Vártuk a Másnaposok második részét, mert az első arcon csapott minket az eszelős poénjaival és a lehetetlen helyzettel, amelybe legénybúcsú címén a négy haver került. A vegasi történet váratlan volt, és kellemes meglepetésként ért minket a vígjátékok, romkomok tengerében. Szerencsére a második rész vetítésére úgy ültünk be, hogy előre sejtettük: az első részt nehéz lesz túlszárnyalni. Mert így nem ért csalódás minket. Ez a film azt, hozza, amit vártunk tőle: az első megismétlését, más helyszínen, néhány új szereplővel megtűzdelve. A filmben van néhány remek poén, kitűnő a zene, a készítők azonban több alkalommal is túlzásba estek.

Az első részben a legénybúcsú után a fiúknak a vőlegényt sikerült elhagyniuk. Ez alkalommal a vőlegény megvan, – bár az arcán egy tetoválással gazdagabb lett az éjszaka folyamán –, most egy fontos rokont sikerült elveszíteni. Ez alkalommal a fiúk Stu esküvője kapcsán Thaiföldre utaznak, éjszaka pedig partizással Bangkokban pusztítanak. A rokon elvesztése mellett szereznek egy majmot, és ahogy arra számítani lehetett, ismét nem emlékeznek semmire, így újra az emlékek apró darabjaiból kell összeállítaniuk a történetet. A sztori felépítése ugyanaz, mint az első esetben volt, kicsit más elemekkel és annyi különbséggel, hogy itt most már néhány túlzó poén is van, amelytől nem nevetni támadt kedvünk, sokkal inkább a gyomrunk kavarodott fel.

Míg az első alkalommal a karakterek szerethetőek voltak, addig most sokszor már túl ripacsok. Az Alant alakító Zach Galifianakist többször nagyon szívesen megráztuk volna, de legalább egy jó nagy pofont lekevertünk volna neki.

Szóval, a film némi túlzásokkal és az előző részből vett koppintással, hozza azt, amit várunk tőle, így egyszer mindenképpen érdemes megtekinteni. Haverokkal.