Kultography

"Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba" – jövő héten új Vad Fruttik lemez!

"Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba" – jövő héten új Vad Fruttik lemez!

Kultography írása itt: - 2015-12-08 12:39

Két év után új nagylemezt ad ki december 15-én az egyik legnépszerűbb hazai zenekar, a Vad Fruttik. Tudom milyen című albumuk dalait először a budapesti Akváriumban hallhatjuk a decemberi tripla koncertjükön.marci_kiemelt.jpg

vad_fruttik_cover.jpgLikó Marcelltől – a zenekar szövegeiért is felelős frontembertől – már megszokhattuk, hogy dalaiban boncasztalra helyezi az életünk feldolgozásra váró, nehezen megfogalmazható érzéseit. A Tudom milyen lemezen újabb határokat feszeget a zenekar, erős társadalomkritikai szókimondással.

"Az album a rendszer tehetetlenségéről szól az én olvasatomban. Magunk vagyunk a kijelzőn a képhiba, nem úgy működünk, ahogy elvárnák tőlünk, ahogy megterveztek minket. Jobb esetben már nem érezzük azt, hogy velünk van baj. Rosszabb esetben, elfojtjuk, titkoljuk azt, amiről úgy érezzük, hogy a gyengeség jele; vagy azt kérdezgetjük magunktól, hogy miért nem vagyunk elég jók? Jó esetben ráérzünk arra, hogy az a társadalmi struktúra amiben létezni kényszerülünk, nem gondoskodik mindenkiről, és rálátunk : az a problémás, amiben élünk, nem pedig mi - bármennyire is el akarják velünk hitetni az ellenkezőjét. Ebben a pár mondatban képzelem el az összes dalt - a hiba amit el akarunk/akarnak titkolni" - mondja Likó Marcell, akiről idén Bunkerrajzoló címmel interjúkötet jelent meg.

A vadfruttik.hu oldalról letölthető, az iTunes-ról, a GooglePlay-ről, és az Amazonról megvásárolható, a Deezeren, a Spotify-on és természetesen a youtube-on is meghallgatható, tíz számos Tudom milyen dalait a közönség a tripla budapesti lemezbemutató koncerten, december 27-én, 28-án és 29-én az Akvárium klubban hallhatja első alkalommal. Az országos lemezbemutató turné január közepén indul.

A turné első állomásai:
Január 15-16. Veszprém / Expresszó
Január 22. Miskolc / Helynekem
Január 23. Zalaegerszeg / Keresztury AMK
Január 29-30. Pécs / Pécsi Est Café

marci4.jpg

Az öttagú Vad Fruttik a hazai klubos-fesztiválos színtér egyik legsikeresebb-legkedveltebb zenekara. A Fruttik zenéje színes, több stílust keresztező, hol odalépősebb, hol finomabb, hol érzelmesebb, hol ironikusabb, gitárcentrikus, izgalmas elektronikával megtámogatott zene. Az együttes 2005-ben tűnt fel Szerelmes dal című számával, melyet 2006-ban követett a Vad Fruttik debütáló nagylemeze, a Rózsikámnak digitálisan – rajta többek közt a Sárga zsiguli és a Nekem senkim sincsen - melyek komoly országos ismertséget hoztak a veszprémi zenekarnak. 2008-ban jött az Egy éjszaka Bohémiában, majd a Lehetek én is számukkal 2010-ben megjelent a Fénystopposok, azt követően pedig a 2013-as Darabok.

Tudom milyen
2015
Megadó Kiadó

zene: Vad Fruttik
szöveg: Likó Marcell
számsorrend: 1. Utolsó adás // 2. Majom majom // 3. Gabi // 4. Részeg király // 5. Mi lenne jó // 6. Tudom milyen // 7. Gyújtsd fel! // 8. Túl kemény // 9. Hold // 10. Repülni roncsokat

Fotók: Demjén Zoltán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása