Kultography

Lemondott a Magyar Állami Operaház igazgatója

Lemondott a Magyar Állami Operaház igazgatója

Kultography írása itt: - 2011-08-09 08:15

A minisztérium tájékoztatása szerint Réthelyi Miklós hétfőn fogadta el Mozsár István lemondását, egyidejűleg az operaház vezetésére felkérte Kovács Jánost, a Magyar Állami Operaház első karmesterét, aki elmondta: felkérését rövid távra tervezi és bízik benne, hogy rövidesen lesz kinevezett főigazgatója a háznak, amire annál inkább szükség van, mert az évad rövidesen - szeptember 4-én - elkezdődik, miközben az operaház pillanatnyilag gazdátlan.

Tizenöt operaházi művész - ugyancsak a múlt héten - nyílt levélben fordult Orbán Viktor kormányfőhöz, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterhez és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkárhoz annak érdekében, hogy rendeződjön a dalszínház helyzete. Az aláírók felidézték, hogy a Magyar Állami Operaháznak június 4. óta, csaknem két hónapja nincs szakszerű, koncepciózus vezetése, erre a dalszínház történetében még nem volt példa.

Az MTI értesülése szerint Mozsár István már pénteken lemondott, de ezt nem kívánta megerősíteni vasárnap a hírügynökség számára.

(forrás: MTI)

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása