Újabb ifjúsági fantasyvel bővült a hazai könyves paletta, amely hasonló sikerekre számíthat, mint Az éhezők viadala vagy A beavatott. Victoria Aveyard Vörös királynője, mely szintén egy sorozat nyitókötete, magával ragadó és izgalmas világba repít minket, ahol bárki bárkit elárulhat.

Nem véletlen kezdtem azzal, hogy itt bizony egy újabb ifjúsági fantasyről van szó, mert bizony Aveyard regényét olvasva több hasonlóságra is felfigyelhetünk a most futó és népszerű sorozatok kapcsán. Ismét egy elnyomott lány a főhősünk, aki törvénytelen eszközökkel próbálja segíteni a családját az életben maradásért folytatott harcban. A lánynak, Marenak van egy tökéletes és nagyon jó lelkű, ügyes kishúga, akire egyszerre tekint irigységgel és próbálja minden rossztól megóvni. Ismét két társadalmi réteg néz egymással farkasszemet, a szegények és a csodálatos képességekkel, technológiával rendelkező gazdagok... és még sorolhatnám. Ebből a szempontból akár azt is mondhatnám, hogy a Vörös királynő egy sablonos kis mese, tizenkettő egy tucat. Azonban ez nem igaz.

Bár hasonló sémákkal operál az írónő, mint kor- és pályatársai, Mare története mégsem kiszámítható vagy unalmas. A világ, amelyet Aveyard teremtett sok meglepetéssel várja az olvasót. Mare világában az emberek két társadalmi csoportba születhetnek bele. Vagy ezüstök lesznek, akik uralják a világot, és mind más más varázslatos képességgel rendelkeznek, vagy vörösök, vagyis egyszerű, halandó szolgák lesznek, akiknek csak a szegénység jut osztályrészül. Érdekes kérdés, hogy vajon honnan származhatnak az ezüstök? A regényből erre nem igazán kapunk választ, csupán a borítón van egy homályos utalás az angyalokra és istenekre, akik az égben laktak és uralkodtak a Földön valamikor, dehogy vajon az ezüstök az ő leszármazottjaik lennének vagy mégis miképpen alakultak ki szuperképességeik, mint a fém, a víz vagy épp a tűz irányítása az egyelőre titok maradt. 

Történetünk szerint Mare, az egyszerű vörös lány, tolvajként próbálja hasznossá tenni magát, de vészesen közeledik a nap, amikor őt is, mint minden szakmával és munkával nem rendelkező fiatalt besoroznak katonának. A bizalmatlan és kissé keserű lány egyik este azonban rossz célpontot választ, és tudta nélkül, épp egy ezüstöt sikerül kirabolnia, aki történetesen maga a királyi trónörökös. Ez a véletlen pedig megváltoztatja az életét. Cal herceg elintézi, hogy Marenak ne kelljen a frontra mennie, és munkát szerez neki a palotában, ekkor még egyikük sem sejti, hogy hamarosan fenekestül felfordul az életük, mert Mare olyan különleges képességekről tesz tanúbizonyságot, amelyekkel vörös létére nem rendelkezhetne. De akkor hogy is van ez, léteznek vörösök, akik hasonló erővel bírnak, mint egy ezüst, vagy Mare az egyetlen?

A Vörös királynő jó nyitókötethez méltóan csak fellebbenti előttünk a fátylat erről a  különös világról, de számtalan kérdést hagy maga után. Bemutatja a szereplőket, de róluk sem árul el mindent, céljaikat, indíttatásukat és természetüket csak nagy vonalakban ismerjük meg, pont annyira, hogy elkezdjünk kötődni hozzájuk és izgatottan várjuk a regény folytatását, mellyel reméljük az amerikai megjelenés után a Gabo Kiadó sem késlekedik soká. Amíg azonban a második részre várunk maradnak a kételyek és a fantáziálás, a történet folytatásáról, bár őszintén bevallom engem az előzmény, a vörösök és ezüstök történelme is legalább annyira érdekel, mint Mare és Cal sorsa. 

Összességében a regényt azoknak ajánljuk, akik szerették Az éhezők viadalát, A beavatottat és a hozzájuk hasonló  fantasy regényeket. Nekik biztos tetszeni fog a Vörös királynő, de ez a regény tipikusan olyan, amit a szkeptikusabb, idősebb olvasóközönségnek is ajánlanék, érdemes egy próbát tenniük, mert könnyen azon kaphatják magukat, hogy beszippantotta őket ez a hatalmi játszmákkal és árulókkal tarkított világ.