Ez a Love Story nem az a Love Story. Hiszen a film a70-es években vált kultikussá, ez meg itt az Amigod 2015-ös lemeze. Persze retro érzésből azért itt sincs hiány, úgyhogy senki se csodálkozzon azon, ha a csapat első albumának meghallgatása után leküzdhetetlen vágyat érez ahhoz, hogy a Flashdance vagy a Pretty Woman VHS-ek után kotorásszon.

Amennyiben valóban Ákosnak tulajdonítjuk a szintirock jelzőt, akkor most annak is eljött az ideje, hogy egy újabb hazai zenekart köszöntsünk a műfajban. Csakhogy amíg az „Ikonnak” ténylegesen van múltja a 80-as évek magyar popmuzsikájában, addig az Amigod négyfős tagságának jó része akkoriban arra koncentrálta az energiáit, hogy az óvónőt eltágítsa attól, hogy a spenótot a szájukba erőltesse. Az meg már csak hab a tortán, hogy a Köteles Leander, Maczák Márk, Fábri András, Czifra Miklós összetételű banda gyökerei a rock- és népzenében keresendők. Van is mindkettőből a Love Story korongon, tehát senki se arra készüljön, hogy egy true időutazás vár rá a 11 dal során, amely alatt majd Zoltán Erika és az Első Emelet lesznek a leghűségesebb szárnysegédjei.

Ehhez képest a nyitó Hősöd kapásból berobbantja a 80-as évek feelinget, és az ebben rejlő lehetőséget az Amigod rendesen ki is aknázta a dal klipjében. Komolyan, szinte kedvem lenne ráénekelni az I Need a Hero sorait a zenei alapokra, és ilyen szemszögből megközelítve talán a Hősöd cím sem véletlen (az elektronikus dobpörgetéseket meg mintha a Beverly Hills-i zsaruból kölcsönözték volna). A dal refrénje veszettül betáncol a hallójáratokba, de ez még mind semmi ahhoz a hatáshoz képest, amit a másodikként felhangzó címadó idéz elő. Balaton, lángos és hekk, fecske fürdőnaci és Ötvös Csöpi: van egy olyan érzésem, hogy jövő nyáron semmi sem ment meg minket attól, hogy még a Pajtás önkiszolgáló étteremben is ez a nóta szóljon - ha lehet, még a Hősödet is felülmúlja slágeresség tekintetében.

Viszont ezzel szinte a végére is értünk a retro hullámnak, ugyanis a folytatásban más vizekre evez a brigád, de ez a változatosság egyértelműen az anyag előnyére válik. A friss klipes Taníts meg élni egy hatalmas refrénű stadion ballada, felemelő szöveggel, abból a koncerten becsukott szemmel üvöltős fajtából; majd érkezik a lemez csúcspontja, az Este van népdal átirat. Egyrészt Leander hihetetlen erővel énekel benne, de a magányos hegedű dallamai, illetve a bágyadt alföldi naplemente remegésével pendülő gitárszólamok is végigfuttatják a hideget az ember karján. Bámulatos nóta! Tulajdonképpen a Love Story első négy dala mind telitalálat, de a többi számmal sincs probléma. A Levegő egy igazi power pop/rock szerzemény, újabb monumentális refrénnel, a Monsters modern megfogalmazású rock menetelés, a Love Machine meg újfent a líraibb vonalat erősíti. A hajrára pedig marad a Hősöd és a Taníts meg élni angol nyelvű és kicsit átformált verziója (Walking Down, Touch Me to Hear Me); az albumot pedig két feldolgozás, az Imagine Dragons Warriors-ának élő átirata, valamint az Edda Elhagyom a várost című, alaposan bekeményített újragondolása zárja.

Az október 24-én megjelenő Love Story olyan, mint egy válogatáskazetta – nem véletlen a puritán, ám ötletes borító sem -, hiszen minden felkerült rá, amit az elmúlt pár évben az Amigod megmutatott magából. Ez még mindig csak a történet eleje, és a bemutatkozás felettébb ígéretesre sikerült. Legközelebb jöhet C.C Catch, meg akár a Dirty Dancing is: Leanderék tálalásában azt is úgy fogjuk szeretni, mint a kakasos nyalókát.