Programozó-matematikus vagy eredetileg. Mégis könyvet írtál. Nem jött be a számítástechnikával a számításod, így az írás maradt?

– Nagyon szeretem az informatikát. De most, hogy így visszagondolok látom, hogy gyerekként volt egy olyan betegségem az iskolában, hogy mindenből elég jó voltam. Ezért nem tudtam eldönteni, pontosan mit szeretnék csinálni, végül az informatika mellett döntöttem. Úgy éreztem, ez helyet ad a kreativitásnak, lehet alkotni, ráadásul nagy fantázia kell ahhoz, hogy az ember ezen a területen újat hozzon létre. Ez a számítás be is jött, új dolgokat csinálhattam. Ennek ellenére maradt valami hiányérzet bennem. Ekkor találtam rá a humorra és a stand-upra. De közben írni is szerettem volna. Igazából mindig mindent ki akartam próbálni. Filmszínésznek is készültem, amikor épp a filmimádó korszakomat éltem. Így mire a kiadó megkeresett a könyv ötletével nekem már csak elő kellett rántani a fiókból a félig kész tervet.

0-24-ben dől belőled egyébként a hülyeség?

– Nem teljesen, de gyakran előfordul, hogy viccelődöm. Bár nem vagyok az a kiállhatatlan, hogy mindig dőlnek belőlem a poénok és semmiről nem lehet velem beszélgetni. Tudok komoly is lenni. Az esetek csak 30%-ban humorizálok.

Ez annyira nem tűnik soknak. Nem csalódtak még benned az emberek, mondván viccesebb figurának gondoltak?

– Nem, ilyennel szerencsére még nem találkoztam.

A nők körében van egy mondás: ufót már láttunk, normális pasit még nem. Sejtéseim szerint nálad nem ebből jött az ufós téma...

– Jól sejted. Az ufók szerintem beleillenek az én, valamennyire elvont világomba. Filmekben is szerettem ezt a témakört. Poénosnak tartom az elképzelést, hogy ilyen kis űrlények léteznek, lejönnek hozzánk a Földre és itt furcsa dolgokat csinálnak. Valahol azt hiszem megmaradtam gyereknek és ez a lényem még mindig nagyon szereti az ufókat.

Szerinted van élet a Földön kívül?

– Van. Úgy képzelem, hogy ha a csillagok száma végtelen, akkor azokhoz végtelen mennyiségű bolygó is tartozik. Valamelyiken előfordulhat, hogy van élet. Az már más kérdés, hogy eljönnek-e erre a bolygóra vagy sem az ott élő lények...

A könyved szereplőit kikről mintáztad? Család, barátok?

– Egyfajta absztrakt módon alakítottam a karaktereket. Noha van például Sándor nevű barátom, de azt nem mondanám, hogy róla mintáztam a történetben szereplő figurát. Inkább sémákat követtem: szerettem volna, hogy legyen egy vezér, legyen egy debilebb, meg legyen egy lány.

A könyv történetének helyszínét Budapest adja. Úgy ábrázoltad a várost, ahogy te látod...

– A mindennapi budapesti életet igyekeztem a regényben bemutatni. A rohanó várost, ahol nem igazán figyelünk a másikra. Mindenki el van foglalva a saját gondjával, nincs időnk semmire. Ezért is képzeltem el az ufókat a városba, mert annyira nem törődünk azzal, hogy mi van körülöttünk, hogy ha egy kapucnit a fejükre húznak, már észre se vesszük őket.

Milyen a te álom Budapested?

– Épp lakást keresek. Ami zavar, hogy a belvárosi házakban a belső udvarok által nagyon bezártak a lakások. Otthon úgy nőttem fel, hogy kifelé láttam, az ablakok zöld térre néztek. A belvárosban pedig vagy egy keskeny utcára látok, ha kinézek az ablakon vagy a belső udvarra. Kicsit jobban szétnyomnám a tereket, és több zöldövezeti részt alakítanék ki. Ingyenes parkolókat is szeretnék.

Vidéki srácként nehéz megszokni a városi létet?

– Ebből a szempontból igen, különben pedig nem. A városi életet, a pörgést nagyon hamar megszoktam és megszerettem. Imádom például a kiülős helyeket és a könyves boltokat. Szeretem, hogy bemehetek egy nagy, könyvekkel teli boltba és egy csomó kötetet a kezembe vehetek, válogathatok.

Te is szagolgatod a könyveket?

– Igen. A régi könyvek szagát nagyon szeretem. Apukámnak az volt az első kérdése, amikor bejelentettem a regény megjelenését, hogy „na, és milyen szagú?”

És, milyen szaga van?

– Kellemes, új könyv szaga van. Szerencsére nem azt, a mostani könyveknél sokszor érezhető, erős festékszagot árasztja.

Kolozsváron nőttél fel. El tudod képzelni, hogy Kolozsvár legyen a következő regényed helyszíne?

– A következőnek már megvan az alapötlete, de azt is Pestre képzeltem el. Most a történetek számomra a magyar fővároshoz kapcsolódnak, hiszen itt élek. De persze nem elképzelhetetlen, hogy egyszer majd Kolozsvár is sztori helyszínévé válik.