Ha van a magyar történelemnek olyan korszaka, amiről jól beszélni egyszerre lehetetlen és mégis muszáj, akkor az 1956-os forradalmat és az azt követő évtizedeket mindenképp ide kell sorolni. Nem is meglepő, hogy a könyvkiadók évről-évre több olyan kötettel is jelentkeznek, amely szorosan, vagy csak érintődve, de ezeket az éveket hozzánk kicsit közelebb. Ezúttal három olyan könyvet ajánlunk, amelyek más-más aspektusból és teljesen eltérő stílusban, mégis egyformán fontos mementói a forradalomnak és a szocializmus hétköznapjainak.

Sümegi György: 1956 plakátjai (1956-2006)

Hiánypótló, fontos, igényes – talán ezekkel a szavakkal lehetne a legtömörebben megfogalmazni, milyen is a Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet. Sümegi György nem csak összegyűjtötte a forradalomplakátjait és röpiratait, egészen komplett képet fest arról, hogyan, hol és kik készítették ezeket. Bepillantást nyerhetünk a legfontosabb műhelyekbe, „megszólalnak” az elkövetők, akik akár a képzősként, vagy más módon kapcsolódtak be a munkába, majd a forradalom leverése után próbálták folytatni az ellenállást, miközben folyamatosan rettegniük kellett a rájuk váró szankcióktól.

A kötet nem csak az októberi nyomtatványokról emlékezik meg, de a világ más tájain, migrációban élő magyarok, vagy a forradalom által megérintett művészek munkáiról is. Talán éppen ez a része a kötetnek, ami még különlegesebbé teszi az összegyűjtött emlékeket, hiszen felhívja a figyelmet, hogy ha politikai téren nem is, a hétköznapok embereit megérintette a magyarok sorsa.

Fontos szerepet kapnak a forradalom leverése utáni időszak plakátjai is, ahogy a könyv címéből kiderül, egészen az 50. évfordulóig követhetjük figyelemmel a témába vágó munkák és születésük hátterének történetét.

Mindszenty József: Emlékirataim

„Azt kérdezheti az olvasó, elmondtam-e mindent. Válaszom: előadtam mindent, csak azt nem részleteztem, amit a jóízlés meg a férfiúi és papi önérzet tilt” Ezekkel a sorokkal vezette be saját visszaemlékezéseit Mindszenty még 1974-ben, amikor először jelent meg memoárja egy kanadai kiadónál.

Az 1956-os forradalom és az egész korszak emblematikus figurája ő, aki egész életével és magatartásával olyan példát és reményt adott az akkori kor szabadságra vágyó magyarjainak, amelyre nem sok példa volt azóta.

A Helikon Kiadó a több mint negyven éve kiadott kötet, annak kézzel írott, valamint máig írásban meg nem jelent visszaemlékezések alapján szerkesztette újra a bíboros memoárját, amelyet számos fénykép is díszít, köztük az egyetlen fennmaradt gyerekkori fényképét is.

Vaskos kötetet alkotnak Mindszenty emlékiratai, de minden oldala lebilincselő olvasmány, még ha nem is könnyen emészthető mondanivalója van. Ahogy a bevezetőben is írta, a bíboros visszaemlékezéseiben tartózkodik a szélsőséges, drámai modorosságoktól, történetei arról a méltósággal teli jellemről tanúskodnak, amilyennek őt kortársai leírták (természetesen ellenségeit nem sorolhatjuk ide).

A bíboros visszaemlékezése kötelező olvasmány a történelmet szeretőknek és azoknak, akik mélységeiben akarják megismerni a szocializmus ideológiáját és persze azt az eszmét, ami megpróbált ezzel szembeszállni, vagy csak nem megtörni.

Király Erzsébet: Kedves Naplóm! – egy munkásasszony emlékei

Szintén a Corvina gondozásában jelent meg a könyv, amely félig napló, félig visszaemlékezések egyvelege. A kötetet Grexa Izabella állította össze Király Erzsébet hagyatéka alapján. Elsősorban a szociológiai érdeklődésű olvasóknak ajánlott könyv, hiszen a központi figurája egy kisgyerekkorában magára hagyott, elképesztően nehéz körülmények között felnőtt nő, aki ettől függetlenül nem élt túl „izgalmas” életet. Így akik izgalmas olvasmányra vágynak, nem lesznek maradéktalanul elégedettek a napló végére érve.

Viszont azok számára, akik elsősorban azokat a hétköznapokat, szociális és más körülményeket akarják megismerni, amelyek a kor magyar társadalmának legalsó rétegét jellemezték, alaposan megfestett és részletekbe menő képet ad a memoár. Kulturális háttere ellenére nagyon jó stílusban megírt napló ez, még ha ez a stílus sokszor nagyon nyers és keresetlen is, és összességében az író nem válik mélyen „szerethetővé” az olvasó számára – ez valószínűleg nem is cél, mégiscsak egy napló, amit az ember leginkább magának és magáról ír. A visszaemlékezések az Király Erzsébet gyermekkorától indulnak és egészen a kilencvenes évek végéig követhetjük őket. A kordokumentum értékű elbeszélést az írásos emlékek mellett fényképek is színesítik, így valóban teljesnek tűnő képet kapunk egy munkásasszony hétköznapjairól.