig a Színház és Filmművészeti Főiskola színészhallgatóinak tanára; egyetemi docens 2004. február 1-jétől a Madách Színház igazgatója. Szirtes Tamás Jászai Mari-díjas, a Magyar Köztársaság Érdemkeresztjével (1998) kitüntetett művész, Kossuth-díjjal 2009-ben, Pro Urbe Budapestért-díjjal 2006-ban, Nádasdy Kálmán-díjjal 2008-ban ismerték el munkáját.
Az Új Színház és a Madách Színház élére egyaránt öt évre, 2012. február 1-jétől 2017. január 31-ig kerestek vezetőt. A pályázatokat a szakmai bizottság véleményének mérlegelésével a főpolgármester bírálta el.
Forrás: MTI
Kommentek