A tottenhami születésű Adele Laurie Blue Adkins 19 című albumának névadásakor egyszerűen saját korára utalt. Most, hogy két évvel később 21 címmel jött ki az új lemez, sokan gondolhatták, hogy nem sok kreativitás szorult a lányba, és eleinte ő is ezt gondolta. „Aztán végighallgattam a 19-t, az arról szóló kritikákat, megnéztem a fellépéseket és sok hasonló dolgot, és rá kellett jönnöm, hogy ez alatt a két év alatt igazán felnőtté váltam. Szóval lehet, hogy a 21 nagyon egyszerű cím, de sokszor jobb egyszerűnek és érthetőnek lenni, mint ügyesnek.”

Itt el is érkeztünk Adele varázsának egyik titkához: egészen pontosan ahhoz, hogy nincs titok. Az első lemezhez hasonlóan a 21 is nyitott könyv egy fiatal lány életéről. Ezt ő sem rejtette véka alá, amikor a szívszaggató dalok eredetéről kérdezték. „A zene mindig is egy eszköz volt arra, hogy feldolgozzam azokat a dolgokat, amik történnek velem. Addig dolgozom egy dal megírásán, amíg nem válik teljesen érthetővé, hogy egészen pontosan milyen érzések mozognak bennem.” A 21 dalai egy kapcsolat végéről és az azt követő mélységekről szólnak.

Persze attól, hogy valaki őszintén énekel, nem biztos, hogy sikeres lesz. Itt jön a képbe a torok, és a hang, ami abból kijön. Mint azt már említettem, a Hometown Glory című dalt Adele 16 évesen írta sok más dal társaságában. Néhány dal egy iskolai feladat miatt készült, és egy barát segítségével került fel a világhálóra. Nem sokkal később pedig be is jelentkezett az XL Recordings egy szerződéssel. A kiadó valószínűleg rájött, hogy amit hall, az ezer hang közül is felismerhető. Ha két szóban kéne jellemeznünk, azt mondanánk: az egyszerűség professzionalizmusa. Adele nyers hangzásvilága pedig tökéletes összhangban van a dalszövegeivel.

A Rolling In The Deep című dalt, amely a 21-t nyitja már a magyar rádiók is játsszák. Valószínűleg azért került első helyre a listán, mert jól összefoglalja az egész albumot: forgolódás a mélyben. Ráadásul a meghallgatása után nem akarunk mást, mint még többet hallani az albumból. A második dal producere a One Republic frontembere, Ryan Tedder. A Rumour Has It a többitől kicsit eltérő, pimasz dal, soulos hangzással. A Turning Tables visszarepít az első album, a 19 stílusához, zongorazenével kísért ballada. Úgy is mondhatnánk, hogy tipikus Adele, de az ő esetében ez a jelző nem valami unalmasat jelent, sokkal inkább valami megunhatatlant. A Don’t You Remember osztotta meg leginkább a kritikusokat. Míg a Guardian újságírója nemet mondott a lassú country világára, az angol MTV az egyik legjobb dalnak nevezte. Maradjunk annyiban, hogy ha valakinek törték már úgy igazán össze a szívét, nem fogja továbbléptetni ezt a dalt. A Set Fire To The Rain az album „legpoposabb” dala, ami zeneileg és szövegileg is az énekesnő szentimentális oldalát mutatja meg.  Ezután egy újabb irányzat, az R&B következik, és Adele hangja ehhez is tökéletesen illik a He Won’t Go című szerzeményben. A következő szám tökéletesen megmutatja azt a széles hangkiterjedést, amivel előadója rendelkezik. A Take It All hangszerelése éppen ezért nagyon visszafogott, így nem érezzük túl soknak. Balladisztikus dallamok után kész felfrissülés az I’ll Be Waiting. Folytathatjuk a jóleső dobolást a lábunkkal, amit a Rumour Has It után egy időre abbahagytunk. Az időzítés azért is nagyon jó, mert ami ez után jön, az az album legerősebb dala. Erősség alatt nem minőséget kell érteni (mert azt természetesen Adele a legvégére tartogatja). Megint csak zene és szöveg közti feszültségről, feszességről beszélünk, amiben jelenleg a fiatal brit az egyik legjobb. Tűzijáték és libabőr: ez a One And Only. Ez után egy The Cure dalfeldolgozás következik. A Lovesong eredetileg Barbara Streisandra várt, de ő mégsem élt a lehetőséggel, így Adele tolmácsolásában hallgathatjuk. A kritikusok szerint ez a dal is egyike a legjobbaknak, a művésznő tehát ezúttal is jót és jól választott. És végül elérkeztünk az album utolsó dalához. Someone Like You címmel Adele felteszi azt a bizonyos pontot az i-re. A dal egy elrontott kapcsolaton való túllépésről szól. Vagyis inkább az elkeseredett próbálkozásról, hogy ez sikerüljön. Adele dalaihoz fűződő viszonyáról pedig sokat elmond, hogy miközben ezt a dalt a Brit Awards gálán aranyflitter-esőben énekelte, erőteljes harcot folytatott könnyeivel. „A fiúra gondoltam, és elképzeltem, hogy biztos néz a tévében, és nevet rajtam, amiért még mindig ennyire a hatása alatt vagyok.” Mondta mindezt egy 21 éves lány, aki második albumát több mint félmilliós példányszámban adta el az első hét alatt, és mostanra csak Angliában egymilliós eladás fölött jár. Ilyen népszerűsége egy brit albumnak sem volt az elmúlt öt évben. Hatás tekintetében tehát átvette a „vezetést” az exétől.

Most kéne annak a résznek jönnie, amikor elmondjuk, hogy kinek ajánljuk ezt a lemezt és kinek nem. Esetleg egy frappáns hasonlattal összefoglaljuk, hogy mihez hasonlítható ez az album. De erről a 11 dalról a legtöbbet mégis az a pár másodperc csend mond, ami eltelik az utolsó szám és a lejátszás újra gomb lenyomása között.