Kultography

A Mikulás és az Egyensúly

A Mikulás és az Egyensúly

Kultography írása itt: - 2015-11-19 14:33

Az elektronikus zenéért rajongó közönség egyik nagy hazai kedvence, a Brains, december 5-én és 6-án dupláz az Akvárium NagyHalljában. A koncertet megelőző hetekben klip is érkezik, melyet egy vadonatúj dalhoz, a Balance-hoz forgattak.brains_basszer_kiemelt.jpg

brains_basszer_02.JPGA Brains 2015-ös koncertnaptárának egyik legfontosabb eseménye az évzáró dupla buli az Akváriumban, ahová vendég MC-k és énekesek is érkeznek. Első este a PASO frontembere, KRSA, és a Brains aktuális kislemeze, az Akkor hívsz közreműködői, Marsalkó Dávid és Járai Márk, vagyis a Halott Pénz tartanak velük. Másnap pedig a Punnany Massifos Felcser Máté és Wolfie, valamint Ganxsta Zolee jön, hogy még emlékezetesebbé tegyék az estét. A bulik hétvégéjére a zenekar saját ruhakollekciója is frissül - érdemes lesz keresni a merch pultot a helyszínen, ahol elsősorban a hölgyek számíthatnak majd egyedi tervezésű újdonságokra.

Az elkövetkező hetekben egy videóval is jelentkezik a zenekar, a most elkészült, Balance című számukhoz, mely Kálló Péter fotográfus különleges vizuális művészeti projektjével kapcsolódik össze.

"Az új dalunk címe Balance, azaz egyensúly, ami számunkra több dolgot is jelent. A szó utal többek között az életmódunk tempójára, az egyre többször ismételt természeti egyensúly borulására vagy a sajnálatos módon napjainkban igen erős társadalmi egyenlőtlenségekre is." – foglalta össze a szám legfontosabb üzenetét MC Columbo, a Brains frontembere.

brains_basszer_05.JPG
A csapat rendkívüli időszakot tudhat maga mögött: tavaszi lemezbemutató koncertjükre a Budapest Parkban közel hétezren váltottak jegyet, a nyarat pedig szinte szó szerint a hazai fesztiválok nagyszínpadain töltötték, „főműsoridőben”, minden eddiginél komolyabb érdeklődés mellett, hiszen a májusban megjelent nagy sikerű Stand Firm albumukkal még nagyobbra duzzasztották rajongótáborukat. Eközben az országos turné sem áll le: legközelebb - az Akváriumbeli duplakoncert után - a Pécsi Est Caféban és a tatabányai Roxxy Musicban lehet elcsípni őket. Akinek viszont ismét duplázni támad kedve, az december 29-30-án Debrecenben ugrálhat a drum’n’bass ütemekre a Roncsbárban, ahol szintén két koncerttel búcsúzik el 2015-től a Brains.

Fotók: Demjén Zoltán

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kommentek

süti beállítások módosítása