Amióta világ a világ és orvosok gyógyító tevékenységet végeznek világszerte, azóta tekintenek minden más tevékenységet sarlatánságnak, hiszen a racionális, empirikus (tapasztaláson alapuló) kutatásokkal fejlődő orvostudomány nehezen is tud mit kezdeni azokkal a gyógymódokkal (vagy annak hitt módszerekkel), amelyeket eleink idejében füvesemberek, napjainkban természetgyógyászok képviselnek. Anélkül, hogy pálcát törnénk bármely irányzat fölött, érdemes megszemlélni, melyik oldal, milyen érvrendszerrel munkálkodik - szándékaik szerint persze éppen a mi egészségünk érdekében.

Gondolkodó emberben hamar felsejlik, hogy azokban a vitákban, amelyek megoldatlansága szinte már elkíséri az emberiséget, nem feltétlenül érdemes állást foglalni. Nyilvánvalóan rossz tapasztalatok, érdekellentét és szemléletbeli különbség okozza a konszenzus hiányát. Felteszem, az orvoslási módok megválasztása körüli vitákban is ez a négy fő ok érhető tetten - és ennek az érvelési sorozatnak az egyik soron következő szószólója a Beveszed? című gyűjtés - egyértelműen a "racionalisták pártja" részéről.

Kiindulásképp érdemes talán arra gondolnunk, hogy az orvostudomány alapvető eszköze a tapasztalás, modernebb kifejezéssel élve a tesztelés. (Elvileg) mindent letesztelnek, számtalanszor kimutatnak, és egy módszer vagy készítmény hatékonyságát százalékos arány alapján mondják ki hatásosnak vagy hatástalannak. Ez az arány olyan, amelyet az átlag ember és a tudós is - a fizikailag lehetséges (teszt)kimenetelek ismeretében - megnyugtatónak tart, tudván, hogy biológiai kivételek egyébként bármikor akadnak. Ezzel nem is lehet baj, egy járatlan úton másképp nehéz is lenne előrehaladni. Természetéből fakadóan viszont a nyugati orvoslás nehezen barátkozhat meg olyan szerekkel és gyógymódokkal, amelyek a közrend által elfogadott tesztelési folyamaton nem estek át - talán csak azért, mert már oly régóta alkalmazzuk őket, hogy akkor még a manapság elterjedt gyógyszerkutatási folyamatok nem is léteztek. Másrészt az orvostudományban (a fenti szempontból) az ismeretlen egyenlő a bizonytalannal, így tehát elvetendő, hiszen egy jóval biztosabb módszer már létezik rá. Az orvostudomány legtöbbször olyan esetekben nyitott az alternatív gyógyászatra, amikor köztudottan saját eszközeinek híján van. Ezt pedig érdemes lenne meglovagolni.

A küzdelem az alternatív gyógymódok ellen érthetően azért most éleződött ki, mert olyan nagyarányú növekedést produkált, amellyel a tudásátadás fizikailag nem tudhatott lépést tartani. Ettől persze még nem kell a sarlatánokon túl a valóban képzett természetgyógyászokat is közellenségnek kimondani. (A társadalmi riadalom azonban ilyen esetekben mindig túlkompenzál: emlékezzünk csak az USA-beli félelem szülte kommunistaellenes propagandára, vagy a hidegháborúban elterjedt radioaktív sugárzás elleni irreális óvintézkedésekre.) Ugyanakkor hasonló túlkompenzálás játszódhat le azokban a személyekben is, akik teljesen elutasítják a nyugati orvoslás módszereit - ezeket a szemléletbeli torzulásokat mindkét esetben a félelem motiválja, amely kizárólag a "másik oldal" rossz példáit tartja számon.

Tudnunk kell, hogy hol a határ! Az alternatív gyógymódok pártolói is - elhivatottságuk hevében - "túllőhetnek a célon". A nyugati orvoslást ellenzők leggyakrabban azt hagyják figyelmen kívül, hogy az ősi gyógymódok nem minden területre voltak alkalmazhatók, hiszen sok száz évvel ezelőtt egy lábtörésbe vagy egy puskagolyó ütötte sebbe is bele lehetett halni, nem is beszélve arról, hogy rákos megbetegedésekkel akkoriban alig találkozhattunk. Korában számtalan betegség vagy még a születések esetében is a halálozás aránya nagy volt. Bár a nyugati orvoslás számlájára írható, hogy talán nem a legkifinomultabb megoldásokat választja, ez tulajdonképpen betudható annak intenzívebb módszerekkel, gyorsabban igyekszik gyógyítani.

Bár a vita nem eldöntött, a Beveszed? című könyvet érdemes elolvasni azoknak, akik családjában vagy baráti körében túlkompenzáló módon az alternatív gyógymódokat elfogadó vagy támogató személyről van szó, és szeretnék felvértezni magukat néhány példával és érvvel. Kérdés persze, hogy érvekkel hatni lehet-e egy ilyen betegre? (E cikk szerzője személyesen tapasztalta meg a folyamatot.) Sajnos azonban - és itt jön a csavar -, a kötet ezen túlmenően nagyobbrészt egy társadalomkritika és további viták kiváltója lehet, mert példásan mutatja be, hogy egy magát racionálisnak gondoló személy milyen (önleleplező) szubjektivitással, egyoldalúsággal, saját érveinek és példáinak mantrázásával bizonygatja saját igazát, miközben nem veszi a fáradtságot megismerni az egyéb gyógymódok el- és befogadása mellett döntő betegek mögöttes lelki folyamatait. A megfontoltabb olvasók már ennek felismerése folytán hiteltelennek nevezhetik a könyvben leírt sorokat, mert csíráját sem találják a teljes körű témavizsgálatnak. Emellett meg kell jegyeznünk, a sarlatánság, a megtévesztés, a kuruzslás, amellyel számtalan beteg találkozik, sajnálatos módon létező jelenségek - a könyvben leírtak leginkább olyan célból alkalmazhatók sikerrel, hogy felismerjük a buktatókat anélkül, hogy saját bőrünkön kéne tapasztalatot szereznünk.