Kultography

Progresszív magyar színdarab Quentin Tarantino filmjéből, Andy Vajnával

Progresszív magyar színdarab Quentin Tarantino filmjéből, Andy Vajnával

Kultography írása itt: - 2011-07-24 15:00

Az egyetem támogatásával készülő, Zsámbékon augusztus 20-án és 21-én is látható produkció az elmúlt két évben diplomázott és jelenlegi hallgatók munkája, az előadást Radnai Márk negyedéves színművész- és elsőéves rendezőszakos hallgató állítja színpadra.

Az előadás ismertetője szerint Quentin Tarantino Kutyaszorítóban (Reservoir Dogs) című filmjének színpadi átiratát a színészekkel közösen dolgozta át a rendező. A realitás, a mesevilág és az abszurd találkozik egy történetben. "Tarantino ma már klasszikusnak számító kultuszfilmjét úgy dolgoztuk át, hogy az minden humorát és eleganciáját megőrizve új megvilágításban, komplexebb formában kerüljön színpadra" - fogalmazott Radnai Márk.

Az átdolgozott anyagban olyan jelenetek is megelevenednek, amelyek a filmtől elrugaszkodva, magyarországi viszonyokban mutatják be a szereplőket, akik a bizalmatlanság, a hitetlenség és a tehetetlenség mintái. Frusztrált fiatalok, akik egész életükben nem akartak mást, mint jól élni.

Az előadás hat fiatal budapesti srác története, akik nem ismerik egymást. Azt tervezik, hogy Andy Vajna születésnapi partiján kirabolják a producer házát, és a filmtámogatási pénzzel elmenekülve új életet kezdenek egy másik országban. Az akciót az egyik fiú apja szervezi, aki álneveket ad a fiúknak: Fehér, Kék, Szőke, Narancs, Rózsaszín. A tervek szerint a rablás után egyenesen Zsámbékra hajtanak, hogy egy raktárban szétosszák a pénzt. Az akció vérfürdőbe torkollik: az egyik fiú nem tud uralkodni magán, és lövöldözni kezd. A rendőrség rajtuk üt a helyszínen. Mindegyikük különböző utakon menekül a házból, nem tudnak egymásról semmit. A megbeszélt búvóhelyen, a raktárban kétségbeesetten igyekeznek rekonstruálni a házban történt eseményeket. Mindenki bizalmatlanná válik, vádaskodik, és félti a saját életét. Senki nem hisz senkinek, miközben nem mernek sem kimozdulni a raktárból, sem odabent maradni. Kutyaszorítóban vannak, amikor is rádöbbennek, hogy van egy besúgó közöttük - olvasható a produkció ismertetőjében.

Forrás: MTI

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása