Szombat este Illényi Katica és az Adler Trio koncertjével veszi kezdetét a fesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A mozinak nem csak ezen a napon lesz fontos szerepe, több napon is lesz filmvetítés, a Puskin Moziban ráadásul ebben az időszakban rendezik az Izraeli Filmnapokat is. Vasárnap a Metropolitan Opera Brass fúvósegyüttes lép fel a Dohány utcai zsinagógában, hétfőn pedig Lajkó Félix, Marko Markovic és a Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band közös koncertje lesz ugyanitt látható és hallható. Az Urániában az izraeli Beer-Sheva Theatre vendégjátékában láthatjuk a Játszd újra, Sam című darabot. A színészek és zenekarok mellett a fiatal táncművészek is bemutatkoznak, ugyanis Izrael és hazánk legjobbjait láthatjuk augusztus 30-án, szintén a Nemzeti Filmszínházban. Lajkó Félixet Palya Bea követi majd a világzenei fellépők sorában, ő Ezeregy szefárd műsorát mutatja be először a nagyközönség előtt.
A fesztiválon Miklósa Erika is tiszteletét teszi, aki David D'Or társaságában lép fel a Rumbach utcai zsinagógában. A fellépők között találjuk a Budapest Bárt is, akik Régi dalok - új hangokkal címmel szórakoztatják majd a Dohány utcai zsinagógába látogatókat. Horgas Eszter és a ClassJazz Band az Urániában eleveníti fel régi idők kedvelt filmzenéit a Szeretni bolondulásig című előadáson. A Nyári Zsidó Fesztivál egyik sztárfellépője az Idan Raichel Project lesz, a világhírű izraeli világzenei együttes koncertjére is a Dohány utcában kerül sor.
Az idei fesztivált a Budapest Klezmer Band és a Vujicsics Együttes koncertje zárja. A filmes és zenei programokon túl olyan művészekkel is találkozhatunk majd mint Gálvölgyi János, Béres Ilona, Bodrogi Gyula, vagy Giorgio Pressburger. Velük a Goldmark teremben tartanak beszélgetéseket.
A fesztivál további programjairól és időpontokról részletes a hivatalos honlapon található bővebb információ.
Kommentek