Asztalt nem foglaltunk, épp "szerencsére" volt is hely, bár két pincér közös gondolkodásán múlott, hogy találnak egy szabad asztalt a három üres közül. A hangulat a régi, megszokott - tetszik. Azt a varázst, amit senki nem tud azóta sem megmagyarázni, alaposan megtépázták az évek, mégis tetten érhető. A polcokon szó szerint mosolyognak a savanyúságok (almapaprikába gyömöszölt káposzta, két bors a szeme, piros pritamin a szája), megvan a kockás terítő, kint is bent is, megmaradt a közvetlenség - csak az a "jaj de sok dolgom van"-hozzáállás kopott volna le a felszolgálókról. De az nem, az tartja magát.

Hozzáértők különbséget tesznek a felszolgálók és a pincérek között. Nem biztos, hogy körvonalazható pontosan, hogy milyen alapon, de ha ezt elfogadjuk, akkor itt bizony tálcapörgetős, lézengős, "halál laza" pincéreket találunk, fekete gumiklumpában, borotválatlanul, dohányszagúan, amolyan késdobálós srácok - viszont kedvesek.

Azt vettük észre, hogy a minőség az egyes fogásokkal egyre javul. Elsőként borsóleves. Igazi, menzás "cucc", szétfőtt belevalókkal, teljesen átlagos ízzel és olyan sok zsiradékkal, hogy a felszínét vörösre festette - elsőre majdnem összetéveszthető egy jó paradicsomlevessel. Verhetetlen viszont az a fehér tejüvegből készült Tesco-gazdaságos (szó szerint!) levesestál, amelyben felszolgálták. Padlizsánkrém következik friss hagymával, füstös ízzel, amolyan erdélyi style. Érdekes próba, lehet benne egyedi élménye annak, aki megkóstolja. Bárány lapockája barnamártással, krumplipürével. Az étel legnagyobb különlegessége a tányéron mellékelt egész fokhagymafej sülten, teteje levágva. A gerezdek végén kikandikál a fokhagymavelő. Ügyes fogással villával kikanyarintható - lágy ízpompát ad a porhanyós húsnak. A püré viszont csomós volt, de leginkább nem burgonya ízű.

Aztán jöttek az édességek. Sokféle van, meglepően változatos. A Náncsi néninek hagyományosan erőssége volt a többféle tészta alapú édesség. Ezt most kiegészítették az általunk korábban már ajánlott Nagymező utcai Fragola's olasz fagyizó kínálatával, amit természetesen nem hagyhattunk ki. Mindezek mellett valóban meglepő, hogy csokiszufléval, illetve csoki mousse-szal igyekeznek még megnyerni a vendégek szívét - hiszen ezek egyáltalán nem illeszkednek a hagyományos iskolát képviselő étlap kínálatába. Na de épp ezek a legjobban sikerült ízek. Az említett csokikompozíciók jóval színvonalasabbak minden másnál. A híres-neves túrógombócot (amiből csak tányéron csak egyet hoznak ki, mert olyan hatalmas), ezúttal nem kóstoltuk, mivel egy évvel ezelőtti ott jártunkkor az állagán kívül további örömöt nem okozott a fogyasztása. "Kemény szívvel" valljuk ugyanis, hogy a Náncsi néni csapata képes ennél sokkal többre is. Csak akarni kell.

Persze ne feledkezzünk meg a nagy előnyökről sem. A korábbi borsos árakból engedtek, de legalábbis nem emeltek, így tehát jól megfér a budai éttermi paletta többi szereplőjével. Aki pedig egy közvetlen, barátságos, nyugodt gyertyafényes gasztroélményre vágyik a maga egyszerű nagyszerűségével a harmonikaszónak, érdemes beköszönnie, a régi szép idők visszaköszönnek.