A Liszt Ferenc Kamarazenekar által 1992-ben mindössze négy településen elindított Zempléni Fesztivál rendezvényei ma már behálózzák az egész régiót, a közönség az események sorát követve eljuthat a legeldugottabb falvak kis templomaiba, várakhoz, vadászkastélyokhoz, borpincékhez - tehát az élmények egy része nem is csak zenei, de kultúrtörténeti, illetve építészeti is lehet az oda látogatók számára.
Az egyedi hangulatú eseménysorozat programkínálatát rangos komolyzenei koncertek, irodalmi-, színházi- és táncos estek, kirándulások, könnyűzenei- és jazz programok, kiállítások alkotják. A magyar művészeti élet kiválóságai mellett számos külföldi vendégegyüttes és szólista lép fel minden évben Sárospatak, Tokaj, Sátoraljaújhely, Szerencs és több más zempléni település legszebb műemléki és szabadtéri helyszínein. Mindezekhez borkóstolók és csábító gasztronómiai programok, kapcsolódnak.
Idén két kiváló szopránénekesnőt is „visszatapsolt” a közönség: Miklósa Erika slágeráriákat énekel a Dohnányi Zenekar kíséretével a nyitókoncerten, Rost Andrea pedig új műfajok felé forduló, legutóbb óriási sikerrel Berlinben bemutatott, Pannon dalok című műsorával lép fel a tokaji zsinagógában.
Liszt Ferenc emlékének több, különböző jellegű program is adózik a Liszt Év 2011 alkalmából. Műveiből ad koncertet Tokajban Fülei Balázs, Junior Príma-díjas zongoraművész. „Liszt a miénk” címmel Megyesi Schwartz Lúcia állított össze különleges dalestet, amely Simon Izabella zongorakíséretével és Oberfrank Pál színművész közreműködésével, az Oremus Szalonban hangzik el. Szimfonikus költeményét, a Mazeppát tűzte a „Megérthető zene” műsorára Hollerung Gábor karmester. A családoknak is ajánlott, műismertető rendezvényen a teljes művet a Budafoki Dohnányi Zenekar játssza majd - az az együttes, amely még Stinggel is együtt zenélt. A zeneszerző művével fejeződik be a fesztivált záró Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye is, melynek szólistája ezúttal a friss Liszt-díjas Baráti Kristóf hegedűművész.
A hazai előadók között ismét üdvözölhetjük a fesztiválon a Purcell Kórust és az Orfeo Zenekart, a Szent Efrém Férfikart, Herczku Ágnest és Nikola Parov Quartetet, Bognár Szilviát és Kónya István lantművészt, a Szélkiáltó Együttest, első alkalommal lép fel a Botos Bros gitárduó és a Götz Saxophone Quartet.
Németországból érkezik, és több alkalommal is fellép egy kamarazenei formáció, a Soestenuto Trió valamint a boogie-woogie zongoristaként számon tartott Jörg Hegemann. Igazi csemegének ígérkezik ezen kívül két irodalmi műsor is. Magától Krúdy Gyulától kaphatnak életviteli tanácsokat a nézők Ráckevei Anna, Helyey László és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar tolmácsolásában a sátoraljaújhelyi Magyar Nyelv Múzeumában. Oberfrank Pál, Juhász Róza és Gados Béla „Csak egy éjszakára” című műsora pedig képzeletbeli utazásra hívja a közönséget a XX. század első felének magyar irodalmából válogatott versekkel, Sárospatakon.
És persze a jazz! Louis Armstrong emléke előtt tiszteleg koncertjével a Benkó Dixieland Band, fellép a legendás Magyar Jazz Quartet, a Jazz Steps valamint a jazz muzsika új formációi, többek között a Tzumo-Egri Quartet és a Csemer Boglárka Quartet.
„Arcok-terek-hangulatok” címmel a Zempléni Fesztivált fotósként végigkísérő Nagy Károly Zsolt képeiből nyílik kiállítás a Tokaji Galériában, Sárospatakon pedig a nemrég elhunyt, zempléni születésű Urbán György festőművész emlékkiállítása lesz.
Kommentek