Tudtuk, hogy a szintipop létezik, de most Ákos jóvoltából a szintirock is megérkezett. A magyar zenei porond egyik – ha nem a – legsikeresebb előadója ülhetne a babérjain, ő azonban jobb szereti forgatni a koszorúját. És nem a köpönyegét, mert bármibe is kezd, az igényes, profi és Ákosos lesz. Meg most egy kicsit Bonanzás. Pláne úgy, ha egy régi harcostárs nyomogatja mögötte a billentyűket.

Nem volt előzmények nélküli Ákos alig pár napja megjelent új albuma, a Még egyszer. Holott a 2010-es A katona imája gitárközpontú volt, az azt követő élő hanghordozó, az Arénakoncert 2011 pedig már több rokonságot mutatott a Rammstein szikárságával, mint a korai évek lófarkas, távolba révedő misztikusságával. Aztán viszont Ákos gondolt egyet, csavarintott egy újabbat a karrierjén, lefújta a port az analóg szintikről, és egymaga elkészítette a 2084 lemezt. Most nincs ekkora kacskaringó az útján, a Még egyszer nagyvonalakban viszi tovább az előző korongon kijelölt irányt, de azért Ákos nem Ákos lenne, ha ne hajtott volna végre néhány változtatást.

Először is toborzott társakat maga mellé, így a dalszerzés dandárját az a Hauber Zsolt végezte el, aki a dinoszauruszok hajnalán, már a Bonanzai Banzaiban is a billentyűs hangszereket bűvölte Ákos mellett. A gyökereket pedig nem tagadja meg – és valószínűleg nem is akarja – a páros, így az olyan számokban, mint például az Ugyanúgy vagy A cég, akkora 80-as évek feeling van, hogy még a műbőr dzsekim is mocorogni kezd a gardróbban, az Erasure bakelitekről pedig maguktól eltakarodik a por. De annyira régre nem is kell visszaásni, mert helyenként meg a Violator korszakos Depeche Mode elevenedik meg, olyannyira, hogy a prüntyögésbe belekókadt Martin Gore kezébe simán odanyomnék egy példányt a Még egyszerből, hogy „látod, lehet ezt így is”.

Az sem véletlen, hogy az Újrakezdhetnénk és az Igazán voltak a lemez első hírmondói: itt különösen sikerült elcsípni a lényeget, és Ákos-módra a sláger-faktor sem hiányzik. Persze vannak lírai szerzemények is, melyek közül az Ébredj mellettem zeneileg és szövegileg is csúcspont, de kellemesen simul a címében is sokatmondó Átölel is. De mindenképpen szólni kell a Kapuzárásról és a Kedvesnővérekről: előbbi már-már indusztriális rock, valahol az Ikon/Új törvény környékéről, és Lepés Gábor jegyzi szerzőként; míg utóbbi akár a Majom a ketrecben kölyke is lehetne, és Ákos érdekes hangszínen énekel a torzított gitárok fölött - és ebben a két nótában a dobos Bánfalvi Sanyi is jobban megküldheti a csuklóit. A Kedvesnővérek ráadásul újabb fejezete Ákos egyik kedvenc témájának, avagy ebben is egymásnak feszül a tisztes polgári lét a művészi élet bohémságával és szabadosságával.

…és valahol itt kellett volna a pontot kirakni, mert ha valamibe bele lehet kötni a Még egyszer kapcsán, az a hossza. A záró hármasnál (Ártatlan, Csináld úgy, Ez az a tánc) némileg megbillen a színvonal – ha közülük csak az egyik került volna fel az albumra, kerekebb lenne a végeredmény. Ákos kapcsán szentségtörés lenne nem megemlékezni a szövegekről, amelyek ezúttal is színesek, és elképedéssel vegyes csodálatra ingerlik a hallgatót („Ha rossz vagyok, egyik sem szól rám, Egyik se úrnőm, se rabszolgám, Az egyiknek vágy ég a szemében, A másiknak játszott szemérem”); és ha egy-egy helyen fel is bukkannak kínrímek, nem kérdőjelezhető meg a sorokat papírra vető kivételes képessége.

Ákostól akár biztosra is vehető a mindig újra törekvés szelleme, és mindezt 100%-osan – új időknek új szavaival élve – kimaxolja. Ennek immáron sokadik bizonyítéka a Még egyszer, amely az olvadt vaj puhaságával hatol majd a tűzön-vízen át kitartó rajongók szívéig. Még egyszer.