A címben szereplő mondat Komlósi Ildikótól származik, aki ezekkel a szavakkal próbálta nyugtatni azokat az újságírókat, akik féltik Bartók művét a 3D világától. A próbákon azonban számunka is nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a félelmek nem megalapozottak. Az énekesnőt amúgy sem lehet kibillenteni egyensúlyából, reményekkel telve várja a bemutatót, a mi kérdéseinkre is csillogó szemekkel válaszolt.
Honnan jött az ötlet, hogy egy operát 3D-s technikával ötvözzenek?
Veronában voltunk, és egy Carmen-előadást követően egy kedves barátunk mutatta meg a legutolsó munkáját, egy pekingi városrész 3D-s látványtervét. Nem akartam hinni a szememnek: gyönyörű volt, tiszta volt, olyan hihetetlen tereket és mélységeket mutatott meg, amit én el se tudtam képzelni. Aztán elkezdtük erről beszélgetni, az ötlet volt az, ami megtetszett benne.
Mennyiben igényelt ez a művészeti oldalról másfajta felkészülést?
Az előadás alatt azt a vizuális élményt, amelyet kapnak a nézők, mi nem kapjuk meg. Nekünk meg kell tanulni, hol tűnnek fel az effektek, például hol jelenik meg a vér, és mindig tudni, kell, hogy hova kell állni. Mindig benne vagyunk a közepében ennek a várnak, ami szintén fantasztikus, mert nem kell rohangálnunk, aggódnunk, hogy a mélységében vagyunk vagy az elejében, mert egyszerűen benne vagyunk. A közönség felé is nyitottabb a díszlet, mert kijön, és mélységében is nagyon adja a várat, mint olyat.
Nincs veszélye annak, hogy egy olyan klasszikus műfaj, mint az opera, találkozik a modern technikával?
Egy olyan technikának a bemutatásáról van szó, amellyel a mai napig operaelőadást nem ötvöztek. Tehát ez azt jelenti, hogy a világ érdeklődve figyel, és tényleg mindenfelől jönnek, hogy lássák a szakma részéről is. Egyszerűen nem hiszik el, hogy meg tudjuk csinálni. Természetesen ez még nem a végkifejlet, ez az első előadás, mi vagyunk az úttörők, és gyártjuk a prototípust. Többen mondták, hogy ez a művészi színvonalat veszélyezteti. De én attól nem énekelek rosszabbul, hogy mögöttem vetítve van a díszlet. De a kérdés nagyon jó, és szerintem sem szabad, hogy a technika túltengésével a művészet rovására dolgozzunk.
Nagyon sokszor énekelte már Judit szerepét. Hogyan lehet frissen tartani egy ilyen sokszor megformált karaktert?
Ez a mostani egy igazi megújulás például, hiszen ez egy kihívás. Akkor pedig újuljunk meg, nézzük meg, hogy mit tudunk még találni! A mostani csapat minden tagjának van művészeti tapasztalata, és mindenkinek volt egy-egy új ötlete, meglátása - azokat átbeszéltük. Itt kell megjegyeznem, hogy egy nagyon globális team állt fel, és hihetetlen, hogy a különböző kultúrákkal és különböző meglátásokkal milyen dolgokat hoztunk létre.
Ezt független előadóként már amúgy is megszokta…
Igen, de itt ráadásul a technikai stábban is mindenki művész. Zenészek, vagy zenei tanulmányokat folytattak. Így még könnyebb a munka, és jól tudtunk együtt dolgozni.
Milyen érzés világjáróként hazai közönség előtt fellépni?
Ez most fantasztikus számomra, éppen azért, mert a férjem a producer, én a kreatív team tagja és énekes vagyok. Számomra ez egy nagyon fontos dolog, és nagyon remélem, hogy mindent, amit belefektettünk, értékelni fognak a nézők.
Milyen további tervei vannak a közeljövőre?
Ezzel a darabbal két aláírt szerződésünk van Velencében és Pekingben, és ha a technika fejlődését nézzük, akkor mindenképp hosszútávon tervezünk vele. Az embernek pedig mindig meg kell újulni, akár szakmáját, akár azon kívüli életét nézve, ezért is gondoltam én úgy, hogy ez egy nagyon érdekes dolog. Annyit voltunk távol egymástól a férjemmel, soha nem dolgoztunk eddig együtt, és ez most nagyszerű. Együtt dolgozunk, együtt küzdünk, és ez így jó. Mert együtt van a család.
JÁTÉK!
Három egyszerű kérdésre várjuk a választ, és a helyes megfejtők között két darab két főre szóló belépőt sorsolunk ki az Opera 3D előadásra, szeptember 7-re.
A kérdések:
1.) Milyen kapcsolatban áll Komlósi Ildikó a darab producerével?
2.) Hol mutatják még be biztosan ezt a darabot?
3.) Minek a 3D-s látványa volt az, ami megtetszett Ildikónak, és ami miatt a darab ötlete megszületett?
A válaszokat a jatek@kultography.hu címre várjuk "3D live-játék"megjelöléssel. A beérkezési határidő szeptember 4. 20 óra.
Kommentek