Billy Elliot története először 2000-ben filmként hódította meg a világot, majd egy évre rá megszületett Melvin Burgess regénye, utána pedig következett Elton John zenéjével a musical változat is. Idén nyáron Budapestre is begyűrűzött a Billy Elliot őrület, az Operában Szirtes Tamás rendezésében láthatjuk a zseniálisan táncoló kisfiú történetét, a könyvesboltokban pedig a Lee Hall forgatókönyve nyomán született regényt vehetjük meg. Utóbbit jó szívvel ajánljuk mindenkinek, az előadással azonban komoly problémáink vannak.

1984-ben járunk az angliai bányászsztrájk idején. Észak-Angliában a helyzet napról napra feszültebb, bányászok és rendőrök összecsapásaitól hangos a világsajtó, és visszafojtott lélegzettel figyel mindenki, hogy vajon ki fog győzedelmeskedni, Margaret Thatcher vagy a munkások. Mindeközben Jackie Elliot kisebbik fia, Billy apja tudta nélkül, balettozni kezd bokszolás helyett. A 12 éves kisfiúnak vérében van a zene és a tánc, ahogy azt demenciában szenvedő nagymamájától megtudjuk, akiből hivatásos balerina is lehetett volna. S mi történik, amikor a zord, kemény, bányász apuka megtudja, hogy kisfia balettozik? Kitör a botrány...

A nyolcvanas évek Észak-Angliájában egy fiú nem balettozik, nem riszálja magát, hanem bokszol, focizik vagy birkózik, az férfias, táncolni "csak a buzik táncolnak" - ahogy azt Jackie Elliot is közli fiával, mikor kiderül, hogy a boksz edzés helyett balett órákra jár. Jackie és Tony Elliot, akik egész életükben a tárnákban hajtottak nap, mint nap, most az utcán küzdenek az igazukért, és csípőből elutasítanak mindent, ami nem passzol beszűkült gondolkodásmódjukhoz. Kiabálások, könnyek, veszekedések hosszú sorára van szükség, míg megértik, hogy ha megfosztják Billyt a lehetőségtől, hogy balett-táncos legyen, akkor örök boldogtalanságra kárhoztatják.

Melvin Burgess regénye, melyet Lee Hall forgatókönyve alapján írt meg, kiváló társadalomkritika a nyolcvanas évek Angliájáról, miközben megtanítja az olvasót a legfontosabb leckére, hogy mindig legyen hű önmagához, és hagyja, hogy szerettei azt tegyék, ami boldoggá teszi őket. A Billy Elliot a családi összetartozásról, a támogatásról, az elfogadásról szól, épp ezért szívem szerint kötelező olvasmánnyá tenném nemcsak az általános iskolásoknak, de a szüleiknek is, hogy akkor is támogassák gyermeküket, ha épp olyasmire vágyik, ami nem megszokott vagy épp társadalmilag nem elfogadott az adott közegben.

A regény elolvasása után azonnal jegyet váltottam az Operában látható Billy Elliot musicalre is, hiszen egy ilyen kiváló történetet, ennyi remek karakterrel öröm viszontlátni a színpadon. Legalábbis ezt hittem. A Szirtes Tamás által rendezett darab azonban nem épp az a Billy Elliot, amit a könyvből és a 2000-ben bemutatott filmből megismertem. A Madách Színház direktora, ugyanis úgy döntött, hogy "non replica" verzióban, azaz nem a külföldi nagy sikerű produkció másolataként, hanem újraértelmezve rendezi meg a musicalt, bár ne tette volna. Felszínes, giccses és messzemenőkig öncélú előadás született így, melyből minden hiányzik, ami valóban drámaivá teszi a történetet. Jó kérdés, hogy vajon kiben nem bízott Szirtes Tamás: a színészeiben, hogy képesek lennének-e eljátszani az erős drámai szerepeket, a közönségben, hogy szeretné-e a kemény üzenetekkel megtűzdelt előadást vagy önmagában, hogy képes lenne-e megrendezni egy komoly dráma musical változatát? Bármelyik esetről is van szó, a végeredmény önmagáért beszél. A horror árú jegyekért cserébe a nézők végignézhetik, ahogy műanyagba öntik és cukormázzal feldíszítik Billy Elliot történetét.

A darabból olyan fontos részletek maradtak ki, mint Billy elhunyt édesanyjának zongorája. Hiszen miért is lenne fontos az a hangszer, amelyen Billy imád "pötyögni", mert édesanyjára emlékezteti, és amit az édesapa feldarabol tűzifának karácsonykor, hogy ha már valódi ajándékot és lakomát nem tud nyújtani a családjának, legalább egy kis meleget biztosítson számukra a fogvacogtató ínség idején. Ugyan, ez mellékes, ahogy a sztrájkolók nélkülözésének pontos bemutatása is, hiszen az nem vicces. Továbbá mellékes a musical alkotói szerint az a jelenet is, amikor Jackie Elliot és nagyobbik fia, Tony egymásra talál, és mindent félredobnak, hogy segítsenek Billynek felvételizni a Királyi Balettintézetbe. Míg a könyvben és a filmben ez az egyik legfontosabb katartikus jelenet, addig a musicalben végignézhetjük ennek tökéletes ellentétét, veszekedést, verekedést, és ahogy Tony káromkodva faképnél hagyja az apját. Egyszerűen érthetetlen ez a jelenet, mintha a szerző és a rendező nem látta volna a filmet és nem olvasta volna a könyvet. Érthetetlen az is, hogy miért kellett bohócruhába bújtatni és óriás cipőkkel körülvéve táncoltatni Billyt és meleg barátját Michaelt, holott Michael női ruhába öltözése és beszélgetései Billyvel pont nem a bohóckodásról szólnak, hanem az önképének fejlődéséről, ahogy rádöbben, hogy a saját neméhez vonzódik. Az Operában elfogadás nincs, buzizás cserébe annál inkább!

Az előadás hibáiban nem az a legbosszantóbb, amikor drámai elemeket, jeleneteket kihagynak vagy éppen megmásítanak, hiszen a musical egy könnyed műfaj és nem lehet színpadon ugyanúgy ábrázolni egy történetet, mint a filmvásznon, de az már komoly probléma, ha üressé, felszínessé és csilli-villi, giccses vígjátékká változtatnak egy drámát. Mindehhez még pluszba társul a karakterek motivációjának szinte teljes hiánya, valamint a totális logikátlanság. Csak hogy a legnagyobb és legfájdalmasabbat kiemeljem, mégis mi indokolja azt, hogy az előadás végén Billy azt mondja a családjának, hogy nem vették fel a balettintézetbe, miközben felvették? Az előadás alapján az indok az volt, hogy így a Tonyt alakító színész - aki kora alapján simán Billy apja is lehetett volna - még egyszer káromkodhat és barackot nyomhat a gyerek fejére. 

Hosszan lehetne még sorolni az előadás hibáit, mert minden jelenetre jut vagy egy tucat belőlük, épp ezért, akit érdekel a Billy Elliot, ne az előadásra váltson jegyet, hanem vegye kézbe a Cartaphilus Könyvkiadónál megjelent regényt vagy nézze meg a filmet, mert ezekből életre szóló tanításokra tehet szert.

Fotó: Magyar Állami Operaház