Kultography
Az otthon hívó szava Pataki Anita 2017. február 24. 18:01Az Oroszlán (12) az idei Oscar-jelöltek között a mezőnyben már-már kötelezően szereplő "keserédes sírós film". Nem azért, mert sírnak benne, hanem mert a filmet nézve majd' mindenkinek legördül az...
Háború csillagok nélkül Pataki Anita 2016. december 16. 18:44A Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet (12) nem az a könnyed Star Wars-film, amire a karácsonyi forgatagban be lehet ülni a gyerekkel hogy legalább két órára kimenjen a fülünkből a Jingle Bells....
La Parrilla: karácsonyi kényeztetés - marhahússal Kultography 2016. december 04. 19:00Eleged van a karácsonyi őrületből és az ünnepi ételek hallatán is a frász tör ki? Mi steakeket próbáltunk ki a La Parrillában, és elmondhatjuk: valódi ünnepi hangulatba kerültünk tőle. A karácsonyi...
A szó veszélyes fegyver Pataki Anita 2016. november 15. 21:01Mi, kritikusok szeretjük azt gondolni magunkról, hogy minket már semmivel nem lehet meglepni. És ez, legyen akármilyen jó vagy rossz, a legtöbb esetben így is van. Ezért amikor egy filmnek mégis...
Újabb lagzi, újabb őrült legénybúcsú
Vártuk a Másnaposok második részét, mert az első arcon csapott minket az eszelős poénjaival és a lehetetlen helyzettel, amelybe legénybúcsú címén a négy haver került. A vegasi történet váratlan volt, és kellemes meglepetésként ért minket a vígjátékok, romkomok tengerében. Szerencsére a második rész vetítésére úgy ültünk be, hogy előre sejtettük: az első részt nehéz lesz túlszárnyalni. Mert így nem ért csalódás minket. Ez a film azt, hozza, amit vártunk tőle: az első megismétlését, más helyszínen, néhány új szereplővel megtűzdelve. A filmben van néhány remek poén, kitűnő a zene, a készítők azonban több alkalommal is túlzásba estek.
Az első részben a legénybúcsú után a fiúknak a vőlegényt sikerült elhagyniuk. Ez alkalommal a vőlegény megvan, – bár az arcán egy tetoválással gazdagabb lett az éjszaka folyamán –, most egy fontos rokont sikerült elveszíteni. Ez alkalommal a fiúk Stu esküvője kapcsán Thaiföldre utaznak, éjszaka pedig partizással Bangkokban pusztítanak. A rokon elvesztése mellett szereznek egy majmot, és ahogy arra számítani lehetett, ismét nem emlékeznek semmire, így újra az emlékek apró darabjaiból kell összeállítaniuk a történetet. A sztori felépítése ugyanaz, mint az első esetben volt, kicsit más elemekkel és annyi különbséggel, hogy itt most már néhány túlzó poén is van, amelytől nem nevetni támadt kedvünk, sokkal inkább a gyomrunk kavarodott fel.
Míg az első alkalommal a karakterek szerethetőek voltak, addig most sokszor már túl ripacsok. Az Alant alakító Zach Galifianakist többször nagyon szívesen megráztuk volna, de legalább egy jó nagy pofont lekevertünk volna neki.
Szóval, a film némi túlzásokkal és az előző részből vett koppintással, hozza azt, amit várunk tőle, így egyszer mindenképpen érdemes megtekinteni. Haverokkal.
„Hiszek a sorsszerűségben” – interjú Csengeri Attilával
Ananászos limonádét rendelünk a barátságos kis kávézó teraszán, és mire hátradőlök a székben, és ő már mesél is: a néhány nappal korábbi, Művészetek Palotájában rendezett Kovács József emlékkoncertről.
- Most már elárulhatom, hogy a „Jöjj vissza hozzám” című dalt is énekeltem ezen a koncerten, ami 1967-ben, az akkor 22 éves Kovács József táncdalfesztiváli dala volt. Utánanéztem: ez a szerzemény anno a zsűri szavazatai alapján tizenkettedik lett, viszont közönségdíjat kapott.
- A mostani közönség is úgy fogadta a dalt, mint 1967-ben?
- Hasonlóan: a nézők óriási tapssal köszönték meg. De az még nagyobb örömöt jelentett számomra, hogy az idősebbek közül sokan velem énekelték, legalább a refrént, mások pedig elmorzsoltak pár könnycseppet.
- Az élő fellépéseken általában közelebb hozhatod a zenét, vagy egy adott dalt a közönséghez.
- Igen, mert annak ellenére, hogy manapság a legtöbb ember számára az a kultúra, amit a televízióban lát, azért még mindig van igény a művészetekre – a zenére, a színházra. Most például Mádra hívtak meg, a helyi iskolában rendezünk egy beszélgetéssel egybekötött fellépést. Ilyesmivel ritkán keresnek meg, de annál nagyobb örömmel vállaltam el… az ilyen felkérésekért is érdemes a mi hivatásunkat választani. És persze egy-egy gyönyörű főszerepért, mint amilyen most például Jézus szerepéért a Jézus Krisztus Szupersztárban.
- Harmadszor játszod…
- Így van, és másodszor épp Krisztus korában, 33-34 évesen talált meg ez a szerep, a pécsi előadásban. Először huszonévesen alakítottam Jézust a Rockszínházban, és az élet úgy hozta, hogy még 43 évesen is eljátszhatom a Madách Színházban.
- Gondoltad volna ezt korábban? Például amikor 14 évesen először fogtál le néhány akkordot a gitáron.
- Bevallom őszintén, hogy nem. A rock és a rock-éneklés volt mindig is az álmom: szerettem volna nagy koncerteket adni. Vagy legalább azt elérni, hogy mondjuk az Edda előtt játszhassunk a Géniusz együttessel, ami később meg is valósult.
- Tehát rocksztár akartál lenni.
- Abszolút!
- Ezért döntöttél úgy, hogy abbahagyod a kézilabdázást?
[caption id="attachment_4632" align="alignright" width="250" caption="Fotó: Schmidt Barbara (Rana)"]
[/caption]
- Választanom kellett. Amikor a Honvéd le akart szerződtetni a Taurus SC-ből, már heti három edzésre kellett volna járnom, emellett minden hétvégén meccs, és időnként edzőtáborok vártak volna rám. Ezt már nehezen tudtam volna összeegyeztetni a rockzenéléssel, hiszen hét közben próbáltunk, hétvégén felléptünk, persze önköltséges alapon. Volt, hogy a bevételünk a taxiszámlát sem fedezte, amivel a dobfelszerelést vittük a koncert helyszínére (nevet). De akkor nem ez számított, hanem csak az, hogy felléphessünk.
- Hogyan jött a képbe a musical- és operett-éneklés?
- Nem tudatosan. Nem készültem erre a pályára, de a katonaság alatt megtudtam, hogy végez a Színművészeti Főiskolán az akkori osztály, és úgy döntöttem, megpróbálom a felvételit. Vesztenivalóm nem volt. Versényi Ida néni az első rosta után odajött hozzám, és megmondta, hogy szükség van az ilyen magas tenorfiúkra, mint én, úgyhogy fel leszek véve. Az egyik legnagyobb dolog egyébként az volt számomra a főiskolán, hogy itt ismerkedtem meg énekmesteremmel, Bagó Gizellával. Illetve természetesen az is, hogy egymást érték a szerepek és a lehetőségek: már az első év végén megkaptam a Dorian Gray címszerepét, amit számos felkérés követett a Rockszínházban.
- Ahogyan erről mesélsz, minden olyan magától értetődőnek tűnik az életedben. Vagy mondjam inkább, hogy sorsszerű?
- Hiszek a sorsszerűségben. Ki tudja, ha anno a kézilabdát választom, talán egy középszerű játékos lettem volna, vagy már rég az eredeti szakmámban dolgoznék vegyészként…
- Viszont a zenét mindig is szeretted, és korábbi interjúidban említetted is, hogy nagy kedvenceid utánzásával indultál a pályádon: volt, amit „vargamikisen”, és volt, amit „vikidálgyuszisan” énekeltél.
- Igen, mivel kezdő rockzenekarként főleg feldolgozásokat játszottunk, így mindig az adott dal előadójának a hangját, hangszínét utánozva próbáltam visszaadni a számot a közönségnek. Egy ilyen koncerten, amikor az Edda előtt léptünk fel az Újvár Klubban, Pataki Attila hívta fel a figyelmem arra, hogy szerinte jó a hangom, miért nem próbálok azon énekelni. Ezután tudatosan „csengeriattilásan” szólalt meg a hangom: ezáltal találtam meg a rockéneklésben a saját stílusomat.
- Egyébként szeretsz próbálkozni?
- Érdekes módon a főiskolai felvételit nem próbáltam volna meg még egyszer, ha ott és akkor nem jött volna össze. De többször előfordult már velem az életben, hogy valamibe belekóstoltam, és ha nem volt az igazi, nem erőltettem. Például a síelést is kipróbáltam, élveztem, de ahhoz nem fogott meg eléggé, hogy a családommal is nekiinduljunk egy sítúrának. Szívesebben ülök le pókerezni: érdekel, szeretem az izgalmát.
- Szerencsés vagy a játékban?
- Játékban, pénzügyekben, fogadásban nem annyira. Eddig, ha pénzt tettem a tőzsdére, biztosan veszítettem, illetve ha valamibe befektettem, az veszített az értékéből.
- Akkor nem is ábrándozol a lottó ötösről?
- Úgy sejtem, nem az enyém lesz az a másfél milliárd (nevet). Tudod, nekem eddig az utolsó fillérig mindenért meg kellett dolgoznom, és ez valószínűleg ezután is így lesz.
- Viszont a pókerben is nagy része van a szerencsének…
- Jó, nem mondom, néha nyerek is, de elsősorban a játék öröméért játszom. Ilyenkor együtt vagyok a barátaimmal, jókat nevetünk, beszélgetünk, és a pókerasztalnál tényleg ki tudom kapcsolni a mindennapok kisebb-nagyobb problémáit. Viszont a póker is sok tapasztalatot és gyakorlást igényel: fontos, hogy tudjam olvasni a körülöttem ülők játékát.
- Akkor végül is hasonlít a színészi munkádra, hiszen egyrészt a játék öröméért játszol, másrészt néha „elő kell adnod”, hogy jó, vagy épp rossz lapod van.
- Persze. Hiszen itt is be kell csapnom az ellenfelet, mint például, amikor Fantomként, álruhában a színpadra lépek, és gyilkolok.
[caption id="attachment_4633" align="aligncenter" width="600" caption="Fotó: Schmidt Barbara (Rana)"]
[/caption]
- Én ennek ellenére is mindig megsajnálom a Fantomot a darab végén.
- Ettől lesz jó az előadás. Ha dermedt csend van a nézőtéren, amikor Christine és Raoul elhajóznak, és a Fantom ott marad egyedül. A csendekből is nagyon sokat lehet hallani és tanulni: megmutatják, mikor erős egy jelent.
- Biztosan sokat ad neked, ha jó helyen hallod ezeket a bizonyos csendeket.
- Igen. Akkor mindig átfut rajtam, hogy ez a jelenet most jól sikerült, és meg kell őrizni belőle a pozitívumokat.
- A Fantom egy elég komoly szerep, pedig nem titok rólad, hogy egy jó humorú ember vagy…
- De, ez titok! (nevet). Viszont ha most megírod, a rendezők esetleg hívnak majd humoros szerepekre is.
- A szerepeid többsége elég komoly: általában hősök vagy szerelmes figurák bőrébe bújsz.
- Így van. Viszont a Macskafogó Mr. Teufeljének szerepében, illetve az operettekben meg tudtam mutatni a humorom. Például a Vígözvegyben Danilo Danilovics szerepében, aki egy részeg bohém: fityiszt mutat a világnak, és Glavári Hannának, miközben majd’ eleped érte…
- Emellett a különböző fellépéseken is sokan megismerhették már a vicces oldalad.
- Itt általában egy kis stand upolással kötöm össze a dalokat, és a közönség többnyire jól szórakozik. De az tény, hogy amikor a zenés színházi rendezők humoros szereplőt keresnek, nem én jutok eszükbe.
- Pedig szinte látlak magam előtt, amint rázendítesz, hogy „Nevem Arthur, a britek királya”…
- Úgy érzem, el is tudnám játszani a Spamalot királyának szerepét, sőt, nem lennék kevésbé mulatságos, mint az Arthurt most alakító kollégáim, Szerednyey Béla, Szervét Tibor (interjúnkat itt olvashatod vele - a szerk.) vagy Baráth Attila. Tehát várom ezeket a vicces szerepeket, mert úgy érzem, több van bennem, mint amit most meg tudok mutatni.
- Az abszurd humort is bevállalnád?
- Ha kapnék ilyen irányú felkérést, valószínűleg igen. De mondok egy másik példát: szívesen kipróbálnám a stand up comedy-t is, bár ezt egyre többen gondolják így…
- Régen szinkronizáltál is, elképzelhetőnek tartod, hogy ezt újrakezdd?
- Gondolkodtam rajta, de úgy érzem, ebben néhányan sokkal jobbak nálam. Emellett a szinkronnál az is fontos, hogy többnyire ráérj, amikor hívnak. Évekkel ezelőtt épp emiatt nem tudtam többet szinkronizálni, mert akkor egy évadban hét-nyolc szerepet játszottam. Így amikor telefonáltak, hogy lehetne menni, általában lent voltam vidéken: nemet mondtam néhányszor, míg aztán nem hívtak többször.
- De ha újrakezdenéd, biztosan belerázódnál megint.
- Valószínűleg igen. Talán fél év, vagy egy év gyakorlás kellene hozzá.
- Mit gondolsz, mitől lesz valaki jó szinkronszínész? (Olvass a magyar szinkronról itt - a szerk.)
- Talán a ritmusérzék és a gyorsaság lehet a titka. Tudod, régebben az volt a dolgok menete, hogy a színészek megnézhették a filmet, hazavihették a szöveget, és egy-egy színdarabhoz hasonlóan elkezdhették olvasni. Manapság viszont már az a jó, ha valaki tíz kópiát felvesz a stúdióban, lehetőleg úgy, hogy előtte még próbára sincs szüksége.
- Ez szerinted tehetség kérdése, vagy tanulható?
- Szerintem is-is, de biztos, hogy bele lehet jönni, hiszen a sorozatok nagy része klisékre épül. Például egy idő után látod, melyik lesz az a rész, ahol a főszereplő megáll, visszafordul, majd meredten nézve így szól: „Rosalinda, én vagyok az apád!”.
- Apropó: neked is van két gyönyörű kislányod. Szeretnéd, ha ők is színészi pályára lépnének, vagy arra bátorítod őket, hogy „civil” állásuk és más jellegű munkájuk legyen?
- Mivel a nagyobbik lányom már ott van a Madách Színház színpadán, a Jézus Krisztus Szupersztárban, illetve a József és a színes szélesvásznú álomkabátban is, neki már nem mondhatom, hogy maradjon ki ebből. De azt mindenképp szeretném, ha a gyermekeim lediplomáznának, nyelveket tanulnának, és akár külföldön is kipróbálnák magukat. Hobbi szinten pedig annyit táncolnak és énekelnek, amennyit csak akarnak, de szeretném, ha biztos állásuk lenne, amibe bele tudnak majd kapaszkodni.
-Ezt nyilván tapasztalatból mondod, hiszen színészi hivatásod mellett egy biztosítási alkuszcégben is dolgozol.
-Igen, ebből a kettőből gyúrtam össze egyet (mosolyog). Ez sem rossz, csak jobban szétszórja a figyelmem és a lelkem. De inkább legyen így, hiszen manapság nagy kincs az embernek, ha van munkája. Mert csak így lehet a jövőbe is gondolni, legalább egy kicsikét.
Kondor Béla grafikus emlékkiállítása a Kogartban
Kondor Béla, a 20. század második felének egyik legjelentősebb alkotója idén lenne nyolcvan esztendős. A rövid életű, ám kivételes életművet hátrahagyó művész igazi polihisztor volt: bravúros képzőművészeti tevékenysége mellett verset és prózát írt, orgonán játszott és élete utolsó éveiben fotóművészeti kísérleteket folytatott.
Kondor az ötvenes években robbant be a magyar képzőművészeti életbe. Kötöttségeket nehezen tűrő habitusa és egyedi művészeti szemlélete hamar szembeállította őt a kor hivatalos művészetével és a Képzőművészeti Főiskolával, ahol előbb festő majd grafika szakra járt. Diplomamunkája, a Jelenetek Dózsa György idejéből (1956) című hétrészes rézkarcsorozat új utat nyitott meg a hazai grafikában: tartalmilag a tragikusból a groteszkbe fordul, formailag erőteljesen konstruktív és expresszív.
Kondor Béla művészeti felfogása, egyéni világa és sajátos látásmódja a magyar művészetben előzmények nélküli. Életműve merít a grafika évszázados tradícióiból, Dürer, Rembrandt művészetéből, de radikálisan szakít saját korával, az 1950-es évekre jellemző szocreál leíró grafikával. Festményei és grafikái nagy ívű szintetizáló képességről tanúskodnak.
A Kogart Galéria emlékkiállítása Kondor Béla grafikai tevékenységét mutatja be a legjelentősebb és legismertebb sorozatoktól (Dürer-sorozat [1956], William Blake-sorozat [1961-1]), egészen olyan művekig, melyeket eddig még soha nem láthatott kiállításokon a közönség (A majomkirály nyugati utazásai sorozat, 1971).
A tárlat július 1-ig látható a Kogart Galériában.
Rekord bérleteladások az Operaházban
A következő évad kínálatában újra megjelentek a legnépszerűbb operaszerzők művei, emellett zenei különlegességekkel, és világszinten is egyedülálló, 3D-s vizuális technikát alkalmazó bemutatóval is várják a közönséget.
Az Opera vezetése a közönségbarát műsortervnek, valamint az újszerű és átütő kommunikációs kampánynak tulajdonítja az eladási rekordot. Ekkora mennyiségű bérletet az eddig években négy hét alatt értékesített az Operaház. A bérletárak emelkedése ellenére óriási az érdeklődés a bérletsorozatok iránt. A kínálatban összesen 30-féle összeállítás szerepel, korosztályok szerinti és tematikus bontásban. A bérletek megújításának időszaka lezárult, június 30-áig az új bérleteseket várja a budapesti dalszínház.
Bartók Eszterrel zárja májusi programját ma este az Európa Pont
A Bartók Eszter énekesnő, illetve Sinha Róbert és Vidák Róbert gitárművészek alkotta Hangfestők trió zenéjére talán a határtalanság a legmegfelelőbb jelző. A magyar népzenei alapot többek között spanyol flamencóval és roma zenei hagyományokkal ötvöző együttes lesz az Európa Pont vendége május 27-én, hogy zenéjükkel felhívják a figyelmet a mobilitás és a tolerancia fontosságára. A külföldön eltöltött idő alatt nem pusztán szakmailag tanulhatunk sokat, hanem emberileg is, hiszen toleránsabbá válhatunk más kultúrákkal szemben. Jól tudja ezt Sinha Róbert is, aki öt évig élt Hágában, ahol a Holland Királyi Zeneakadémián szerzett klasszikus gitárművész diplomát.
„A hágai zeneakadémia hallgatóinak több mint fele külföldi volt, a világ minden tájáról érkeztek diákok. Rám nagyon inspirálóan hatott ez a multikulturális közeg. Hollandiában a lehető legkorszerűbb tudást szereztem meg, és ez olyan önbizalmat adott, hogy nincs színpad, amitől megijednék. A kinti zeneakadémiának köszönhetem azt is, hogy zenészként folyamatosan van munkám!” – árulta el Róbert, aki csak bátorítani tudja a mai fiatalokat arra, hogy külföldön tanuljanak.
Hot Jazz Band lemezbemutató a hírközlés jegyében
Az együttes legújabb zenei gyűjteményén át betekintést nyerhetünk a régi korok elegáns, ma már idealisztikusnak tűnő világába, amikor még telefonközpontos kisasszonyok kapcsolták az ügyfeleket. Azt is megtudhatjuk, hogy hány jegyűek voltak az első telefonszámok, és hogy néha automatára váltott a központ. Sokakban idéz emlékeket a szó: tantusz, azaz telefonérme, amivel még a hatvanas évek fülkéiből is telefonálhattunk. Kiderül az is, hogy az újdonsült telefonbetyárok hogyan szereztek húsz filléres telefonálással hölgytársaságot estére. Tanúi lehetünk, hogyan is lett udvarlás, forró vallomás, vagy épp szakítás eszközévé e furfangos kis találmány, azaz miként lett életünk néha mostoha, néha imádott, de mindenképp nélkülözhetetlen tárgya a telefon.
A koncert programjában szerepelnek olyan népszerű dalok, mint a Nem nősülök soha, Halló Irén, Halló, ha ráér, de bónusz dalként a Niagara és az Apu, hogy megy be kezdetű dal is megtalálható, melynek apropóján a koncerten kisorsolásra kerül egy elefánt. A legszerencsésebb néző egy évig lehet nevelőszülője az Alapítvány a Budapesti Állatkertért jóvoltából az Angele nevű 10 éves ázsiai elefántnak. A nevelőszülőség ingyen belépővel jár és az elefántot etetheti. Angele egy tenyészprogram kapcsán jött Budapestre, s a nevelőszülő izgulhat, vajon születik-e unokája is. Továbbá kisorsolásra kerülnek gyermek, felnőtt és családi állatkerti belépők, új CD, s mellé némi Törley.
A Hírközlési Múzeumi Alapítvány működteti a Telefónia Múzeumot és a Posta Múzeumot, a plakáton és a lemezborítón látható készülékeket is ők bocsátották a zenekar rendelkezésére. Koncertjükkel a másik híres magyar Puskásra (Puskás Tivadar) és ezen múzeumokra is szeretnék felhívni a figyelmet.
Napfényes Fesztivál a Városligetben
Az egészséges életmód egyik legnagyobb hazai rendezvénye minden korosztálynak kitűnő családi program, ahol felnőttek és gyermekek egyaránt tartalmas és szórakoztató fesztiválon vehetnek részt a nap folyamán. Minden gyermekprogram ingyenes, de lesznek színpadi programok is: Andrejszki Tamás bűvész; Tintaló Társulás és még sokan mások.
Az idei sztárvendégek: Rippel testvérek; Sasvári Sándor és Mahó Andrea musical énekesek; Illényi Katica hegedűművész; Coinciadence – ír sztepptánc bemutató.
Balett és béka - egy táncimádó lány története
A Hol késel, hercegem című regény főhősnője, Marigold a Lenoir Balett Társulat vezető táncosnője, nem mellesleg a társulat balettigazgatójának, Sebastian Lenoirnak a szeretője. Ám egy fájdalmas esés veszélybe sodorja táncosnői karrierjét. Szülővárosába tér vissza, hogy felépüljön. Miközben táncos jövőjéért aggódik, gyermekkori bálványának ölébe, családja kaotikus viszonyaiba és régi illetve új ismerősök életébe pottyan. Megjelennek az ál- és igazi békák, és Marigoldnak számos, életre szóló döntést kell hoznia…
A cím ugyan meglehetősen determinálja a könyvet, ám mégsem egy bárgyú, szokványos történetet olvashatunk. A fiatal lány viszontagságait, aki nem tud kiigazodni érzelmei világában, már sokan megírták, ám a regény, a címmel ellentétben, nem a szerelem mindenre elszánt hajkurászását követi nyomon. Sokkal inkább egy tánc bűvöletében élő ember mindennapjait, aki azon kívül nehezen ismeri ki magát az élet dolgaiban.
Kellemes meglepetés, hogy a történet kerüli a sablonokat, meglepetésekkel teli fordulatokat tartalmaz. Könnyű olvasmány, ám néhol olyan kérdéseket boncolgat, melyeken valóban érdemes elgondolkozni…
Csak ez a cím ne lenne…
Victoria Clayton regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.
Inside: az évad utolsó előadás a MU Színházban
"Az Inside, egy évek óta zajló koreográfiai folyamat állomása, alapjául két korábbi koreográfiám szolgál, mely koreográfiák közül a Nyolcan Terítéken 2007 tavaszán készült, az akkori terminálos (értsd: MU Terminál - a szerk.) csapatnak, és azóta már önmagában is több szereposztást és átdolgozást élt meg" - fogalmaz Fejes Ádám.
Az ötödik évfolyammal létrehozott No5.-ot 2009 novemberében mutatták be a MU Színházban, eredeti formájában mindössze két előadásra került sor. A táncművészek által mindkét műbe fektetett óriási mennyiségű energia és az alkotói inspiráció sarkallta az alkotókat arra, hogy ezeknek folytatása legyen.
Alföldi Róbert írásbeli figyelmeztetést kapott
Az elhíresült párbeszéd az Alföldi Róbert által vezetett intézmény évadzáró sajtótájékoztatóján volt hallható, így az eredeti témák mellett a színi igazgató így is bőven szolgáltatott témát a megjelent újságírók részére. A május 20-i eset kapcsán Réthelyi Miklós hétfőn Pörzse Sándor (Jobbik) kérdésére reagálva jelentette be az Országgyűlés előtt, hogy vizsgálatot indít Alföldi Róbert ellen amiatt, hogy a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján Sinkovits Szilviának, a Jobbik-közeli Nemzeti 1 Televízió munkatársával folytatott éles hangú vitában azt mondta: "önnek pedig kívánok ilyen orális szexet, innentől kezdve egész életében".
Alföldi Róbert tegnap újabb sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nem mond le, a mai napon pedig világossá vált, hogy továbbra is ő maradhat az intézmény élén.
Mai napra
„Naponta megújuló boldogság, hogy valaki beszél hozzám a könyv lapjairól, és ezt az élményt megismételhetem, sőt ez az élmény a korom és életkörülményeim áltozásával mindig más és mást közöl.” (Szabó Magda)