Napokon belül itt a karácsony és még mindig fogalmad sincs, hogy mivel lepd meg a szeretteidet? Akkor mi most adunk pár zenei tippet, a legkülönbözőbb stílusokból, amelyek hangulatukat tekintve sem lógnak ki az ünnepi forgatagból. Íme 5 hanghordozó, amelyek tökéletes ajándékok lehetnek!

Placebo – MTV Unplugged

Jövőre lesz 20 éve, hogy a Placebo kihozta első albumát, és ennek örömére a lassan mögöttünk hagyott és az előttünk álló esztendőt a múltidézés jegyében tölti Brian Molko és Stefan Olsdal duója. Ennek a nosztalgiának a része a most megjelent akusztikus koncertjük felvétele. Az anyag természetesen beszerezhető DVD-n és Blu-Ray-en is, és a komplett vonószenekar, illetve a csapat és a közönség közé vetített kép-és fényfüggöny miatt a látvány is rendkívüli. A koncert hangulata pedig bensőséges, és a dalválasztás is jó, láthatóan Brianék valóban tisztességgel felkészültek az eseményre. A lemezen nem annyira kiugró tételek (Because I Want You, Love Like Loud) itt egészen zseniálisak, néhány szerzeményt (Every You Every Me, Slave to the Wage) meg annyira átvariáltak, hogy szinte csak a szövegről ismerhetők fel. A Meds átirata lélegzetelállító, a Post Blue-ban Stefan egy arab pengetős hangszeren játszik, a Without You I’m Nothing a vonósokra épül, szóval tényleg minden számnak megvan a különlegessége. Negatívumként azonban kénytelenek vagyunk megemlíteni, hogy Brian motyogós konferálását alig érteni, a két dalban közreműködő vendégénekesnők pedig annyira affektálós hangszínen vernyákolnak, hogy azért egy-egy saller kijárna nekik.

Coldplay – A Head Full of Dreams

Úgy tűnik, Chris Martin boldog és élvezi. És ezt ráadásul egy új (az utolsó??) Coldplay album képében a világ elé is tárja. Miután szétrebbentek Gwyneth Paltrow-val, művészünk annyira megzuhant, hogy minden keserűségét és fájdalmát megénekelte a Ghost Stories lemezen, most viszont a feje tele van álmokkal, a szíve környéke meg szép, színes pillangókkal. Chris és társai nem is titkolták, hogy kilépnek az árnyékból a fényre, és hogy ezúttal egy jóval vidámabb művel kedveskednek a rajongóknak. Az A Head Full of Dreams ennek értelmében egy poplemez lett, ami azért nem nélkülözi a hagyományosabb Coldplay megoldásokat sem (ezt bizonyítja például a Birds vagy a lassúzásra csábító Amazing Day), de vannak igen meglepő húzások is (halld pl. a címadót vagy a Hymn for the Weekendet). Meg egy nagy rakás vendég, kezdve a visszatérőnek számító Aviciitől kezdve Beyoncén, a hangmintán bekúszó Barack Obamán és Noel Gallagheren át a korábbi nőig: bizony, Gwyneth Paltrow is hallatja hangját az anyagon (már ha azt az effektezett sóhajtozást hangnak lehet nevezni). Céljánál fogva nincs olyan mélysége, mint az elődeinek, de az biztos, hogy az A Head Full of Dreams kellemes és különleges színfoltja a Coldplay hamarosan befejeződő (vajon tényleg így lesz?) pályafutásának.

The Corrs – White Light

Mi lett azzal a csókával meg azzal a három bitang jó nővel? Nemrégiben fogalmazódott meg ez a kérdés szerkesztőségünkben, erre tessék, itt a The Corrs új albuma. Tíz évet kellett várni arra, hogy a négy tesó újra a hangszerek után nyúljon, és hát természetesen a karácsonyi piacra jöttek ki a White Light című visszatérő albummal. Vegytiszta és mindenféle ártó szándéktól mentes popzene, amit hallunk 12 tracken keresztül, néhol megőrizve a kelta folk motívumokat, de az egészre modern ruhát szabva. A legmegdöbbentőbb, hogy a tagok gyakorlatilag semmit sem változtak az elmúlt évtizedben, és az is mellettük szól, hogy még mindig úgy tudnak igényes popmuzsikát írni, hogy az stílustól függetlenül kábé bármilyen zenerajongót megtalálhat. Vannak elsőre riasztónak ható diszkózások (példuál a nyitó I Do What I Like ilyen), ám később túlsúlyba kerülnek a kevésbé harsány, szép és visszafogott pillanatok (Ellis Island, Kiss of Life, Catch Me When I Fall). Tökéletes karácsonyi ajándék az ír testvérek új korongja, amit simán fel lehet tenni december 25-én vagy 26-án este, mikor már elhúzott a család, és egy tálca bejgli társaságában bekucorodunk a fa melletti fotelbe néhány nyugis percet keresve.

Lana Del Rey: Honeymoon

Nem mondhatjuk, hogy az év legzajosabb lemezsikere a búskomor Lana új albuma, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne bitang jó. Del Rey legnagyobb erőssége, hogy három éve megjelent Born to Die című lemezével egy olyan hangzásvilágot alkotott, amelyet rajta kívül senki nem csinál a mai popzenében. Azóta nem is nagyon tér el ettől, de a tökéletesre manikűrözött melankólia még mindig olyan könnyed eleganciával bújik a bőrünk alá, mint amikor megismertük. 

A lemez első fele nem csak a Honeymoon, de az össze eddigi Del Rey album legjobbjai közé tartozik, a címdó Honeymoon megalapozza a lemez hangvételét, a  Music To Watch Boys To az album (talán kicsit korai) csúcsteljesítménye, de nagyon szerettük a Terrence Loves You, a God Knows I Tried és az első kislemezként megjelenő High By The Beach-t is.

A lemez a legtöbb országban a megjelenést követően a legjobbak közé került, sok helyen az első helyig jutott. Éppen ezért nyugodt szívvel javasoljuk ajándékként is a karácsonyfa alá.

 Enya: Dark Sky Island

A legtalálóbb hasonlat, amit Enya kapcsán hallottunk, hogy a mennyország várótermében az ő zenéje szól. Ha pedig a legtömörebben akarnánk leírni a nyolc év alatt készült új lemezt, azt mondanánk, hogy lemezt cseréltek abban a bizonyos váróteremben. 

Ez pedig egyszerre pozitív és negatív kritika is egyben, hiszen amellett, hogy nevezhetjük ezt a dolgot borzasztó egysíkúnak, valahogy mégis nagyon jól működik. Szeretik a kritikusok és szeretik a rajongók - kell ennél több? A Dark Sky Island ihletője egyébként egy aprócska sziget, ahonnan ki vannak tiltva az autók és közvilágítás sincs, vagyis a körülmények tökéletesek a csillagok vizsgálatára.

Enya zenéje pedig pontosan ilyen csillagos eget pásztázós háttérzene a maga gótikus, kelta beütésével, a letisztult és átgondolt hangzásvilágával. Tökéletes választás a karácsonyfa alá és mellé is az ajándékbontás csilingelő háttérzenéjének.